A véráztatta Vietnám – a háborúk borzalmai hosszú időre meghatározták a távol-keleti ország mindennapjait

Vietnám Szentendréje, Hội An egy nagy múltú, mára emlékeiből élő festői városka a Thu Bon folyó partján fekszik. Az UNESCO 1999-ben vette fel a Világörökségi listára.
Egy magyar költő, Váci Mihály, a sors kiszámíthatatlansága folytán 1970-ben Vietnámban halt meg. Tündérrózsa-város című versének hangulata, legyőzve az időt és a teret, mintha itt született volna:
„A szurok járdát ellepik
az angyal-rajongású lámpák,
S Földünk bezárt édeneit
mennyei fényben látják.
Az egykori Faifo a 15. századtól kezdve az ország legnagyobb kikötőjévé épült ki, virágkorát a 17-18. században élte. A kínai és japán kereskedelem legfontosabb központja volt, jelentőségét az európai nagyhatalmak is hamar felfedezték. Angol, francia, holland és portugál hajók használták bázisul egyre növekvő számban. A kereskedelemmel párhuzamosan megjelentek a misszionáriusok is, köztük a híres francia jezsuita, Alexandre de Rhodes. A hittérítő művelődéstörténeti jelentősége is felbecsülhetetlen, hiszen az addig használt kínai írásjelek helyett megalkotta a latin alapú vietnámi ábécét.

A város jelképe a japán és kínai negyed határát díszítő Japán híd, amely 1593 óta hirdeti a település etnikai sokszínűségét. A fedett átkelőt később szentéllyel bővítették ki.

Fekvése és jelentősége miatt a népcsoportok közötti konfliktusok elsimítására szolgáló bíróságnak is helyet adott.
A művészek városa – hirdetik az útikönyvek Hội Anról. S valóban, a szemlélődő az utcákat járva különleges világban érezheti magát. A rendszer lényegéből és múltjából eredően a képzőművészetben nagy szerepe volt a mozgósító erejű politikai plakátművészetnek. Ezek Kelet-Európában már történelemnek számítanak, s múzeumok tárgyai között emlékeztetnek egy feledhető korszakra, Vietnámban azonban még élő valóságnak láttam. Tágas utakat díszítettek e grafikák Hanoitól Saigonig. A turizmus előretörésével kiterjedt szakmává vált a klasszikus művek másolása. Boltok, sőt egész utcák szakosodtak az iparágra, nagy a kereslet a különböző minőségű és árú képekre, többek között Jack Vettriano, Leonardo, Van Gogh, Munch alkotásai szerepeltek a kínálatban.

Az idegenforgalom növekedésével Hội Anban is kialakult a színvonalas vendéglátás. Nyílnak az új éttermek, a vietnámi és a nemzetközi konyha fogásait kínálva. A Thu Bon folyó festői hátteret kínál az étkezésekhez.

A vietnámi konyha tartalmas és változatos. Nagyon kedveltek a levesek, az étkezések szinte elképzelhetetlenek e fogás nélkül.

A húsok széles választékával folytatódik az étkezés. A kínai konyhától az különbözteti meg, hogy nem öntik le ételeiket szósszal, hanem a pálcikával kiválasztott falatot maga a vendég mártja be a kívánt mártásba. A fő köret a rizs, de a francia időkből megmaradt a baguette szeretete is. Teát termelő ország lévén e nedűből is bő a kínálat. A helyi bor még nem érte el a vendéglátásban elvárt minőséget, de a sör kimondottan kellemesnek hatott a nagy melegben.

Északról délre Vietnámban – több évszázados üldöztetés után a keresztények is szabad emberek a távol-keleti országban

Hanoi kitörölhetetlen nyomot hagy a látogatókban. A vendégek szívesen emlékeznek az örökké nyüzsgő nagyvárosra, amely egyes részein megőrizte provinciális kedvességét. Visszagondolhatnak a főváros lakóinak vendégszeretetére.

Ho Si Minh városnak a köznyelvben megmaradt egykori neve: Saigon. Már e különbség is jelzi, hogy noha fiatalabb település Hanoinál, de halmozottan érintették az újkori történelem kataklizmái. Észak fővárosánál jóval később került a történelem körforgásába, a 17. század végéig Kokinkína részeként az akkor még jelentéktelen település Kambodzsához tartozott. Neve is khmer eredetű, pamutfaerdőt jelent a Saigon folyó partján őshonos, mára erősen megritkított növényre utalva.
Saigon 1698-ban került vietnámi ellenőrzés alá, s a 18. században, Gia Long uralkodása alatt indult erőteljesebb fejlődésnek. Az első vietnámi császár, aki francia segítséggel ülhetett trónra, az egyesített ország fővárosává tette. Utódai már fenntartással fogadták a franciák befolyását, az ellentétek véres keresztényüldözésbe, s ennek következményeként nyílt háborúba torkolltak. Az egyenlőtlen küzdelmet az 1874 márciusának idusán aláírt szerződés zárta le, amelynek nyomán egész Vietnám francia protektorátus lett.

A második világháborút követő hét évig tartó háború után a francia gyarmatosítók 1954-ben távoztak Vietnamból, de az ország kettészakadt a kommunista Észak-Vietnámra és az Amerikai Egyesült Államok által támogatott Dél-Vietnámra.

Délen hamar fellángoltak a harcok a fennálló rendszer ellen, s a polgárháborúba mind Észak-Vietnám, mind az Egyesült Államok belekeveredett. A partizánakciók irányítója a Dél-Vietnámi Nemzeti Felszabadítási Front volt. Kétségtelen, hogy jelentős északi támogatással érte el sikereit, de ehhez a dél-vietnámi politikai tehetetlenség is hathatósan hozzájárult. A Ngo Dinh Diem nevéhez fűződő diktatórikus rendszer nem tudta végrehajtani azokat a szociális és gazdasági reformokat, amelyek biztosíthatták volna hosszabb távon a hatalmát.
A diktátor meggyilkolása után sem változott lényegesen a hatalom nézőpontja. A máig is homályos tonkini incidens az újabb háború előjátéka volt. Párizsban ugyan 1968-ban a hadviselő felek között megkezdődtek a tárgyalások, de nem vezettek eredményre, a háború ritkán látott hevességgel folytatódott.

A vietnámi fél ma is az amerikaiak szemére veti a környezetpusztító napalmbombák alkalmazását. Bevetői a vegyi fegyverek utóéletével nem számoltak:

mind a mai napig genetikai elváltozásokat okoznak a háború után született generációkban. 1973-ban az Amerikai Egyesült Államok kivonulásával megpecsételődött az országrész sorsa. A kommunista csapatok 1975. április 30-án délben foglalták el az elnöki palotát, s ezzel véget ért a második indokínai háború.

Magyar gyártmányú Ikarus busz a vietnámi utakon • Fotó: Csermák Zoltán

A vérzivatar azóta történelemmé szelídült, színpadon és filmvásznon szövődnek történetei. A New York-i Broadway-től Budapestig milliók könnyeztek a Miss Saigon musical – a Pillangókisasszony indokínai változatának – édeskés dallamain.
Az egykori nagykövetség ma konzulátussá degradálódott, de építése, bunker jellege utal korábbi szerepére. Az épület mindig szimbolikus jelentőségű volt, 1968-ban a partizánok már betörtek udvarára, s nagy szerepe volt hét évvel később az amerikai személyzet és helyi lakosok evakuálásában. Több film témájául szolgált az utolsó induló helikopterekre való feljutásért folytatott reménytelen küzdelem.
A bevonulók elkeseredett, félelemmel tele lakosságot találtak Saigonban. Az első intézkedések között megváltoztatták a bűnös metropolisz nevét Ho Si Minh városra, s északról csapatosan érkeztek a pártfunkcionáriusok a dekadens lakosság átnevelésére.

Az előzetes ígéretekkel ellentétben bírósági perek nélkül tömegesen ítélték el a korábbi rezsim kiszolgálóit, akikre kényszermunkatábor várt.

Vietnám a győzelem után a világtól gazdaságilag és politikailag elszigetelődve próbálta életét normalizálni. A történelemnek nagy szolgálatot tett a milliók haláláért felelős Pol Pot rendszer megbuktatásával. A nyitás folytatásaként a nyolcvanas évek közepén az egykori pártfunkcionáriusok javarészét leváltották, s 1986-ban a Vietnámi Kommunista Párt hatodik kongresszusán hivatalosan is bejelentették az ország új gazdasági koncepcióját, bevezették a megújítást.

Ho Si Minh operaháza • Fotó: Csermák Zoltán

Északról délre Vietnámban – az ország újraegyesítésével lassan eltűnik az ellenség és a barát

Vietnám neve beleivódott az idősebbek tudatába, hiszen fél évszázada minden hír az ottani eseményekkel kezdődött. Forgatócsoporttal néhány éve jártam az országban. Egy különleges világgal ismerkedhettem meg, s azóta is érdekelnek az onnan érkező hírek.

Aki Saigon múltjára kíváncsi, az körsétáját a kínai negyedben, a Cholonban kezdi. Város a városban, mintha megállt volna benne az idő. Egykor ópiumbarlangjairól és nyilvánosházairól volt hírhedt, mára megmaradt örökké nyüzsgő városrésznek. Az élet itt is az utcán folyik, a szűk sikátorokban az árusokat, a szállítójárműveket kerülgetve lehet előre jutni. Minden kapható itt, az egykori gyarmati relikviáktól kezdve a textíliákig.
A forgatagtól nem messze áll a Thien Hau, a Mennyei Asszony temploma. A hajósok oltalmazója Délkelet-Kínában volt igen népszerű, Vietnámban az ide települt kantoni hajósok honosították meg kultuszát. A tengerészek hosszabb útjaik előtt s után betértek a 19. században épült falai közé, ma is népszerű a lakosság, s különösen a nők körében. Az áldozatot bemutatók neveikkel jelölik meg a spirál alakú füstölőket, amelyeket a templomszolgák akasztanak fel. A szentélyt a névadó díszes szobra díszíti, Thien Haut trónon ülve ábrázolja díszes brokátruhában.

A francia gyarmati építészet nagy hatással volt a város életére, Saigont Indokína egyik legfontosabb városává fejlesztették. A díszes épületeknek, széles sugárutaknak és parkoknak köszönhetően igazi metropolisszá vált.

Ellentétben más ázsiai centrummal, az új városfejlesztések után is őrzi egykori báját. A legismertebb francia épület az egykori Városháza. Túldíszített, masszív alkotás, csak egy hosszútávra berendezkedő impérium emelhette a maga dicsőségére. Az opera, a francia építész Félix Olivier alkotása a városházánál letisztultabb épület, 1900-ban avatták fel, s stílusában felfedezhetők a harmadik köztársaság építészeti remekei, különösen a párizsi Grand Palais.
A gyarmati építészet egyik legimpozánsabb alkotása az 1891-ben épült főposta. A gyarmatosítás kezdetén szerepe felmérhetetlen volt, mivel az új kolónia távirati úton érintkezett az anyaországgal. Az épület belsejében térkép örökíti meg az egykori indokínai távírdák hálózatát. Minden városban élnek különleges emberek, akik szinte láthatatlanok, de lényük hozzá tartozik az adott környezethez, ha már nincsenek köztünk, űrt hagynak maguk után. A főpostán dolgozott Duong Van Ngo úr, akinek élete maga volt a történelem. Az idős tisztviselő az emberek ügyes bajos dolgaiban segített. Korábban az írástudatlanokat gyámolította, majd franciául és angolul intézte a betérők ügyeit. Munkatársai csak a „szerelmeslevél-író embernek” hívták, noha elmondása szerint csupán négy házasság felett bábáskodott, de valójában sok ember sorsát egyengette el. Gyakran kapott a világ minden részéről köszönő lapokat, amelyeket csak úgy címeznek: Levélíró, Saigon.
A postával átellenben 58 m magas tornyaival emelkedik ki az épületek sokaságából a Miasszonyunk-katedrális. A vörös téglából épített templom gótikus elemekkel kevert román stílusban épült, s 1883-ban szentelték fel. Saigonban Hanoi és Hué mellett 1960 óta működik érsekség, a templomot rá két évvel emelték a bazilika minor rangjára.
A Ben Thanh vásárcsarnok kétség kívül a város egyik legérdekesebb épülete. A 19–20. század fordulóján nyitották meg, majd száz évre rá újították fel mai formájában. Népszerűségét kihasználva választéka egyre inkább a turisták igényei szerint alakult, a cipőhegyek mellett emléktárgyak, trikók, ruhaneműk, s a jól ismert partizánsapkák sorakoztak a polcokon. Különlegesnek találtam a kávé és a teaválasztékot, s az árak még alku nélkül is elfogadhatóak voltak. Saigon napról napra fejlődik, s mára több mint tízmillió embernek ad otthont. Felelősségteljes munka egy ilyen metropolisz jövőjéről gondoskodni, de szükségszerű, hiszen az emberek életminősége, a befektetők számának gyarapodása függ ettől.
A nagyváros forgataga után a Saigontól nem messze hömpölygő Mekong folyóhoz látogattunk el. A föld tizenegyedik leghosszabb folyója hat ország érintése után széles deltával ömlik a dél-kínai tengerbe. A turisták számára az igazi különlegességet a szigetek világa jelenti. A helyi lakosság nehéz körülmények között, a víz ingadozásához folytonosan alkalmazkodva élt. Magas cölöpökre épített házakban és úszó otthonokban laktak, a nagyobb áradások hosszú évek munkáját tették tönkre, ilyenkor családok ezrei kezdték újra életüket. A turizmus az átlagnál magasabb jövedelmet biztosít, ezért az odalátogató megbecsült személy. Kézművesek kínálták portékáikat, kígyószelídítők ajánlkoztak egy fotóra. Igazi élményként mégis a csónaktúrát éltem meg. Dús vegetációval beborított csatornákon, mintegy alagútban siklottak halkan a csónakok a vizek labirintusaiban. Megkapó volt a csend, szinte elképzelhetetlen, hogy a delta egykor súlyos harcok színtere volt.