Amikor az év napjai, hónapjai megállapodnak az 1956-os magyar forradalom dátumánál, mindig eszembe jut Koczka György dramaturg, újságíró, aki a szabadságszerető, szókimondó, rendkívül egyenes ember példáját testesítette meg számomra. Aki nemcsak beszélt az igazabb, jobb világról, hanem komoly áldozatokat is hozott érte. Ő mesélte egy alkalommal: „apám jobb világot ígért nekem, hiszen neki is ezt ígérte az apja. Aztán én ígértem jobb világot a gyerekeimnek. Most ugyanazt ígérik ők is a gyerekeinek. Ez így megy vagy száz éve, és ahogyan elnézem, ennek az ígérgetésnek sosem lesz vége. Mert semmi nem változik…”
Erre az alapigazságra sajnos naponta rá kell döbbennünk, főleg ilyenkor, a választások közeledtével, amikor elkezd feje tetejére állni a közélet. Az állami szintre emelt bűnözés és egyéb napi események mellett eltörpült egy hír, ami arról szól, hogy a bukaresti Egyetem-téri diáktüntetések egykori vezére, a bányászok által félholtra vert Marian Munteanu nemhogy besúgója volt a Szekuritáténak, hanem fizetett ügynöke is. Manapság Munteanu egy megfoghatatlan szervezet – a Mi szövetségünk, Románia – élén ügyködik. Egyes vélemények szerint kissé náci beállítottságú szövetség ez, ami azért nem meglepő, mert köztudott, hogy az egykori diákvezér a vasgárdistákkal szimpatizál. Szervezete pedig nacionalistának, kereszténynek, demokratának meg sok minden egyébnek határozza meg magát – tehát mindenkihez szólni kívánnak –, amitől aztán egy ideológiai maszlag képét mutatja. Ez a figura lepkesúlyú gyülekezetével a parlamentbe vágyik. Munteanu neve és személye tulajdonképpen nem érdekes, a jelenség viszont annál inkább.
A demokrácia eljövetele nem tudott javítani a barbár szokásokon: még mindig azon a szinten vagyunk, amikor majdnem bárki – akárcsak az átkosban – megvásárolható egy liter olajjal, egy fél kiló hússal, egy kis éji zenével. Ennek fejében akárkit megválasztanak bárminek, függetlenül attól, hogy az illető emberileg és szakmailag mennyit ér. A Szociáldemokrata Párt – a jellemzően hatalmas szavazóbázissal jellemző kommunisták utódszervezete – jogerősen elítélt elnöke például kivetkőzött magából, amikor az államelnök kijelentette, a választások után nem bízza kecskére a káposztát. Bár nevet nem mondott, Dragnea és eszmetársa, Ponta magukra vették a kijelentést. Ami természetesen kimondatlanul is nekik szólt: Romániának nem lesz elítélt miniszterelnöke – fogalmazott Johannis. Már miért ne? – kérdezett vissza a másik fél. Fel sem vetődik a probléma a fejükben (és a több millió szavazó fejében), hogy egy büntetett előéletű politikusnak milyen erkölcsi alapja van ahhoz, hogy kormányt, államot, embereket vezessen. Lássuk be, könnyű egy húron pendülni olyan polgárokkal, akik összefogtak a törvények megkerülésének, a lopás igazolásának, a hazudozás természetessé tételének érdekében. Ahol a legelemibb közlekedési szabályokat sem tartja be szinte senki, ott sosem lesz egészséges gondolkodás. Az utca emberétől sem várhatunk mást, amikor a szenátus elnöke felszólítja a honatyákat a korrupcióellenes ügyészség kérésére többé ne függesszék fel társaik mentelmi jogát a választásokig. Tăriceanu nem csupán a jogállamot köpte szembe – ami úgy is túl sokat enged meg a választottaknak –, hanem az összes olyan állampolgárt, aki megpróbál valamilyen módon becsületesen megélni.
A nemzedékek óta várt jobb világ tehát még odébb van. Annyira, hogy már ígérgetni sem érdemes.
Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.