Téltemetés, móka és mulatozás

A néprajzi szakirodalom szerint a középkorig visszanyúló farsangi időszak szokásainak jellegzetessége a fordított világ. Az eljátszott dramatikus színjátékok eszközeivel minden tótágasra állítható, ami egyrészt viccelődést, kifigurázást jelent, másrészt van egy társadalmi szelepfunkciója. „Ha szerepet cserél a vezető és köznép, férfi és nő, szegény és gazdag, a szerepmegélésekben létezik egyfajta társadalmi feszültséglevezetődés” – mutatott rá lapunknak Ferencz Angéla néprajzkutató, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója.

A szakember szerint a téltemető, bőségvarázsló, tavaszváró rítuselemek is megtalálhatók a szokásokban, a római kori pogányság elemei keverednek a keresztény elemekkel. Mint minden szokásra, a kereszténység szimbólumai a farsangi szokásokra is ráépültek az idők során. A Székelyföldön is megvan ennek a sajátossága, ami meghatározza a helyi szokásokat. Ha az életmódon keresztül közelítünk, érthető, hogy a nyár, az ősz a munka, a betakarítás időszaka és a tél a mulatozás ideje, és ez a fonók világa, amely emlékezethatáron belül még közel áll a ma emberéhez.

A fonók világa a munka, de a mókázás, a játékok és a párválasztás időszaka is. Szokás szerint el kellett az eladósorban levő lánynak „kelnie” a farsangi időszak alatt.

Bálokat szerveztek: ez volt a lehetőség arra, hogy a fiatalok találkozzanak, ismerkedjenek. Ha a fonók mára ki is koptak, a farsangi játékok, az alakoskodások, a bálok – különféle formában ugyan, de – megmaradtak. Ebben nagy szerepe van a néprajzi leírásoknak, amelyet ma pedagógusok és közösségszervezők sokoldalúan használnak. Sóvidékről például Barabás László néprajzkutató jól dokumentálta, kutatta és leírta ezeket.

A székelyföldi farsangi játékokban egy megszemélyesített figurát büntetnek meg és utasítanak ki a faluból. Jellegzetes a bábuégetés.

Néhány településen egyedi és különleges farsangi szokások maradtak fenn dacára annak, hogy a kommunizmusban tiltották ezeket. Jellegzetes szereplő a gólya vagy a kecske, a kereskedő, a zsidó, a cigány, a zenész és a siratóasszonyok. A dolgok kigúnyolására az élet nagy átmeneti rítusai szolgálnak: az álesküvő vagy áltemetés tele van humoros jelenetekkel. Gyakori a szerepcsere: a fordított jelek is folyamatosan megjelennek, ami mindig magában hordozza a komikumot. Ugyanígy az áltemetésen is, amikor a megszemélyesített figurának felsorolják a bűneit, amelyek a mulatozáshoz, a jókedvhez, a pajzánsághoz kapcsolódnak és ezeknek a félig kötött szövegeknek a stílusa sikamlós. Ez a kétértelműség, amelyben folyamatosan jelen vannak a szexuális utalások is. „Jellegzetes ilyenkor a mértéktelenség: sokat mulatni, enni, inni, táncolni, a mértéket túllépni” – magyarázta a szakember. A néprajzosok által leírt faluképpel, hangulattal a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években találkozhattunk, de sok helyen a kommunizmus, majd a rendszerváltás is – mint minden közösségi megmozdulásban – változást hozott. A szakember jónak tartja, hogy a megyei tanács intézménye már a rendszerváltást követően megszervezte a találkozót, és valamilyen aktuális mederbe terelte, amivel a szokás megújult.

Divatja lett és ennek hatására felújították a farsangi játékokat” – emlékezik a kezdetekre Ferencz Angéla.

Mivel évről évre egyre több hagyományőrző csoport jelentkezett, elérkezett a pillanat, amikor meghatároztak egy tizenhármas keretet. A megyei fesztiválos körképbe azok a csoportok kerültek be, amelyek játéka értékes és autentikus. Ugyancsak szervezői döntés alapján minden esztendőben más település az esemény házigazdája. Ez egyben egészséges versengés is, mert mindenki szeretne legalább annyira helyt állni, mint az előző évi házigazda. „Székelyföldön azt tapasztaltam, hogy azok a típusú dolgok, amelyek ilyen rotációban működnek, sokkal jobbak, mint az úgynevezett együttműködések. Létezik valamiféle egyéni megoldás benne. A kulturális központnak sikerült a feladatokat átbillentenie egy olyan önszerveződő rendezvénnyé, ahol minden település megmozdul, összefog a közösség” – magyarázza a siker titkát a néprajzos szakember. Az esemény a turizmus szempontjából is számottevő: azon túl, hogy a csoportok bemutatják szokásaikat és erősödnek a közösségek, a turisztikai irodák beveszik az eseményt programajánlatukba. Mindenki, aki ellátogat egy megyei farsangbúcsúztatóra, ehet, ihat, szórakozhat, és ez jó csírája a kibontakozó helyi turizmusnak.

A rendezvénynek jól bevált forgatókönyve van, reggel megérkeznek buszokkal a csoportok muzsikálva, a helyi szervezők pedig az iskolában biztosítanak helyet számukra, hogy át tudjanak öltözni. A délelőtt folyamán tartják az ünnepélyes megnyitót, majd mindenki elindul a számára kijelölt útvonalon. A csoportok érintik a megterített asztalokat, és ott eljátsszák játékukat, táncolnak, bevonják a helyieket és a bámészkodókat egyaránt. Ilyenkor mindig van alkalom az improvizációra is, hogy helyben valamit kifigurázzanak. Tetten érhető a székely góbéság, a kimondottan Székelyföldre jellemző humor, amely nem nélkülözi a pajzán és kétértelmű vicceket sem.

Ez azt is jelenti, hogy felfordulnak a szabályok. Ha időnként felfordítjuk őket, meg is kérdőjeleződnek, de utána újra megerősödnek, amikor visszaáll a rend” – hangsúlyozza a néprajzkutató.

„Annak tudatában is sorakoznak a résztvevők, hogy rajtuk van a világ szeme. Mindenik falu igyekszik ápolni saját hagyományát. Idejében ajánlottuk már turisztikai programként, hiszen jól be lehet építeni különféle ajánlatokba. Ez a rendezvény sikertörténet. Évről évre sokat tanulnak a csoportok is, mindig kiértékelünk és előkészülünk a következőre. Többször találkozunk a csoportvezetőkkel és tudatosítjuk, mi a felelősségünk. A nevetéskultúránkat is át kell örökíteni. Nem akarjuk lemerevíteni a rendezvényt: azt szeretnénk, hogy köze legyen a mához, de megjelenésében azt látom, hogy megtartunk egyfajta folytonosságot a múlttal. A poénok összhangban vannak a jelennel. Az aktuálpolitika és azok a témák, amelyek benne vannak a közbeszédben, mindig szerepet kapnak” – összegzi a szakember.