Újra benépesedő magyar szórványfalvak a Kolozsvári-dombságon – Magyarfodorházán és Bodonkúton jártunk (VIDEÓ)

A Kolozsvári-dombság hét szórványtelepülésén szolgál Gáspár Károly református lelkipásztor. Vannak közöttük olyan települések is – Páncélcseh és Magyarderzse –, ahol az elmúlt években az utolsó magyart is eltemette, a többi öt faluban viszont összesen 316 lélek él. Egy ekkora szórványközösséget nehéz egyetlen videós riportban bemutatni, ezért a Keskeny út című egyházi sorozatunk újabb állomását Magyarfodorháza református gyülekezetébe tervezzük. Itt van a legnagyobb lélekszámú, 82 egyháztagot számláló gyülekezet:

a vasárnaponként felváltva három-négy helyszínen is szolgáló lelkipásztor fél tizenkettőre ért Fodorházára a délelőtti, ördögkeresztúri istentisztelet után, délután pedig Bodonkúton és Magyarmacskáson várták hívei.

Kisesküllőn havonta egyszer, Magyarmacskáson havonta kétszer tart istentiszteletet.

A magyarderzsei és a páncélcsehi szórványegyházközségbe havonta egyszer jut el, hogy az egyházi telken, a templomban szétnézhessen, ahol sajnos hívek már nincsenek.

Sok lelkipásztor istentiszteletét meghallgattam az elmúlt évtizedekben, a Gáspár Károlyé azonban külön színfolt, ahogyan bátorítja, biztatja, és nem dorgálja a szórványsorsban apadó híveit Pál Apostolnak a Korinthusbeliekhez írott 1. levele 13. részének 13. versére épülő prédikációjában: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” Isteni kegyelemként beszél a gyülekezetekben nem apadó hívek számáról, ami ritka jelenség az erdélyi szórványban.

Az istentisztelet utáni beszélgetésünk során kiderül, hogy a utolsó péncélcsehi és magyarderzsei magyar ember távozása ellenére a többi öt faluban az utóbbi kilenc évben 316 egyháztagot tartottak számon, a létszám közel tíz éve nem csökkent.

Nem a keresztelések, hanem a beköltözések miatt, hiszen a hét faluban egy keresztelő jut 15 temetésre,

a változatlan lélekszám azonban azoknak a családoknak köszönhető, akik hazatelepednek szülőfalujukba, illetve újak jönnek, akik elsősorban Kolozsváron találtak munkahelyet,

és a kincses város vonzáskörzetébe tartozó falvakba telepednek le. A lelkipásztor szerint egyre nagyobb az érdeklődés a Kolozsvári-dombság magyar szempontból szórványnak számító települései iránt is, ahonnan jó minőségű aszfaltutakon, rövid idő alatt megközelíthető a megyeszékhely.

A megélénkülő két völgyet igyekeznek egyházi szempontból is kihasználni, gyülekezeti napokat, ünnepi istentiszteleteket szerveznek, a Bodonkúton igen aktív Budai Nagy Antal Egyesület pedig kulturális rendezvényeivel teszi vonzóbbá a vidéket a magyarok számára. A Kolozsvár környéki kistérséget a 17. században végigvonuló tatár seregek pusztították el, majd a 18. században történt betelepítések során változott meg a helyi lakosság nemzetiségi összetétele, amely már a 20. század elején többségében román ajkú volt.

Gáspár Károlyt 2016-ban hívták meg Bodonkútra és Magyarmacskásra lelkipásztornak, és akkor fogalmazódott meg a helyiek részéről, hogy az évszázadok óta társult egyházközségként működő két református gyülekezet mellé csatlakozzon Magyarfodorháza is. Az utóbbi egyházközséggel jött két kisebb, a kisesküllői és a magyarderzsei is, így ötön lettek, végül 2018-ban utolsóként Ördögkeresztúrt is táregyházközségként vették fel a közösségbe.

A magyarfodorházi templomban megejtett beszélgetésünkön kiderült, hogy a társult egyházközségek közül itt laknak a legtöbben, nagyon templomszerető gyülekezet.

Pop Ella gondnoknő mesélte, hogy a gyülekezet tagjai mennyire ragaszkodnak lelkipásztorukhoz:

ünnepek idején megtörténik, hogy a gyülekezeteit kiszolgáló lelkipásztor nem tud eljutni mindenhova, így van, ahova besegítő lelkipásztort hív. Magyarfodorházán a hívek viszont mindig a sajátjukat szeretnék hallani… A lelkész elismeri, hogy Magyarfodorházának sajátos lelkülete van sok lokálpatrióta emberrel, akik nagyon ragaszkodnak falujukhoz.

Az is elüt sok erdélyi gyülekezettől, hogy a női gondnok mellett két női presbiter tagja van a helyi egyházközség vezetőségének. Nincs azonban könnyű dolguk, mert a gondnokasszony szerint a férfiak többsége máshol dolgozik, így sokszor nem tudják kivenni részüket a helyi egyházi munkából, a férfiak segítsége nélkül nehezebben boldogulnak.

,,Belátom, hogy amikor munkahelyen dolgoztam, nekem sem volt mindig időm templomba járni. Nem azért nem jöttem, mert nem szerettem – mindig Istenfélő voltam –, hanem nagyon el voltam foglalva. Szóval megértem a fiatalabbakat, akik sokat dolgoznak a családjaikért” – magyarázza Pop Ella.

A gyülekezetben most a hollandoktól kapott adományokat értékesítik, abból próbálnak felújítani épületet az egyházi birtokon, miután magyar állami támogatással sikerült eredeti szépségében restaurálni templomukat.

Gáspár Károly szerint Magyarfodorháza református gyülekezete abban is kiemelkedik, hogy sok mindent önerőből, a hívek adományából valósítottak meg. ,,A közgyűléseken megköszönöm az adakozó lelkületet. Az egyházi fenntartói járulék mellett fontos bevétel az úrasztali adomány: sehol a társult egyházközségekben nincs olyan adakozási kedv, mint itt, a faluban” – hangsúlyozza a lelkipásztor.

Magyarfodorházi látogatásunkat követően a Kolozsvár irányába, 12 km-re fekvő Bodonkútra is ellátogatunk, a lelkipásztor a felújított parókián lakik családjával. A templomot szintén az elmúlt években újították fel, a szomszédságában pereskedés nyomán visszakapott egyházi épületet is a magyar közösség használja, ami nem igazán tetszik Kajántó község román vezetésének, de hát ez nem újdonság Romániában.

A magyarfodorházinál két egyháztaggal kisebb lélekszámú bodonkúti magyar közösség igen aktív: nemrég zajlottak le a Budai Nagy Antal Napok, amelyek az elszármazottakat is hazahívják szülőfalujukba.

,,A bodonkútiak ősei várvédő katonák voltak, és ez ma is meglátszik a hozzáállásukban, kitartásukban, kisnemesek leszármazottai. Bodonkúton tisztán, szépen áll a kétnyelvű tábla, Magyarfodorházán viszont hagyják, hogy rozsdásodjon, de teszünk róla, hogy ne így legyen. A bodonkúti magyar közösség számára is nagyon fontos a megmaradás, holott feleannyian vannak, mint Fodorházán” – magyarázza templomtátogatás közben vendéglátónk.

Arról is beszélgetünk, mit jelent a szórványlelkészi munka a lelkipásztor számára, aki 2006-ban végezte el a Kolozsvári Protestáns Teológiát, és egy németországi továbbképzés után mezőségi szórványtelepülésen kezdte lelkészi pályafutását, ahonnan a Kolozsvári-dombságra került.

,,Abban különlegesek szórványgyülekezeteink, hogy ez nem missziós egyházközség: itt kis entitások, kisebb gyülekezetek társultak, együtt vagyunk.

Olyan értelemben motiváló erő ez, hogyha az egyikben nehéz, feltöltődöm a másikban, majd a harmadikban. A szolgálati lelkület vasárnapról vasárnapra tovább megy” – fogalmazza meg a szórványmunka lényegét a lelkipásztor.