Az Év zöldségtermesztője címet elnyert sándorhomoki gazdánál jártunk Szatmár megyében

A román-magyar határ közelében jellegzetes alföldi portán lakik a sándorpataki Diószegi István, aki a Partiumi Falugazdász Hálózat egyik tavaly decemberi díjazottja: ő lett az Év zöldségtermesztője Szatmár megyében. Felesége, Erika a Kolozsvár tőszomszédságában fekvő Szászfenesről jött férjhez Szatmárnémetibe, majd a 2012-es lakodalmat követően döntötték el, hogy nem a szülők szatmárnémeti telkén építkeznek, hanem a nagyszülők sándorhomoki portájára telepednek ki, ahol akkoriban még a nagymama élt.

Erika és István gazdálkodó felmenőkkel rendelkeznek, a nagyszülők kertészkedésből, állattartásból éltek, így nem volt nehéz döntés a Szatmárnémetitől 14 km-re fekvő Sándorhomokra költözni.

Diószegi István egy budapesti vendéglátóipari főiskolai diplomával és a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen megszerzett közgazdászoklevéllel döntötte el, hogy felhagy szatmárnémeti üzletvezetői állásával, és gazdálkodásból fog megélni.

Vendéglátóm szerint már nagyapja megjósolta, hogy bármilyen egyetemet elvégezhet, úgyis magyar parasztgazda lesz belőle. A jórészt nagyszülőknél nevelkedett gyerek korán beletanult a gazdálkodásba, így később volt mire alapoznia. A kényszerszövetkezetesítés idején kulákká nyilvánított nagy- és dédszülőknek a kommuniszmusban nem volt könnyű életük, de a nagytata minden kényszerítés ellenére sem lépett be a kollektív gazdaságba. A mezőn levő földjeit kisajátították, a ház mögött álló tágas, egyhektáros kertjét viszont megőrizhette. Amiből később nem csak zöldségtermesztésre, hanem tejelő tehén- és lótartásra is futotta. Évtizedek múlva, 2014-ben ebbe a miliőbe tért vissza a fiatal Diószegi család. Korábban bérbe adott földjeiket visszavéve, ma már tíz hektáron termelnek krumplit, gabonát és különféle zöldségeket.

Fodor István szatmári falugazdásszal, mezőgazdasági szakemberrel látogatunk el a sándorhomoki portára. Ő tartja a kapcsolatot a térség gazdáival, többek között a Lázári községhez tartozó falvak mezőgazdasági termelőivel is.

A zuzmarás udvaron jókora kukoricakas jelzi, hogy a növénytermesztés mellett állattartással is foglalkoznak.

A disznóólak előtti kifutón legalább 15 kisebb-nagyobb hízó barátkozik a hideg, fagyos időjárással, egy testes koca pedig arról árulkodik, hogy rövidesen újabb alomnyi malaccal szaporodik a népes sertésállomány.

A család most ,,ízlelgeti” a romániai disznótartásról hozott újabb rendelkezéseket, azt ugyanis el akarják kerülni, hogy céget jegyezzenek be állattartásra, mert az vendéglátóim szerint a sertéshízlalás minden jövedelmet elvinné. Marad tehát a családi, ismerettségi körben történő értékesítés, hiszen decemberre évről évre többen bejelentkeznek vágóállatra, malacot pedig nem értékesítenek.

Diószegiék alapelve a több lábon állás. A zöldségtermesztésből és disznótartásból összehozható annyi jövedelem, hogy István főállásban gazdálkodjon, Erika asszony pedig egy szatmárnémeti étterem szakácsaként dolgozik, és munka után segédkezik a férjének. A feleség főállása arra is szolgál, hogy családnak legyen betegbiztosítása. Ma már besegít a gazdálkodásba 8 és 10 éves lányuk is, a családban senkinek nem jelent terhet a földművesség.

Benézünk a tágas pincébe is, ahol az értékesítésre váró zöldséget tárolják. A krumpli, murok, petrezselyem és hagyma nagyobb része vevőre talált. A gazda mutatja a zsákokban tárolt gyökérzöldséget, tapasztalata szerint a sárgarépa legjobban így, és nem homokba ágyazva vészeli át a telet.

A nappali kellemes melegében szövögetjük a gazdacsalád színes történetét. Diószegiék szerencsés helyzetben vannak, mert a krumpli és a gyökérzöldség nagyobb részét egy szatmárnémeti étterem vásárolja fel az év során, a szintén nagy mennyiségben termelt paprikát és vinettát jórészt Kolozsváron értékesítik.

Az évek során sikerült kialakítani egy hűséges törzsvásárlói kört, akik elégedettek az áruval” – magyarázza Diószegi Erika.

Férje szerint manapság nem éri meg piacolni. A zöldségpiacokon kilencven százalékban viszonteladók árulnak, ha pedig nagybani piacra mennek termékeikkel, ott a zöldségpiaci ár felét kapják az áruért. Létfontosságúnak tartja az alternatív értékesítési lehetőségek kiépítését, mert hosszabb távon csak ez nyújthat biztonságot a zöldségtermesztésből megélni akaró gazda számára.

Az egykoron híres sándorhomoki krumpli termesztésének többek között azért áldozott le, mert a gazdák nem frissítették a vetőgumót, évről évre saját termésüket ültették újra, ami jelentősen csökkentette a hozamot. Diószegi István évi rendszerességgel kétfajta vetőgumót vásárol Székelyföldről, a téli tárolásra szánt burgonya szaporítóanyagát pedig Hollandiából szerzi be magyarországi beszállítón keresztül.

,,Van, aki meglepődik, hogy 7,4 lejt fizetek a holland vetőkrumpli kilójáért. Csak ilyen áruval lehet mennyiséget és minőséget termelni. Előbb be kell fektetni vetőmagba, vetőgumóba, és csak utána várhatunk eredményt” – magyarázza a termelői ars poeticáját a gazda.

A Diószegi családnak nem csak az értékesítés, hanem a termelés is bejött. Sokan panaszkodnak a munkaerőhiányra, ők viszont ezt megoldották a szomszédos falvakból. Nyolc éve egy cigány házaspár dolgozik náluk, télen-nyáron számíthatnak munkájukra, amiért tisztességes bért kapnak. Igaz, van, amikor előlegbe kérik a pénzt vagy különböző terményeket, de utólag soha nem feledkeznek meg arról, hogy a gazda kisegítette őket.

,,Tavaly nyáron mindketten megbetegedtünk. Én kórházba kerültem, a férjem itthon nyomta az ágyat.

– magyarázza Erika asszony. A sok kézimunkát igénylő zöldségtermesztést teljesen nem lehet gépesíteni, ezért egész évben szükség van külső munkaerőre is.

Arról is beszélgetünk, hogy a jó terméseredményeket nem csak a megfelelő tápanyagutánpótlás, hanem a teljes zöldségesterületet átszövő csepegtetős öntözés is segíti. Több kutat fúrtak a mezőn, ezek hozamából szivattyúzzák ki benzinpompákkal az öntözővizet. Az egyre szárazabb időjárás miatt kizárt, hogy öntözés nélkül sikeres zöldségtermesztésre fussa.

A Diószegi-portán az Erdélyben termesztett összes zöldség megtalálható, sárgarépától, petrezselyemtől, zellertől paradicsomig és a csípős paprikáig egyaránt.

A tíz év alatt kifejlesztett farm önfenntartó, uniós pályázatot nem igényeltek. Diószegi István nem is akar, mert nem szereti a vele járó bürokráciát és a hivatalnokok packázásait. Szabad ember akar lenni, aminek megvan az ára, de mint mondja, megéri. Ezért választotta a gazdálkodást, amit ma már semmiféle más munkavállalói életmódra nem cserélne fel.