Jobb és baloldal a családról, a vallásról és a nemzetről – Második rész

A jobb és baloldal fontos mércéje a háromszög harmadik szereplője a nemzet, ami a baloldal számára szintén ellenség. A legtöbb háborút nemzetek vívták egymással, ezáltal felesleges gócpontnak számítanak. Kulturálisan korlátozzák az egyént, mert egy adott nemzet tagjaként kell élnie az életét.

A jobboldal erről is mást vall: a nemzet nem más, mint hasonló kultúrájú, nyelvű, történelmű, célú, és hellyel-közel azonos területen élő emberek közössége. Nem fontos, hogy a fenti szempontok mindegyike teljesüljön, de ezek egyvelege alkotja a nemzetet. A jobboldali meghatározás ennél tovább megy:

a nemzet egy tágan értelmezett család, amely nem béklyóként működik, hanem kulturális többletet ad az egyén számára.

A baloldal szükségszerűen internacionalista, globalista. Végső célja egy nagy nemzet létrejötte, ahol maga a nemzet fogalma is törlődik. Ami téves felfogás, mert ha egységesítve lenne a teljes emberiség, akkor is egy nemzet volna: egy nagy nemzet lenne nyelvvel, kultúrával és szokásokkal. A több milliárd fős emberiség esetében ez lehetetlen próbálkozás.

Elismerhetjük, hogy a nemzetek létrejöttének van konfliktusképző vonzata, de lehetetlen olyan elképzelés, hogy nemzeteket töröljenek el. A nyolcmilliárd ember nem egy helyen él, egy részük síkságon, mások hegyekben. Más-más életmódot folytatnak, és dialektusok egész sora alakulna ki (lásd Olaszországot például). A nemzet végső célja a sorsközösség-vállalás, a közös jövőkép, ennek pedig fontos eszköze a közös kultúra, a nyelv, és a szokások ápolása.

A globalista baloldal tévesen hivatkozik az Amerikai Egyesült Államokra, hogy lám, ott megvalósult egy nemzetközi közösség, mely több száz helyről verbuválódott, és mégis sikeres lett.

Ez viszont félrevezető, és pont a jobboldal számára lehet hivatkozási alap. Az Egyesült Államokat több száz nemzet alapította, amely fokozatosan vált egy nemzetté többé-kevésbé azonos nyelvvel, azonos küldetéstudattal, társadalmi berendezéssel, vallással és hazafias szemlélettel. Annak ellenére alakult ki egy amerikai nemzettudat, hogy sok nemzet alkotta.

A mai világban a legtöbb emberben sok az összefonódás: van jobb és baloldali gondolkodás, pusztán az arányok változnak. Van, aki nemzeti érzelmű, de ateista. Van, aki internacionalista, de hisz Istenben. Ez így természetes, ettől színesebb a világ, sőt talán ezek az emberek képezhetnek hidat az ideológiák között.

Azt azonban látni kell, hogy a baloldal sokkal ideológia-vezéreltebb, mint a jobboldal. Az ideológiai jelleg és a béklyók vizionálása miatt a baloldal jóval militárisabb, erőszakosabb és intoleránsabb. Ezért volt kevés jobboldali, és sok baloldali diktatúra a történelemben. Ideális esetben egy jobboldali gondolkodású embert azt vallja: a háromszög három szereplője többletet ad az életemhez. Aki ezt a többletet nem akarja, az kimarad a jóból. Nem tudja, hogy mit veszít, de ez az ő dolga. Ellentétben a baloldallal, a jobboldal nem használja a béklyó kifejezést. A béklyóval az a baj, hogy rablánc, ami alól fel kell szabadítani az emberiséget. Ha valaki nem baloldali, azt nem szabad annyiban hagyni, mert az illető rablánc alatt sínylődik, csak épp nem tud róla. A baloldal részéről ezért volt mindig jellemző a kultúra totális megszállása akár Lenin idején, vagy demokráciában, például Magyarországon a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) kormányzása alatt.

Mind a két irányvonal szélsőségessé válik, ha hozzáadjuk a totalitárius tengelyt. De mint látható, a jobboldali irányzatokhoz ezt nehéz hozzáadni. Ha mégis megtesszük, paradox módon baloldali jegyeket kezd felmutatni, míg a baloldalba a totalitáriusság ideológiailag van bekódolva az intolerancia révén.

A baloldal legtisztább kivetülése a marxizmus – ez az alfája és ómegája –, ami kiindulási alap a kommunisták, és a skandináv szociáldemokraták számára egyaránt.

Marx vallás- és egyházellenes ateista volt, de a hagyományos családmodellt is ellenségnek tekintette, amiben egy kapitalista és káros intézményt vélt felfedezni.

Az öröklődési jog eltörlésének igénye Marxék részéről szintén családellenes intézkedés volt. Internacionalista és nemzetellenes tézisei alapján hirdette a történelem osztályelméletű szemléletét. Teljességgel téves az a megközelítés, hogy Marx demokrata lett volna. Hozzá kapcsolódik a proletárdiktatúra kifejezés, ami a kommunizmus felépítése felé tett egyik öles totalitárius lépés.

Lenin ugyanezt a vonalat képviselte, pusztán társadalompolitikailag alakított át vagy igazított ,,orosz mintára” egy-egy elképzelést.

A marxizmusban sokan a munkások felemelésének tervét látják: Marx az elveit valóban munkásideológiának tartotta és a kizsákmányoló osztályellentétek felszámolására szólított fel. Tény, hogy Marx rengeteg írása (főleg a Tőke című műve) mai napig komoly társadalomkritika a kapitalista rendszerek ellen, melyekbe be van kódolva a kizsákmányolás.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy Marx a munkások felemelését valóban célnak tartotta-e, és annak rendelte alá a klasszikus háromszög elleni támadást, vagy a klasszikus háromszög elleni gyűlölettel teli sátánista támadása volt az igazi cél. Ehhez viszont tömegbázist kellett kialakítani, mert tömeg nélkül hosszútávon egyetlen ügy sem vihető győzelemre. Marxékban egy messianisztikus cél lebegett, de ez nem volt előzmények nélküli.

Érdemes mind a múltat, mind a jelent is megvizsgálni ebből a szempontból. Az illuminátus rend megalapítója, Adam Weishaupt már az XVIII. század végén megírta a társadalomátalakítás igényét, amely a magántulajdon eltörlését, a hazafias szellem kiirtását és a vallások felszámolását hivatott megvalósítani. Ha a közelmúltat nézzük, elég ha Magyarországon maradunk: szembetűnő, hogy a liberális nézeteket valló SZDSZ nagyon hamar megtalálta az összhangot az egykori kommunistákkal, a régi kommunisták jelentős része pedig hamar átvedlett liberálissá. Sem Weishaupt – akinek a korában alig volt komoly kapitalizmus és proletariátus –, sem pedig napjaink liberálisai nem a munkásvédelmet tűzték zászlajukra. Gyanítható, hogy Marx számára is ez marginális jelentőségű volt.

Amiben viszont igencsak egyetértene Weishaupt, Marx, Lenin vagy épp korunk liberális elitje, az a klasszikus Isten-család-nemzet elleni kibékíthetetlen támadás.

Ez a fő ideológia, amely meglehetősen sokszor viselt magán szélsőséges sátánista jegyeket. Richard Wurmbrand írásait olvasva felvetődik bennünk a gyanú, hogy Marx is sátánista volt, hiszen a háromszög megsemmisítése és a marxizmus beteljesülése egy identitás nélküli, boldogtalan társadalom létrejöttét eredményezte volna. Kijelenthető tehát, hogy a társadalompolitika minden esetben csak eszköz a baloldal, de akár a jobboldal kezében is.

Ideális lenne, ha a baloldal levetkőzné militarista jellegét és zászlajára tűzné a toleranciát. Vannak politikai pártok és személyek, akik ezt megtették. Ebben az esetben a baloldal az lehetne, amire talán hivatott: kritikusa az egyház túlkapásainak, harcosa a nemzetek egymásra találásának és a nemzeteken átívelő kapcsolatépítésnek. Ugyanakkor a nem hagyományos családmodellben gondolkodó egyének segítése és életének javítása, emellett pedig a társadalmi egyenlőség elősegítéséért küzdő, a mélyszegénységben élő rétegek védelmét felkarolni hivatott társaság. Ehhez azonban nem volna szabad a béklyó szót használni, és meg kellene keresni a közös pontokat a jobboldallal. Lássuk be, a legtöbb baloldali mozgalom számára ez igen nehéz feladat.

Rá kellene jönni, hogy paradox módon a baloldal az, amely igazi béklyót tart a kezében.

Megköti az ember szabadságát, hogy a lelki szférában is megtalálja magát, ugyanakkor félrevezeti a nemek közti különbségekre történő fókuszálást, nevetség tárgyává téve azt. Miközben elrabolná az emberektől a nemzettudatot, mely a tágabb értelembe vett nagy családhoz való tartozás egyik záloga.

Az sem véletlen, hogy a baloldal folyamatosan pótlékokat keres, amelyekkel helyettesíteni tudja a háromszög dolgait. Isten helyett az ideológia imádata, nemzet helyett az osztályokhoz való tartozás, és így tovább. Ahhoz tudnánk ezt hasonlítani, hogy vegán társaink gyakran keresik a húspótló szóját és egyéb húsra emlékeztető dolgokat. Ez fordítva nem igaz, mert húsevő honfitársaink ritkán akarnak húsból brokkolit fabrikálni. A hasonlatot természetesen nem bántásként írom a vegán irányvonal ellen. A második világháborúban, amikor a Szovjetunió összeomolni látszott, Sztálin hirtelen felszította az orosz nacionalizmust és életre hívta az addig üldözött ortodox egyházat a haza védelmében. Tudta, hogy ezzel olyan erőket szabadít fel, melyek nélkül nem nyerhetett volna háborút.

Vegyünk sorra pár baloldali személyiséget, akik meghatározóak voltak a történelemben. Lenin klasszikus baloldali volt, irtotta a vallásokat, internacionalista, és igencsak családellenes kommunista vezetőként ismerjük. Ezek a jegyek az internacionalista Trockijra, Rákosi és Kádárra is ráillenek.

Mao Ce-Tung esete ingen érdekes, mert ő már magán hordozott konfucionista és hazafias, nemzeti jelleget, ellenben ateista és családellenes volt.

Klasszikus baloldali szemmel nézve Sztálin torzulásnak számít, de semmi szín alatt nem volt jobboldali. Sztálin teljesen vallásellenes diktátor volt – talán jobban, mint előtte bárki –, de a háború alatt érdekből megtűrte az egyházat.

Illetve felébresztette a nagyorosz érzést lózungok formájában, ami egy soviniszta jegy, gondoljunk csak az ukránok, a lettek és a zsidók elleni intézkedéseire, majd Európa kifosztására.

Hitler esete is érdekes. Sok baloldalit el kell szomorítanom, mert Hitler egyáltalán nem volt jobboldali, maximum lózungok tekintetében. Főleg, ha a klasszikus háromszöget vesszük alapul, márpedig másként nem tehetünk. Hitler nem volt ateista, de magát tartotta a Messiásnak, és a személyi kultusz révén ő és a náci párt bevonult az Isten és az egyház helyére. Maximum lózungok formájában ismerte el az egyházat és Istent. Ez olyan hozzáállás, amit a jobboldal nem tűr meg. Végeredmény tekintetében Hitler valláspolitikája sokkal közelebb állt a bolsevikokhoz, mint a klasszikus jobboldalhoz.

Hitler a családpolitika tekintetében is komoly ferdülést mutatott. Lózungok formájában jobboldali volt, támogatta a hagyományos családmodellt, a nők megbecsülését és a gyermekáldást. Azonban a gyermekáldásban nem a család örömét, és a nemzet kiteljesedését látta, hanem leendő pártkatonákat, akikkel hódítani lehet. Hitler fejében a férfi szerepe a harc, a nőé a szülés, ami ellentétes a jobboldali nézetekkel. Igaz, baloldalinak sem nevezhető, inkább jobboldali torzulásról beszélhetünk. A Hitlerjugend jó példa volt arra, miként akarták a fiatalok fejét ideológiailag totálisan átmosni.

Hitler a nemzetpolitika tekintetében sem volt jobboldali. Aki jobboldali nemzeti gondolkodású, az minden nemzetben kincset lát, minden nemzet kultúráját megbecsüli, értékeli, elismeri. Mint ilyen, egy svéd és egy görög nemzeti érzelmű ember jól kijönnek egymással, egymásban megismerendő és értékelendő kultúrát látnak. Itt nem lehet helye rasszizmusnak és ellenségeskedésnek, ez csupán akkor lehetséges, ha szomorú történelmi események eredményezik, mint például a román–magyar ellentétet. Egy jobboldali gondolkodású, nemzeti érzelmű ember a nemzetben nem eltörendő béklyót lát, hanem kulturális kincset, legyenek litvánok, kazahok, japánok és így tovább, ettől igazán színes a világ.

Más oldalról megközelítve, Hitler itt is hasonló végeredményre jutott, mint a kommunisták. A baloldal eltörölni akarja a nemzeteket, egybe forrasztani, egységesíteni. Nem akarta, hogy nemzeti karakterek, és külön nemzetiségek létezzenek. Hitler ugyancsak ezt tervezte: számára csak egyetlen nemzet létezhetett hosszútávon, a német, az árja faj, a többi rabszolgasorsra ítéltetett tömegnek számított, akiket vagy ki kell irtani, vagy nemzeti karakterüket elvéve, alárendelt szerepet szánt nekik.

Jól látható tehát, hogy az ideológiák által ,,kimunkált” diktatúrák fájdalmat, szenvedést és pusztulást hoztak az emberiségre. Ezért kell harcolni minden olyan irányzat ellen, ami magán hordozza a totalitarizmus jegyeit.

Czégényi Raymond

Jobb és baloldal a családról, a vallásról és a nemzetről – Első rész

Sokszor halljuk, hogy nincs jobb és baloldal, de tényleg így van? A kérdést alaposabban megvizsgálva azt kell mondanunk, hogy nem. Sőt, a XX. század eleje óta talán még soha nem volt ennyire aktuális és szembetűnő felosztás a jobb és baloldal között.