Ilie Bolojan nem tesz csodákat

Ilie Bolojan nem rendelkezik azokkal a jellemzőkkel, amelyek a messianisztikus politikusok sorába emelnék. Mindenekelőtt azért, mert nem úgy viselkedik. Nem rajong saját tükörképéért minden ablaküvegen, amit útjába sodor a sors, kerüli a táskahordozókat, nem heverészik a funkciók pufók párnáin – nem önimádó, nem színpadiasságra hajló, nem keveri össze a csodálatot a kompetenciával. Persze vannak, akik szívesen látnák őt a Messiás köpenyébe burkolva. Innen pedig már csak egy lépés, hogy valaki kimondja: „Én vagyok az állam.”

Dolgoztam Bolojannal az első kampányában, amikor még nem volt ismert személyiség Nagyváradon.

Az első dolgok egyike, amit mondott, az volt, hogy nem akarja elárasztani a várost a saját arcképével. És nem is tettük.

A kampányplakátokon szinte kizárólag az általa megígért célok képei szerepeltek – szembeállítva azok akkori állapotával. Így a polgár könnyen nyomon követhette, mit ígért és mit teljesített az, aki képekkel is vállalta a felelősséget.

Az évek során többször is találkoztunk, különösen 2016-ban, amikor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára volt. Ez olyan időszakként maradt meg bennem, amikor sokan fogcsikorgatva ültek a pártgyűléseken. Bolojanról sok jót-rosszat lehetett mondani, de azt nem, hogy „kedves” tudott volna lenni. Sőt.

Azokon az üléseken, amelyek a 2016-os választásokat készítették elő, miután a PNL és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 2014-ben közepes eredményeket ért el, Bolojan részletesen ismertette a párt pénzügyeit – mennyi pénz van (messze nem annyi, mint manapság, amikor „támogatásként” érkeznek a pofátlan összegek a költségvetésből), és mire költik. De nemcsak a pénzügyeket vette górcső alá, hanem az emberi tényezőt is. Észrevette, hogy sokan, akik szép fizetésért dolgoztak a pártnál, gyakorlatilag már a COVID előtti években is „home office”-ban voltak. Kis belső reformokat javasolt – amelyeket a kollégák nemigen támogattak –, bejárta a pártszervezeteket, és rámutatott a „véletlenekre”: például azokban a megyékben, ahol gyenge eredmények születtek, a PNL vezetőinek családtagjai jól elhelyezkedtek a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett önkormányzatoknál, prefektúráknál, egyéb költségvetési intézményeknél. Rá is kérdezett: vajon egy pártvezető, akinek a családja a PSD intézményeitől kap fizetést, képes-e támadni – legalábbis szóban – a politikai ellenfelet? A válaszokat fogcsikorgatás kísérte.

2016-ban, egy teljesen zavaros kampány után – amikor a PNL támogatni akarta Dacian Cioloșt, de Cioloș nem akarta viszonttámogatni a PNL-t –, Bolojan visszatért Nagyváradra.

A nagyváradiak és a Bihar megyeiek továbbra is egyénileg, közvetlen szavazással támogatták. A párton belül már kevésbé keresték a társaságát – azok, akik kizárólag Cotroceni felé tekintettek, tudják, hogy miért.

Ugyanazok, akik most szemrebbenés nélkül hízelegnek annak, aki éppen „képben van”.

Amit sokan talán nem tudtak, de mára megtanulták: Bolojan, „a vidéki egyszemöldökű” immunis az olyan szokásokra, amelyek sokak számára a politikai túlélést biztosították. Bolojan nagyváradi tekintélye abból fakad, hogy ötször is közvetlenül, egyénileg nyert választást. Mások – akik állandóan parlamenti vagy miniszteri bársonyszékekben ülnek – még egyszer sem mérettettek meg egyénileg. Mindig csak listákon szerepeltek, mindig kinevezték, ajánlották, védték őket – még most, felnőttkorukban is.

Nem hiszem, hogy Ilie Bolojan csodákra lenne képes. Arra viszont igen, hogy népszerűtlen, de szükséges döntéseket hozzon. Még választási években sem irányította munkáját marketinges szempontok alapján – ha kellett, elfogadta azokat, de nem ezek határozták meg a prioritásait. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy lesz türelme minden újságírói kérdésre szemmel látható nyugalommal válaszolni – ahogy azt tette a Cotroceni-i száz napos ideiglenes időszaka alatt. Volt, hogy nekem fogyott el a türelmem a képernyő előtt, különösen mert a sok ismétlés nem mindig a tudás anyja.

Én inkább gyors, célratörő emberként ismertem meg, aki úgy gondolta: „Az emberek úgyis látják, mit csinálsz – nem kell a sajtóval bratyizni.” Nem hiszem, hogy a türelem az erőssége, inkább azt gondolom, hogy a makacsság lehet a gyengesége. Az ambíció és az elszántság egy dolog, a makacsság egy másik – ez már finom különbség.

Igen, úgy gondolom, hogy Ilie Bolojan most a legmegfelelőbb jelölt a miniszterelnöki posztra. Semmiféle technokrata nem lenne jó választás. Olyanok már voltak, és nem sok siker övezte a munkájukat. A technokrata Isărescu nem volt meggyőző sem miniszterelnökként, sem elnökjelöltként, hiába kiváló a jegybanknál. A technokrata Stolojan kénytelen volt feladni a pártatlanságát, ha politizálni akart.

A technokrata megoldások esetleg működhetnek választási év elején, amikor nem kell nagy döntéseket hozni – de nem a végén. Most jött el a nehéz, sok döntést igénylő időszak.

És ha a végén – bár megviselten – fel tudsz állni, és egyenes derékkal továbbmenni, akkor megéri a műtét még néha altatás nélkül is.

Hallom, hogy Macron mozgatja őt, hogy Coldea ismét mindenütt ott van, hogy Ilie Nagyváradtól nem szabad és nem független. De most őszintén: határozzuk már meg, mit jelent a „szabad és független” a politikában. Addig is, nincs több idő a tépelődésre: el kell fogadnunk, hogy jelenleg nincsen jobb alternatíva. Legalábbis most nem. Ha aztán kiderül, hogy semmi szükséges dolgot nem tett, és mégis elkopik, akkor a történelem majd a haszontalan áldozatok közé sorolja. Ha viszont haszonnal kopik el, akkor talán a közvélemény még magasabbra emeli. De a történelemhez el kell jutni – és addig a jelenben kell cselekedni.

Kisréti Zsombor fordítása

Vasárnap a művelt, dolgos, kitartó ember győzött a huligán, a bűnöző, a csaló fölött

Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.