Erőpolitika a Jobbikban

Borbély Zsolt Attila 2016. május 03., 22:01
Erőpolitika a Jobbikban
galéria

A 2009-es választásokon az addig kétpólusú magyar pártrendszer hárompólusúvá vált. A Jobbik Magyarországért Mozgalom közel 15 százalékot ért el, ami azt jelezte, hogy a nemzeti radikális potenciál megvan a magyar társadalomban, csak nem akadt kellően erős üzenetet közvetíteni képes politikai erő, mely azt előhívta volna. A Jobbik ezt az eredményt két ízben is felülmúlta, 2010-ben közel 17, majd 2014-ben 20 százalékot szerezve. A párt mindkét választásnak úgy indult neki, hogy azt kommunikálta: egyedül kívánja elnyerni a szavazatok és egyben a mandátumok többségét, egyedül kíván kormányt alakítani. A 2014–2018-as ciklus félidejében is a kormányra kerülés áll a Jobbik választási stratégiájának középpontjában.

Megszelídült üzenetek

Sokan megjósolták, hogy az országgyűlésbe való bejutás, a parlamenti munka konszolidálni, konformizálni fogja a Jobbikot. És lőn. Bár a párt programját és felelős vezetőinek nyilatkozatait tekintve korábban is igazságtalanul kapta meg a náci, fasiszta, nyilas, illetve szélsőséges jelzőt, az utóbbi években meghirdetett módon igyekeznek visszanyerni a fősodratú szalonképességet. Ami nem könnyű feladat, hiszen a „megmondóemberek”, a globális háttérhatalom belföldi és külföldi sajtókommandói, illetve egyes politikusai számára még az Orbán kormány is európaiatlan, szélsőséges és fasiszta.

Mindazonáltal tény az, hogy a Jobbik politikai üzenetei szelídültek, a forma csiszolódott, elég egymás mellé tenni a 2010-es és 2014 választási klipeket. Az elnök, Vona Gábor találóan néppártosodásnak nevezte ezt a folyamatot, melynek nyilván ellenzői is vannak a párton belül. A radikális vonal hívei elfogadták az irányvonalat, még a talán legradikálisabb vezetőnek tekinthető Novák Előd sem lépett fel nyíltan ellene, inkább saját szakállra folytatta, egyeztetés nélkül a maga akcióit, lásd például a szovjet emlékmű „lebontásának kísérletét”.

Érthető, hogy ezek után sokakat mellbe vert a hír, hogy Vona Gábor három jelenlegi alelnöknek előre jelezte, hogy ne induljon a júniusi tisztújításon, mert indulásukat, amennyiben ismét elnökké választják, meg fogja vétózni. Tudvalevő, hogy a Jobbikon belül az indulhat alelnöki tisztségért, aki a tagszervezetek 10 százalékának jelölését megkapta, az elnökjelöltséghez 20 százalékos támogatottság szükséges. Annál is inkább váratlan volt ez a fordulat, mert a három alelnök közül ketten, Apáthy István és Szávay István (a harmadik Novák Előd), semmivel nem adtak okot a mellőzésükre, munkájukkal kapcsolatban kifogás nem merült fel, fegyelmi ügyeik sem voltak. Nem csoda, hogy Novák Előddel együtt hátba szúrva érzik magukat és ennek hangot is adtak a nyilvánosság előtt.

A Jobbikot megrengető elnöki lépés óta alkalmam volt több tucat Jobbik-szimpatizánssal személyesen beszélni, meghallgatni az ügyben egy sor nyilatkozatot és elolvasni választópolgári megnyilatkozások tömkelegét a világhálón. Mindezek csak megerősítettek abban, amit első hallásra magam is gondoltam, vagyis, hogy Vona Gábor eddigi politikusi pályájának legnagyobb hibáját követte el: jószerivel nem akadt ember, aki helyeselte volna ezt a lépést. Miközben maga a néppártosodás, a tartalmat nem érintő fazonigazítás messzemenően helyes cél, mely konvergens nemcsak a Jobbik, de a nemzet érdekeivel is. Azonban nem mindegy, hogy ezt milyen eszközökkel szolgáljuk. Vona lépése kétségkívül alapszabályzatszerű. De az alapszabályzatszerűség önmagában nem elegendő. Az alapszabályzat lehet pallos is az elnök kezében, miként Apáthy István fogalmazott, pallos, mely ártatlanokra is lesújthat.

A magyar igazságosságcentrikus nemzet. Az igazság- és igazságosság-központúság még mai, eltorzult állapotában is jellemző a katolikus-protestáns kultúrkörre, a Kárpátokon inneni Európára, melynek a szimbolikus figurája az igazáért a végsőkig küzdő Kolhaas Mihály, ellentétben a balkáni mentalitással, mely az erő előtt meghajlik, és inkább kiegyezik a hatalommal, a sáncokon belülre igyekszik kerülni. Egy olyan párt elnökeként, mely a tiszta beszédet, az őszinteséget, az egyenességet állítja középpontba s erre nem is cáfolt rá mindeddig, nem szabad átláthatatlan, érthetetlen, igazságtalan, rossz üzenetű lépéseket tenni. Bármennyire is az elnök jogköre, hogy kikkel dolgozik együtt, a nyilvánosságra kerülő döntéseknek követhetőknek kell lenniük, lehetőséget adni minél nagyobb számú szimpatizánsnak, hogy azonosulhasson értelmileg és érzelmileg is az elnök cselekedeteivel. Egy ilyen lépéssel Vona keveset nyer, ha nyer egyáltalán, viszont sokat veszít. A Jobbik még nem jutott el oda, ahová a Magyar Polgári Párt, de akik megélték ez utóbbi önmagából való kifordulását, azokban megszólal a vészcsengő. Az utólagos magyarázkodás, miszerint az alelnökök elvégezték feladatukat, most más feladatok jönnek, komolytalan és komolyan vehetetlen. Egy pártban, mely arra büszke, hogy alulról építette fel önmagát, megengedhetetlenek az ilyen módszerek.

Merre tovább?

Nagy kérdés, hogy mi lesz a továbbiakban. A világhálós visszajelzések igazolni látszanak az érintettek állítását, miszerint a tagság elvárja indulásukat. Amennyiben ezt mindhárman meglépik és meglesz a kellő felhajtó erő a pártban számukra, akkor Vona kezében lesz a döntés: tényleg megvétózza indulásukat az alelnökválasztáson szembe menve a tagsággal, vagy meghajol a tagság akarata előtt.

Most a média azzal van tele, hogy perpatvar van a Jobbikban, a világhálón a hozzászólók sok esetben keresetlen stílusban ítélik el az elnök lépését, nem ritkán magát a néppártosodást is felpuhulásnak tartva. Kézenfekvő a Jobbik fazonigazításában a hatalom öncélú akarását látni. Kézenfekvő, de félrevezető: amint azt Vona Gábor több ízben is elmondta, sokkal egyszerűbb lenne beállni örök ellenzékiségre.

A kormányra törekvés politikailag kockázatot jelent, viszont a nemzeti felelősség ezt diktálja. Ellenzékre, váltópártra minden demokráciában szükség van. De nem olyanra, mely az országot alárendeli az idegen és ellenséges politikai akaratnak, a globális világhatalom helyi adminisztrációjaként működve. A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség soha nem volt és soha nem lesz a magyarsághoz lojális, a nemzet érdekét szolgáló erő, sem ellenzékben sem kormányon. A Jobbiknak kell tehát felnőni a feladathoz. Ehhez az elnöki vétó meglebegtetése, a párton belül felesleges indulatok keltése, s a tagság egy részének kiábrándítása nem sokat tett hozzá.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
hétfő, 06:27

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.