

Az Ange & the Boss: Puskas in Australia (Ange és a Főnök – Puskás Ausztráliában) címen készült film a futballfejedelem életének kevésbé ismert, de annál különlegesebb ausztráliai éveit mutatja be, valamint azt a máig ható örökséget, amelyet a déli féltekén hátrahagyott. A film másik központi alakja Ange Postecoglou, aki 1984 és 1993 között a South Melbourne Hellas játékosa volt, akkor is, amikor a klub edzőjét– 1989 és 1991 között – Puskás Ferencnek hívták. Postecoglou többször is elmondta: tréneri pályafutására a legnagyobb hatást Puskás gyakorolta. A South Melbourne Hellast az ott élő görög közösség alapította, amely a Panathinaikosszal elért sikerei után hívta meg edzőnek a magyar világsztárt.
A Puskás Ausztráliában című dokumentumfilm eddig soha nem látott felvételeket is bemutat Puskásról: baráti társaságban, öregfiúk-meccseken játszva, például a melbourne-i Kék Duna Keysborough City FC mezében. Az alkotás érzékletesen idézi meg az idősebb, pocakos, de változatlanul futballmániás és szerethető Puskást, aki Ausztráliában is képes volt bajnokcsapatot faragni. „A fiúkkal együtt létezem. Velük nyerek, velük veszítek. Nem megyek sehova. A fiúkkal tartok az elejétől a végéig” – mondja a filmben a Főnök, alias The Boss, ahogyan játékosai becézték.
Az Ange & The Boss című, 1 óra 16 perces dokumentumfilmet először 2024 őszén mutatták be Ausztráliában Melbourne-ben és Sydney-ben is teltházas előadás fogadta, csakúgy mint a 29. Görög Filmfesztiválon.
Az alkotást decemberben a rangos palermói Paladino d’Oro sportfilmfesztivál is műsorára tűzte, és azóta az áprilisi budapesti díszbemutatón, valamint Kanadában és Milánóban is nagy sikert aratott.
A dokumentumfilmben megszólalnak egykori ausztráliai játékosok, barátok, sportvezetők, valamint Szöllősi György Puskás Ferenc életrajzírója, a Nemzeti Sport főszerkesztője is, aki a torontói bemutató után kiemelte: az ausztrál filmesek a Főnökért máig rajongó játékosok megszólaltatásával rendkívüli érzékenységgel találták meg annak a szeretetteljes humornak a hangját, amely egyszer sem billen át bántó iróniába, viszont őszintén és sokszor hihetetlenül viccesen mutatja be a feladatát a „semmi közepén” is komolyan vevő, de minden stressztől mentes, idősödő mester esetlenségeit, „limitált” angoltudását, szerethető gyengeségeit.
A Puskás Ausztráliában nemcsak egy különleges sporttörténeti korszakot mutat be, hanem azt is, hogy a magyar futball legendás alakja, Puskás Ferenc, még a világ másik végén is képes volt maradandót alkotni,
közvetlenül azelőtt, hogy visszaköltözött Magyarországra és magyar szövetségi kapitányként fejezte be edzői pályafutását 1993-ban.
Az évszázad mérkőzésének évfordulóján, a magyar labdarúgás napján a közmédia több csatornája várja tematikus tartalmakkal nézőit, hallgatóit. Az M5 kulturális csatorna 13:35-től Sándor Pál rendező Régi idők focija című remekét vetíti, majd 19 órától Az ezüstcsapatot láthatják, amelynek középpontjában az 1938-as franciaországi világbajnokság és annak párizsi döntője áll. A nap zárásaként 21 órától érkezik a csatornára az Aranycsapat, az ötvenes évek elejének legjobb együtteséről készített alkotás a csapat összecsiszolódásának, a legjobbak közé jutásának, a világra szóló sikereinek, világbajnoki „kudarcának”, majd széthullásának történetét meséli el. A Duna World műsorára tűzi 12:30-tól a Székács a köbön című tévéfilmet, majd 21 órától az M4 Sporton ismét átélhetik az évszázad mérkőzését, az 1953. november 25-i Anglia – Magyarország találkozót az eredeti, Szepesi György által tolmácsolt közvetítésben.
A Nemzeti Sportrádió Sportreggel és Hazafutás című műsoraiban is kiemelt szerepet kap az évszázad mérkőzése, és a magyar labdarúgás, továbbá november 25-től hallgatható a rádió újdonsága, A legboldogabb nap.
Az új műsor – ahogy a címe is utal rá – azt kutatja, melyek voltak Magyarország történelmének legboldogabb napjai. Lehet szó legendás sportgyőzelmekről – mint a 6:3-as diadal Anglia ellen –, vagy akár olyan történelmi eseményekről, politikai döntésekről is, amelyeknek az ország életében meghatározó szerepük volt. A műsor bemutatja továbbá, hogyan fonódik össze a sport és a történelem, miként tükröződtek a történelmi fordulópontok a sportéletben, mindezt történelmi háttérrel és emberi történetekkel.
Amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke és Orbán Viktor a magyar miniszterelnök, addig van az amerikai szankciók alóli mentességet biztosító megállapodás – erről beszélt Orbán Viktor kedden az ATV műsorában.
Fergeteges hangulat, tisztességteljes megemlékezés, őszinte egymásra hangolódás – leginkább így jellemezhető a 2025. november 9-én, Székelyszenterzsébeten megrendezett Kóré Géza-emléknap – a székelyföldi cigány tánccsoportok találkozója.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.