Az Operaház aranykorának tanúja, Tamássy Éva

– A Klemperer-korszak után kezdte pályáját, milyen volt akkor a társulat hangulata?

– Az akkori politikai környezet miatt ideges volt a légkör, nem tudtuk, kiben lehet bízni és ki a besúgó. A Rákosi rendszer szigorításaival viszont a magyar közönség jól járt: a sok kiváló énekes kizárólag itthon nyújthatta művészetének legjavát. Svéd Sándor, aki a sikeres Metropolitanbeli szereplések ellenére sem mehetett többet külföldre, Luna grófként, Rigolettóként és Anyeginként nyújtott felejthetetlen alakítást. Gyurkovics Mária végtelen biztos Éj királynőjét a közvetlen közelében hallgattam, mint második dáma, sokszor őriztem szerepem szerint, Giovannaként a Rigolettóban.

Orosz Júlia – Antoniaként – a leányom volt a Hoffmann meséiben. Mi fiatal énekesek a nagyokat csodálva, de velük együtt fellépve épültünk be a társulatba, s talán hozzájárultunk az opera aranykorának sikereihez.

– Az ötvenes évek elején a legfiatalabb énekesként vált az operaházi „Aranycsapat” tagjává. Hogyan fogadták az ifjú tehetséget?

– Változatos volt a reakció. Ha a régi gárda tagjai közül valaki helyett egy fiatal kapta meg a szerepet, nem magában kereste a hibát… Amikor Székely Mihályt, aki az engem felvételiztető bizottság tagja volt, megkérdezték, hogy miért kell ilyen fiatal énekesnőt szerződtetni, azt felelte: „Mert itt a helye.” Ma is lehet olykor hallani a rádióban a vele készült duettemet, a Rózsalovag keringőjét.

– Milyen szerepekben épült itthoni karrierje?

– Elsőször Kadosa Pál Huszti kaland című operájában léptem fel, mint Péter diák. Ezután kaptam egy igazi szép lehetőséget, az Anyegin Olgáját. Olyan nagyságok, mint Simándy József, Udvardy Tibor, Osváth Júlia, Mátyás Mária, Svéd Sándor és Melis György voltak a partnereim. Ezzel egy időben a Rigoletto Magdalénája, merész dekoltázsú ruhámmal, saját hajkölteményemmel, nekem illő szerep volt. Ezt többek között Gyurkovics Máriával, Székely Mihállyal együtt alakíthattam. Az első főszerepemben Amnerisként léptem színpadra. Nagyon sok szép emléket őrzök.

A híres karmester szerette volna, ha a Kékszakállú Juditját is elvállalom. Kétségeimet látva „Nem kell C-t énekelned, majd hozom én azt a C-dúrt a zenekarral” – bátorított. Mikor fájó szívvel mégis lemondtam e páratlan lehetőségről, Tóth Aladár így szólt: „De kár! Pedig ilyen pofa kellene hozzá.” Arra gondoltam akkor, ha Bartók élne, biztos térden állva kérném, hogy transzponálja le kedvenc operám magas hangjait.

– 1958-ban külföldön folytatta karrierjét. Milyen szerepekkel és milyen színházakban jutott pályájának csúcsára?

– Úgy éreztem, az előmenetelemhez gyökeres változásokra van szükség; külföldön új szerepek vártak rám. Állandó szerződésemet megelőzően a velencei Teatro La Fenicében énekeltem Malipiero: Vergilii Aeneisének ősbemutatóján, Tullio Serafin vezényletével. Rómában Hindemith Requiemjét énekeltem a zeneszerző irányításával. A bécsi Staatsoperben háromszor énekeltem Amnerist. Azonnal le akartak szerződtetni, de én már Wiesbadenbe írtam alá szerződést. Koréh Endre, aki Egyiptom királyaként apámat játszotta az Operában, így szólt:

Új helyemen a Delilával kezdtem, aztán jött Azucena, a Rigoletto Magdalénája, Eboli, majd pályám meghatározója, a Carmen.

Bernben Massenet Don Quijote-jában Dulcineát alakítottam, majd az Orfeusz, aztán Rossini kevésbé ismert dalműve, A szerelem próbája és Mozart: Betulia liberatája következett. Volt egy beugrásom a mannheimi Tristan Brangenéjeként, Horst Stein vezénylete alatt. Sikeremet látva a karmester azonnal le kívánt szerződtetni.

– Ezt követte legnagyobb sikereinek színhelye: Köln.

– 1968-ban az Ulrika és a Suzuki után másodszor vendégszerepeltem Kölnben, mint Delila. Ezután egy héttel Szokolay Hamletjében, mint királynő kellett megmentenem a premiert: a szerepet senki nem tudta németül. A rendező, Hans Neugebauer, aki pár percet látott utolsó Delilámból, ezt mondta: „Így képzelem a királynőmet.” Mire észbe kaptam, teljes értékű szerződtetett tagja lettem a színháznak. A Carmenek után még sok Verdi, Richard Strauss, Janáček, Debussy, Wagner (egyedül a Ringben 12 szerep) következett, majd jó néhány modern opera várt rám. Ilosfalvy Róberttel a Cigánybáróban, a Carmenben, és a Jenufában léptem fel. A Cigánybáró előadást úgy is emlegették, mint „A magyar Cigánybáró”. Ebben Ilosfalvy Róbert és Kelemen Zoltán voltak a partnereim, és Kertész István állt a pulpituson.

Énekeltem Németország számos színházában: Nürnberg, Stuttgart, Kiel, Augsburg, Hamburg, Hannover színpadain léptem fel. Franciaországban a Párizsi Operába, Olaszországban Spoletoba, Nizzába, Triesztbe hívtak. Számtalan sikeres Carmen fellépésem nyomán a „Bundes-Carmen” megtisztelő címmel emlegettek.

– A számos nagy alakítása mellett comprimario szerepekben is fellépett.

– Pályám elején mindjárt a Pillangókisasszony Kate szerepe várt rám, amelyben csak néhány taktust énekeltem. Hálás kisszerep az Anyeginben Filippjevna, a Pillangókisasszonyban Suzuki, továbbá a sok mutatós operettfigura: a Koldusdiákban Palmatica, a Luxemburg grófjában Kokozow grófnő, a Madarászban pedig Adelaide bárónő.

Átmenetet képez a fő- és comprimario-szerepek között néhány operai figura: Debussy Pelleas és Melisande című operájában az anya, a Traviatában Bervoix Flóra és Annina, az Otello Emíliája, a Gianni Schicchi Zita anyója és az Arabella két szerepe, Adeleide, az anya, és a jövendőmondó. Az opera és operett határán mozgó Denevérben számos alkalommal énekeltem Orlofsky grófot. Szeretem a dialógusokat is, ezért szívesen alakítottam.

– A klasszikus műveken kívül a XX. század dalműveiben is sikerrel lépett fel.

– A modern operák nemcsak zenéjükben érdekesek, hanem legtöbbjüknek csodás az irodalmi alapja. Ilyen Alban Berg Wozzeckje, amely a Büchner-drámából készült, vagy Dosztojevszkij Feljegyzések a holtak házából című könyvének operaváltozata Janaček feldolgozásában. Szintén a cseh zeneszerző komponált operát Osztrovszkij A vihar című drámájából Katja Kabanova címmel. Nagyon szívesen alakítottam a Múmiát Reimann Gespenstersonatéjában, amelynek vezértémája a bűn és a vezeklés.

– Egyszer elérkezett pályafutásának utolsó szerepe.

– Egyik utolsó szerepem Offenbach: Kékszakáll című operettjében (a művet jelenleg a Budapesti Operettszínház is műsorára tűzte) Clémentine királyné volt. Az utolsó estén Az Eladott menyasszonyban Agátát alakítottam. Nem vertem nagydobra visszavonulásomat, így nem volt „búcsúhangulat”.

Hazalátogatásaim során aztán gyakran énekeltem a miséken, és 1995-ben itt történt az igazi búcsú: „Itt kezdtem, itt fejezem be”.

– Nyugdíjas napjait éli, mennyire maradt meg kapcsolata az anyaintézményével?

– Élvezem a nyugdíjas életemet. Minden premiert megnézek, és sok más jó operaestére is elmegyek. Nincs televízióm, inkább sokat járok moziba. A kölni színház nemes gesztusa, hogy karácsony előtt ünnepi vacsorát rendeznek a régi tagoknak. Itt a polgármester és számos más nobilitás méltatja őket.

– Művészettörténészi álmait cserélte fel a színpadra. Énektanárának, Dr. László Gézának jóslata, miszerint „Mire egyetemre kerülnél, már az Operaház tagja leszel!” – bevált.

Rendszeresen látogatom a múzeumokat, a számos templomot, a feltárt mozaikokat, a Römisch-Germanisches Museum egyre megújuló leleteit, amelyeket a metró építése során folyamatosan tárnak fel. Mindig van újdonság, láthatjuk a rómaiak, pontosabban Agrippa városának csodálatos ékszereit, étkezési kultúráját, edényeit, ruháit. Hálás vagyok a városnak, amely második otthonommá vált.

A képeket digitalizálta Horváth Gábor