Munkavállalói kérdések: itthon vagy külföldön?

Makkay József 2018. augusztus 17., 20:47 utolsó módosítás: 2018. augusztus 17., 21:12
Foghíjas építőtelep vasbetonszerelőkkel. Az építőiparban van a legnagyobb munkaerőhiány Fotó: Pixabay.com

Következményeihez és súlyához mérten a kormánypártok és általában a politikum keveset foglalkozik a tömeges elvándorlással és az ezzel párhuzamosan jelentkező súlyos munkaerőhiánnyal. A többség megváltoztathatatlan tényként kezeli, hogy legalább egymillió ember hiányzik a hazai munkaerőpiacról, miközben ennek a hatalmas tömegnek legalább a háromszorosa dolgozik rendszeresen vagy alkalomszerűen nyugat-európai országokban.

Az okokat keresve a kialakult helyzetről rendszerint más a hazai munkaadók (vállalkozók) és a nyugatra távozott munkavállalók véleménye. A hazai cégek egyre nehezebb és kilátástalanabb helyzetbe kerülnek, mert megüresedő állásaikra ma már betanításra váró kezdő szakmunkást sem találnak, nemhogy jól képzett szakembert. Miközben a külföldi munkavállalók egy sommás mondatban fogalmazzák meg távozásuk okát: ilyen alacsony fizetésekért nem érdemes Romániában dolgozni.

Nyilván valahol középen van az igazság. A külföldi munkavállalóknak abban igazuk van, hogy Németországgal, Nagy-Britanniával vagy Svédországgal összehasonlítva itthon valóban kicsik a bérek. Ugyanakkor

mérlegre kell tenni az életvitelszerű külföldi tartózkodás magasabb költségeit, a családtól távol töltött időt vagy éppenséggel a nyelvi korlátokat.

Amikor sok fiatal összehasonlítja az itteni és az ottani béreket, abban téved, hogy kezdőként még nem érti a szakma fortélyait, így egy hazai munkavállaló sem adhat neki akkora bért, mint idősebb kollégájának. Tudásával Nyugat-Európában sem tud elhelyezkedni, esetleg kisegítő személyzetként mosogat, takarít, azaz olyan munkát végez, amire itthon nem adná a fejét.

Átvert munkavállalók

A romániai alkalmazottak jövedelmi statisztikáit nézve szembetűnő, hogy a mintegy ötmillió hivatalosan munkát vállaló fele minimálbérre van bejelentve. Ez a szám indulásból sok kérdőjelet vet fel. Ha jobban belenézünk a különböző kimutatásokba, szembetűnő, hogy például az építőiparban feltűnően sok a minimálbéres szakmunkás. A mai munkaerőhiányos világban

nehezen hihető el, hogy egy kőműves, ács, vasbetonszerelő vagy éppen darus kevesebb, mint 1200 lejért dolgozik napi tíz órát tikkasztó melegben vagy téli hidegben.

Ezt tudja a pénzügyminisztertől kezdve az utolsó pénzügyi alkalmazottig mindenki, mégsem lépnek semmit. A vállalkozó adócsalást elkövetve zsebből fizeti ki a különbözetet, adott esetben a minimálbér háromszorosát. Nem egy ilyen építőipari munkással beszélgettem, aki éppen emiatt távozott külföldre. Egyrészt minimálbérre sem házkölcsön, sem másféle bankhitel nem igényelhető, másrészt a nyugdíjkorhatár közeledtével mindenki azt szeretné: a kézbe kapott fizetése szerepeljen a munkakönyvben is, hogy nyugdíja ne csak éhbérre legyen elegendő.

A nemzetgazdaság egyik húzóágazatának számító építőiparban vállalkozó üzletemberek közül sokan hiába panaszkodnak, hogy Romániában túl magas az alkalmazottak után fizetendő járulék, mert összehasonlítva az EU-s tagországok átlagával, ez az összeg nem magasabb. „Mindössze”annyi a különbség a német és a román vállalkozó között, hogy Németországban egy ilyen húzásért az üzletember börtönben ébredne fel, ahol az adócsalást a büntetőtörvénykönyv egyik legsúlyosabb tételeként kezelik, miközben nálunk a hatóságok szemet hunynak az országos jelenség fölött.

Virágzó feketegazdaság

A hazai vállalkozó szempontjából sem rózsás az élet. A sokat hangoztatott bürokrácia mellett a törvényesen dolgozó és adót fizető romániai vállalkozó számára a feketén dolgozók jelentik a legnagyobb gondot.

Sok autószerviz-tulajdonos arra panaszkodik, hogy gombamód elszaporodtak az engedély nélkül működő, az otthoni garázsban berendezett kis „szervizek”, ahol a legálisan dolgozó autójavító árainál sokkal olcsóbban végzik el a munkát.

Aki semmiféle adót és járulékot nem fizet, érthető módon sokkal kedvezőbb árat adhat a kliensnek. Egyszer rákérdeztem egy pénzügyi ellenőrre, mi ennek a magyarázata. Azt a választ kaptam, hogy ők rendszerint csak feljelentésre tudnak kiszállni. Mivel elsősorban a legálisan bejegyzett cégeket ellenőrizhetik, külön gond, hogy egy magánszemély portájára belépjenek.

Hibás ebben persze mindenki, az adócsalóval szolidarizáló szomszéd és helyi közösség egyaránt, mert az emberek többsége nem fogja fel, hogyha valaki a környezetében adót csal, akkor nemcsak a megfoghatatlan és utált államot csalja, hanem őt is. Az elcsalt pénz mindenhonnan hiányzik. Megint csak német példával hozakodom elő: a németek úgy tartják, hogy aki adót csal, az nemcsak az államot, hanem a 82 millió németországi lakost károsítja, innentől fogva teljesen más az elbírálása és a büntetőjogi besorolása.

Hiányzó szakképzés

Olaszországi vállalkozók szokták mesélni, hogy látszólag a román munkavállalók a legsokoldalúbbak, mert amikor munkát keresnek, azt mondják, mindenhez értenek. A tudatlan ember magabiztossága ez, mert hamar kiderül: legtöbbnek minimális a tudása az adott szakmában. Románia a másoktól ellopott, ellesett szakmatanulás országa, ahol a hiányzó, jól felszerelt szakiskolai és szaklíceumi szakképzés hiányában

a fiatalok egy idő után bevágódnak valahova keveset érő érettségi diplomájukkal vagy anélkül első munkahelyükön megélhetést biztosító szakmát tanulni.

De nem sokkal többet tudnak tenni egyetemi diplomával sem. Ma is élénken él bennem egy hét-nyolc évvel ezelőtti szerkesztőségi versenyvizsgánk, amikor titkárnőt kerestünk, és a mintegy ötven jelentkező közül sok olyan is akadt, aki egyetemi diplomával dolgozott pénztárosként nagyáruházban. Ma már elképzelhetetlen volna, hogy ennyien jelentkezzenek egy állásra, ezek zöme ugyanis Londonban mosogat, takarít vagy pizzát hord ki.

A szakképzés minősége tíz év alatt alig javult, viszont a semmihez sem értő fiatal nemzedékek zöme –tisztelet a kivételnek –eleve külföldön próbálkozik ahelyett, hogy szülői és iskolai segítséggel idejében felmérve képességeit az olcsón megszerezhető és sok esetben keveset érő egyetemi diploma helyett egy jó szakmát tanulna. A jól ismert szülői mentalitás, hogy legalább „a gyerekem vigye többre, mint én”, gyakorta többet árt a gyermeknek, mint amit használ. Ebből születik a sok frusztrált ember, aki céltalanul és boldogtalanul bolyong az életben, mert előbb-utóbb rájön: sem Londonban, sem Berlinben nem fenékig tejföl az élet, és az nem lehet életcél, hogy a hét minden napján reggeltől estig robotoljon egy olyan munkahelyen, amit idehaza messze elkerülne.

Közbül az igazság

Az elmúlt két évben országosan 25 százalékkal nőtt a nettó átlagbér. A kényszerű növekedést az állami szektorban adott magasabb fizetések indították be, ami azonban a magánszektorban is érezteti jótékony hatását. Nagyvárosokban egyre több szakmában keres egy jó szakember nettó ezer eurós fizetést, de itt a szakértelmen van a hangsúly.

Nehezen hihető el, hogy egy jó szakit ne becsüljön meg munkaadója, hiszen aki manapság elégedetlenül távozik cégétől, szinte azonnal kap más munkalehetőséget.

Ha ebben az összefüggésben nézzük a hazai munkalehetőségeket, és mérlegre tesszük a külföldi és a hazai munka előnyeit és hátrányait, egyre több területen a hazai munka felé billen a mérleg nyelve. Hozzáállás kérdése tehát, hogy valaki szülőföldjén tervezi meg az életét, vagy vadidegenben próbálkozik. Olyan helyen, ahol igazából soha nem lesz otthon.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat