HIRDETÉS

Brexit: kenyértörés vagy megegyezés?

2018. február 15., 18:50 utolsó módosítás: 2018. február 15., 18:57

Sok vitát kavar a Brexit kimenetele és az uniós állampolgárok egyesült királyságbeli státusa. Miközben az EU saját polgárainak kiemelt bánásmódot kér, a londoni politikusok minden bevándorlót egyformán kezelnének. Steven Woolfe brit EP-képviselő, a készülő új bevándorlástörvény kezdeményezője nyilatkozott lapunknak.

Steven Woolfe szerint az európaiaknak nem jár pozitív megkülönböztetés Fotó: Krivánszky Miklós

– Az Egyesült Királyságban dolgozó közép-kelet európai uniós polgárok attól tartanak, hogy a Brexit életbe lépése után kénytelenek lesznek távozni. Mennyire megalapozott az aggodalmuk?

– Két fontos szempontot szeretnék tisztázni. Akik eddig – akárcsak jómagam is – fontos kérdésnek tartották a bevándorlást nemcsak Európából, hanem a világ más részéről is, ma már annak a korlátozását is fontosnak tartják. Ugyanakkor az a célunk, hogy ez a folyamat tisztességes és mindenki számára egyenlő feltételek mellett történjen. Mellékes, hogy német, magyar vagy indiai orvos szeretne nálunk letelepedni: ha megfelel a szakmai és nyelvi követelményeknek, egyforma bánásmódot érdemel. A jelenleg még érvényben lévő rendszerben az uniós polgárok szabadon telepedhetnek le, míg másokra vízumkényszer vonatkozik.

A londoni kormánynak eljuttatott tervezetem szerint az Egyesült Királyság kilépése után a vízumkényszer általánossá válik.

Azokat az uniós állampolgárokat, akik már megteremtették itteni életkörülményeiket, és jövőjüket továbbra is nálunk képzelik el, nem utasíthatjuk ki. Ez igazságtalan lenne és ellentétes a nemzetközi joggal, amelynek értelmében a szerzett jog nem vonható vissza,  ők tehát maradhatnak. Csak bűncselekmény, terrorizmus lehet a kizáró ok.

– Mi történik a Brexitet követően azokkal, akik hosszú munkaviszony után elveszítik munkahelyüket?

Aki letelepedési státusszal rendelkezik, annak jogában lesz maradnia és új munkaviszonyt teremtenie.

Arra nem tudok választ adni, hogy a jövőben hogyan módosulhatnak ezek a dolgok, de az esély mindenkit megillet, aki régóta nálunk él. Viszont azok, akik a kilépés után telepednek le és munkanélkülivé válnak, három hónap után az ország elhagyására kényszerülnek.

– Az Európai Unió tárgyalói arra törekednek, hogy a brit területen ezentúl munkát vállaló állampolgárai könnyítéseket kapjanak. Mekkora esély van erre?

– Megismétlem: arra törekszünk, hogy a Brexitet követően mindenkire nézve egyenlő feltételek szülessenek. Függetlenül attól, hogy a világ melyik országából jönnének, tanulmányi időszakra a diákok szabadon tartózkodhatnak az Egyesült Királyságban, a szezonmunkások meghatározott időre kapnak beutazási vízumot, és a szakemberek esetében sem tehetünk különbséget uniós és más polgárok között.

– A magyar közvéleményt régóta foglalkoztatja a menekültválság. Ön hogyan látja a migráció kérdését?

– Ez sarkalatos kérdés, és nem hiszem, hogy a mai nemzedék meg tudná oldani, mert a jelenség világméretű és a földgömb minden pontja érintett. A modern kommunikációkhoz való széleskörű hozzáférés révén a szegény országokban látják a mi életkörülményeinket és soknak van itt élő hozzátartozója, ismerőse, így nagy a kísértés, hogy csatlakozzon hozzájuk. A mai életfeltételek mellett a Föld 20–30 országában van magasabb életszínvonal, miközben milliárdok élnek mélyszegénységben. E különbségnek a kiegyenlítődésére jelenleg nincs megoldás. A bevándorlás ugyan serkenti a GDP növekedését, azonban magában hordoz olyan szükségleteket is, amelyek jelentős többletkiadással járnak.

– Mennyire van arányban a migrációval járó kiadás és a bevándorlók munkájából járó bevétel?

– Egyértelmű, hogy több infrastruktúrafejlesztésre, több egész-ségügyi ellátásra és az oktatási rendszer bővítésére van szükség, ami többletköltséggel jár. Ezek fedezése pedig nagyobb adóterheket ró az ország lakóira. E kiadásoknak a finanszírozása azonban véges.

A német példa bizonyítja, hogy miközben megsokszorozódnak az integrációs nehézségek, növekszik a szociális igazságtalanság és a társadalmon belüli feszültség, ami befeleforduláshoz és bűnözéshez vezet.

Egy országnak érdeke az egyensúly megtartása. Szem előtt kell tartani, hogy mennyi bevándorlóra van szükség: számításaim mellett a brit feltételek mellett évi ötvenezer fő a felső határ. Gazdasági szempontból tekintettel kell lennünk arra, hogy a legalacsonyabban fizetett munkaköröben ne csökkenjenek a bérek, ami a túlzott bevándorlás esetében kockázati faktor, az elszegényesedés senkinek nem érdeke.

– Hogyan látja az ír helyzetet és a skót elszakadási törekvéseket? Miközben az írek elutasítanak bárnemű határt, kerítést, vajon visszatérnek az IRA uralta idők ?

– Azok az idők nem térnek vissza! Nagyanyám ír volt, tizennégy évesen került Angliába: mindig volt egy migrációs politika a két ország közt, amely a mai napig fennáll és továbbra sem változik meg, a szabadmozgás térségi rendszere fennmarad. Attól sem kell tartanunk, hogy az uniós polgárok majd Írországot kihasználva próbálnak bejutni az Egyesült Királyságba, mert a korszerű ellenőrzési rendszer a garancia rá. Adott politikai pártoknak, esetünkben a Sinn Feinnek érdeke, hogy ellentétet gerjesszen és ennek ürügyén egyesítse az íreket, de ennek természetesen ellent kell állnunk.

– Nem gondolja, hogy a skótok becsapva érzik magukat ? A Brexit az ő akartuk ellenére történik...

– A mostani felmérések szerint a skótok többsége az Egyesült Királyság kötelékében kíván maradni, aminek történelmi, gazdasági és kulturális háttere van, senki sem kíván egy kelet-berlini állapotot. Tény, hogy a skótok többsége az unióban való maradásra szavazott, de a szavazás az egész királyságról szólt és nem csak annak egy részéről, a többség a Brexitet választotta.

– Kelet-Európában tanúi vagyunk az euroszkepti­ciz­mus terjedésének: lehet-e a Brexit ragadós példa más államok számára is?

– Ez lehet balszerencse vagy egy fris lélegzevétel az EU számára attól függően, hogyan alakul a jövő. Az Egyesült Királyságnak nem lenne gondja, ha az unió egy gazdasági-kereskedelmi közösség lenne, némi mozgásszabadsággal. A brit embernek a 16. századtól az a legfontosabb, hogy a nép szavazata többet számít, mint a politikusoké. Ez az elv ma nem működik az Európai Unióban, ahol azok hoznak döntéseket, akiket nem választott meg senki. Az Európai Bizottság hivatalnokainak minket kellene szolgálniuk és nem nekünk őket.

Az EU politikai rendszer akar lenni saját zászlóval, himnusszal, elnökkel, és nem akarja, hogy a tagországok dönthessenek.

Meggyőződésem, hogy az európai emberek nagy része maga szeretne dönteni. A kelet-európaiak mindig a függetlenségről álmodtak, és most azt tapasztalják, hogy sorsukról máshol döntenek.

 

Két év türelmi idő
Célvonalhoz közeledik a britek kilépése az EU-ból, mindkét fél tisztában van ennek messzmenő jelentőségéről és a jövőt meghatározó jellegéről. Az átmeneti időszakra az unió egy ajánlatcsomag keretében  hagyná nyitva kapuit. A gazdasági érdekeltségi csoportok óhajára Theresa May kétéves türelmi időt kért, az unió európai ügyekért felelős szakminiszterei megállapodása értelmében ez 2019. március 30-tól kezdődően 2020. december 31-ig lesz érvényben. Ez idő alatt az Egysült Királyságnak az EU belügyeibe beleszólási és döntési joga nem marad, csak véleményét fejezheti ki az őt érintő kérdésekben, nem lesznek képviselői az Európai Parlamentben és nem lesz biztosa az Európai Bizottságban. A számtalan megoldandó feladat közül központi kérdés az uniós állampolgárok és az unióban letelepedett brit polgárok jogi helyzete. Ennek rendezésére két megoldási javaslat született. Az egyiket Steven Woolfe brit EP-képviselő dolgozta ki, ez a Brexit híveinek felfogását tükrözi. A másik egy európa parlamenti közmeghallgatás keretében keresett megoldási irányvonal. A jogász végzettségű Steven Woolfe húszéves tapasztalattal rendelkezik neves pénzintézmények tanácsadójaként. 2011 óta tagja a brit függetlenségi pártnak, a gazdasági és bevándorlási ügyek szóvivője volt. 2016 óta független képviselő, az EP Monetáris Ügyek Bizottságának tevékeny tagja. 

Krivánszky Miklós, Brüsszel

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS