Ha ilyenek a lovagok – Makkai Gergely kis abszurdja

Szucher Ervin 2019. november 18., 08:24 utolsó módosítás: 2019. november 18., 11:05
Pillanatkép a marosvásárhelyi önkormányzati ülésről. A leváltott alpolgármester nem tudott felemelt fővel távozni Fotó: Haáz Vince

Majdnem fél évszázaddal ezelőtt, kiscsoportos ovis koromban a homokozóban voltam szem- és fültanúja egy olyan ribilliónak, mint amilyent Makkai Gergely, az RMDSZ által delegált, majd nagy nehezen visszahívott marosvásárhelyi alpolgármester a leváltásakor csapott. Emlékszem, a málészájúnak csúfolt Öcsike vissza merészelte kérni a műanyag vedrét a vele egykorú, de kétszer akkora, éppen homokvárak formázásával elfoglalt Antitól, aki aztán annak rendje és módja szerint kikelt a képéből. Mindent ráhordott Öcsikére, még a hetekkel azelőtt kapott fekete pontot is felrótta, holott grimaszaival éppen ő rántotta padtársát az óvó néni által súlyos kihágásnak tartott kacagógörcsbe. Aztán rátért Öcsi testvéreire, előbb a kicsire, majd a nagyra, akiket hosszan, az orvosi szaknyelv mellőzésével kíméletlenül diagnosztizált. Végül szétrugdosta az összes homokvárat, elhajította a vedret, és valami olyasmit kiáltott az éppen iszkoló padtársának, hogy „ha holnap meglátlak az oviban, nem tudom mit csinálok veled!”.
Utólag belegondolva, Antinak nem kellett megvárnia a másnapot: ő már akkor és ott nem tudta, mit tesz. De hát miért is tudta volna, elvégre mindössze egy ötesztendős kisgyerek volt, akinek alacsonyabb hőfokon forrt az agyvize.
Van egy számomra másik kitörölhetetlen jelenet is, a Ceauşescu házaspár utolsó napjáról és rögtönzött peréről, amelyet 1989 decemberében a fél ország a tévé előtt követett, míg a másik fele a képzeletbeli terroristák támadásától védte a lépcsőházakat, kutakat, vasútállomásokat.
Hogy miként elevenedhetett meg egyszerre e két, egy napon semmiként nem emlegethető emlék? Makkai Gergely, Marosvásárhely leváltás előtt álló alpolgármestere múlt csütörtöki szereplése volt az, ami előhúzta memóriám valamelyik fiókjának a mélyéből. A pártja által visszahívott politikus egyszerre volt durcás, bosszús és goromba, ahogy ovis társam, Anti, és korához meg tisztségéhez méltatlan, mint a kiskatonáknak kegyelemért rimánkodó Elena asszony, az ország szomorú emlékű first ladyje. Csakhogy míg Anti egy kiscsoportos kölyök volt, Ceauşescuné pedig az életéért kapálózott, addig Makkai Gergelynek mindössze az alpolgármesteri széktől kellett megválnia, amelyet nem a nagyszüleitől örökölt, nem a nép ültette bele, és még csak nem is az egészséges káderlapok versenyvizsgáján nyerte el.
Már felkenése napján tudta, hogy jelentkező híján, időmilliomos nyugdíjasként pottyant bele, mert pártja úgy akarta. Miközben azzal is tisztában volt, hogy néhány hónap múlva, a 2020-as helyhatósági választások után amúgy is fel kell onnan állnia függetlenül attól, hogy a vásárhelyi magyarság visszaszerzi-e a polgármesteri tisztséget, vagy sem. E helyett, amikor politikai megfontolásból pártja úgy döntött, hogy hirtelen ellenzékbe vonul, és kivonul a hol tolatott, hol fékezett, de húsz éve mindenképpen zavartalanul regnáló Dorin Florea mögül, úgy érezte, ez mindenkire vonatkozhat, csak éppen őrá nem. Pedig munkájának láthatatlansága és tapinthatatlansága okán az RMDSZ valamennyi vezetője – városi, megyei, országos – már egy évvel ezelőtt jelezte: ideje lenne felállnia.
A helyi elnökök egymástól várták a megoldást, a szövetségi vezető pedig nem mert belecsapni a lecsóba. A hangzatos nyilatkozatokon túl egyikük sem vállalta fel a rossz rendőr szerepét, azét, aki a piroson áthajtó gépkocsivezetőt nemcsak leinti, hanem jogosítvány nélkül is hagyja. Egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ráébredjenek: a sofőr – ha még egy-két tiltó jelzést semmibe vesz – szakadékba vezeti az autót.
Leszavazását megelőzendő sofőrünk – hangnemét, retorikáját és jelzőit illetően – teljesen átment bérkocsisba, amikor előbb szép szóval, majd fenyegetéssel és zsarolással próbálta rávenni az egyenként piros szőnyegre hívott tanácsosokat, hogy könyörüljenek rajta, és hagyják, hogy hatvannyolcadik születésnapját is a városházán ünnepelje. Erre aztán a tanácsülésen még rátett egy lapáttal, amikor „védőbeszédét” az őt székbe ültető és havi mintegy 11 ezer lejes fizetéssel megajándékozó RMDSZ-es kollégái állítólagos botrányainak a kiteregetésére építette, elpuskázva kevés, elméleti esélyét is.
A közvélemény megrökönyödése szinte leírhatatlan. Már csak azért is, mert bokros alpolgármesteri teendői mellett ez az úriember a Visegrádi Szent György Lovagrend Észak-erdélyi Nagypriorátusának nagypriori tisztségét tölti be. Hogy egészen pontosan mit takar e hangzatos cím, nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy ha ilyenek a lovagok, milyenek lehetnek az egyszerű parasztok.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat