Szinte mindenki egyetért abban, hogy a jobb-bal besorolás idejétmúlt, mégis mindmáig közszájon forog e kategóriapáros. Méghozzá úgy, hogy a kívülállók számára nem egyértelmű, mit is jelöl. A legtöbb ellentmondást az okozza, hogy a közvélekedés egy tengelyen képzeli el e két kategóriát és nem egy koordinátarendszerben. Holott mást jelent eszmei-ideológiai szempontból baloldalinak vagy jobboldalinak lenni, és mást gazdasági szempontból. Így valójában nem két besorolásról beszélünk, hanem négyről (az első eszmei, a második a gazdasági szempont): bal-bal (pl. szocialisták), jobb-jobb (pl. keresztény-demokraták zöme), jobb-bal (pl. keresztény-szocializmus) és bal-jobb (pl. liberalizmus).
Nagyon leegyszerűsítve: gazdaságilag a baloldaliság szociális gondolkodást jelent, a jobboldaliság pedig piacvezéreltséget. Eszmei szempontból a baloldal kozmopolita, urbánus, vallás- és hagyományellenes, míg a jobboldal nemzeti, hagyományokban hívő és támogatja a történelmi egyházakat.
Az eltelt hetven évben kialakult egy erőegyensúly mind az egyes európai országok, mind a közben létrejött Európai Unió szintjén. E képletben új helyzetet teremt az európai gondolkodástól és kultúrától merőben eltérő élet- és államfilozófiát valló iszlám tömegek hetvenes évek középén elkezdődött lassú betelepítése, amely 2015-ben gyorsult fel drámai mértékben.
A baloldal veszélye
Amint Orbán Viktor idei tusnádfürdői beszédében rámutatott: ha az iszlám lakosság európai szinten elér egy küszöbértéket – minden országban 15–20%-ot –, megvan annak az esélye, hogy az erőegyensúly végleg felbomlik. Mert a bevándorlók keresztény-konzervatív pártokra csak elenyésző mértékben szavaznak. A migráció kérdése ugyanakkor e riasztó perspektíván kívül más szempontból is hátrányos helyzetbe hozta a konzervatív pártokat: a jobboldal Stockholm-szindrómája, a baloldalnak való megfelelési igyekezete folytán e tábor nem utasítja el egységesen a balosok bevándorláspolitikáját. A képet még az is átszínezi, hogy a pártok nem demokratikus, hanem oligarchikus szerveződések. Így
a globális háttérhatalomnak – amelyet a látható figurák között Soros György képvisel – elég megvásárolnia, megzsarolnia vagy nyomás alá helyeznie egy-egy párton belül néhány kulcsfigurát ahhoz, hogy az adott párt politikáját alapvetően befolyásolja.
(Lásd a Jobbik esetét, amely a Simicska-orientáció után Soros felé aspirál.)
Ilyen előzmények után a baloldal végveszélyt hoz Európára a saját táborának remélt gyarapításával. A demográfiai okokból a hódító szándékkal és felsőbbrendűségi tudattal érkező muszlimok a maguk képére fogják alakítani azokat az országokat, ahol többségbe kerülnek. A baloldal által terjesztett multikulti helyén monokultúrát hoznak létre, amely minden liberális értéket tagad. E játéktérben képviseli a magyar kormány a maga következetes, egyértelmű és a migránsválságból kiutat mutató politikáját a teljes magyar ellenzékkel szemben.
Letepert rendőrség
Az ellenzék példátlan botrányt kavart a parlamentben, elállták a levezető elnök útját, sípoltak, üvöltöztek, hisztériáztak a munkatörvénykönyv módosításának megszavazása során minden ok és alap nélkül „rabszolgatörvénynek” nevezve a jogszabályt. Amely különben teljes mértékben megfelel a nyugat-európai szabályozásnak, s amelyről még egyes realista baloldali publicisták is elismerik, nincs vele semmi gond.
Ezt követően az ellenzék tüntetést hirdetett, ahol
a részvevők – egyértelműen a háttérből irányítva – kövekkel, üvegekkel, füstbombákkal dobálták a rendőröket, akik közül eddig tucatnyian sérültek meg.
A rendőrség mindössze könnygázzal és félszáz ember előállításával válaszolt, amiből kiderült: jelentős részük büntetett előéletű, akad köztük külföldi állampolgárságú „antifa” aktivista és persze CEU-s diák is. Minden jel szerint a Soros György által képviselt erők lendültek akcióba, amelyek nem egy országban buktattak már kormányt. Ha ezt nem is érhetik el Magyarországon, de külpolitikai síkon sok kárt tudnak okozni.
S láss csodát,
az Amnesty International képes volt a rendőrök aránytalanul visszafogott fellépését, mondhatni politikai hátterű passzivitását is megbírálni.
Miközben a rendfenntartóknak minden okuk meglett volna vízágyúval kiüríteni a teret, miután a tüntetők erőszakosan léptek fel: nemcsak velük szemben, de megrongálták az ország karácsonyfáját, felgyújtották a nélkülöző gyermekeknek szánt szánkókat, a kukákat és egyéb tárgyakat, törtek-zúztak városszerte. Ráadásul a balliberális média közvetítéséből is kiszűrődött, hogy miféle hangulat uralkodott a tömegben. A trágár, erőszakos, keresztényellenes gyűlölködő verbális megnyilvánulások kitöltenék egy külön elemzés terét.
Lejtmenet
Ezek után következett az ellenzéki képviselők illetéktelen behatolása és színészkedése a köztévében, amivel a cél ugyanaz volt, mint az egész tüntetéssorozattal: a botrányokozás és Magyarország nemzetközi presztízsének csökkentése.
Az ellenzék sem adhat mást, csak mi lényege: haza- és nemzetellenességet, idegen érdekek kiszolgálását.
Egykor Moszkva, ma Brüsszel és New York. De véletlenül sem Budapest.
Erőlködésük egyébként hiábavaló. Uniós szinten nem nekik áll a zászló. Minden esély megvan arra, hogy az emberek felébredésével a jövő évi európai parlamenti választásokon az illegális bevándorlást támogató erők visszaszoruljanak. S arra meg különösképpen, hogy a magyar botrányellenzék történetének legrosszabb eredményét könyvelje majd el.
