Világkupát nyert négy kolozsvári magyar közgazdász diák

– Kolozsváron a közgazdasági egyetemen rengeteg magyar is végez, de sokan közülük nem a szakmában dolgoznak. Jelentős részük azért iratkozik oda, mert nem kell felvételizni. Te miért jelentkeztél?

– Líceumban a diák azon kezd gondolkozni, hogy mi szeretne később lenni. Tudtam, nem akarok orvosira menni, s azt is, hogy mérnök sem szeretnék lenni. Azt néztem, melyek azok a lehetőségek, ahol rendes és kemény munka mellett az ember komoly eredményeket tud elérni. Végül a közgazdasági egyetem Gazdasági Tanácsadó Klubja (GTK) győzött meg.

– Egyetemistaként mikor jutottál el az első versenyre?

– Elsőéves egyetemistaként felvételt nyertem a GTK-ba. Az első évünk felkészülésből áll, az ügyesebbek kisebb, helyi megmérettetéseken vesznek részt, illetve magyarországi versenyekre jutnak el. A nagy kihívások másodév elején jelennek meg naptárjainkban. Nekem

– Hogyan áll össze a csapat? Hogyan találtatok egymásra? Mindig ugyanebben a felállásban mentek versenyezni?

– Nem, a tanáraink választanak ki minket. Ők azok, akik az egyetemen végigkísérik fejlődésünket, azt, hogy kinek mi az erőssége, s ők állítják össze a csapatokat. Általában minden versenyen más felállású csapat indul.

– Te viszont elég sokszor vettél részt ilyen jellegű versenyen.

– Igen, és csak ritkán mentem kétszer ugyanazzal a csapattal. Mintegy húsz versenyen indultam, abból nemzetközi talán tíz volt.

– Romániában is szerveznek hasonlókat?

– Nálunk az esetversenyzés, mint műfaj, még nem fejlődött ki. Az országos megmérettetéseket ezért a mi egyetemünk szervezi. 2025 szeptemberében fogjuk rendezni az első nemzetközi esetversenyt, Kolozsváron, így például az amerikai, mexikói, kanadai csapatok ide fognak utazni. Az esemény szervezésében többen benne vagyunk azok közül, akik versenyzünk.

– Milyen eredményeket értetek el?

– Ez mindig változó. Létezik egy lista, amelyen követjük, hogy a diákok és a csapatok hogyan teljesítettek az évek során. Büszkén mondhatom, hogy az eddigiek közül ez volt a kilencedik győzelem.

– Mindig ugyanazok a tanárok készítik fel a csapatokat?

És azok a volt versenyzők is segítenek, akik már befejezték az egyetemet, de eljönnek tanácsot adni, zsűriznek minket, véleményt mondanak esetmegoldásainkról. A vermonti versenyre Kelemen Kincső doktorandusz kísért el minket, aki ugyancsak volt esetversenyző.

– Hogyan készül fel a csapat? Mennyit kell gyakorolni?

– A tanulás az első egyetemi órától kezdődik. A GTK-ban végzett munka és az esetversenyek csupán kiegészítései az egyetemen tanultaknak. Ha az egyetemen az ember tanul, akkor már sok tudásra tesz szert, a GTK és a többletfelkészítők mindazt csak kiegészítik. A felkészülés minden versenyre másképp néz ki.

Az amerikai világkupaverseny családi vállalkozásokról szólt, ez különleges volt, ezért erre többet kellett készülni: könyveket, cikkeket olvastunk el, és azokat jegyzeteltük, memorizáltuk, hogy a különböző modellekkel legyünk tisztában.

– Matematikából, fizikából az ember el tudja képzelni, milyen jellegű feladatok léteznek. Közgazdaságból ez miként néz ki? Léteznek típusfeladatok?

– Annyira léteznek típusfeladatok, amennyire léteznek típuscégek. Minden cégnek más a felépítése, más gondjai vannak. S egy megoldás, amely az egyiknél működik, nem biztos, hogy a másiknál is fog. Ennek ellenére tisztában kell lenni a különböző üzleti megoldásokkal. A feladatok, amelyeket megoldunk, mindig valós vállalati problémák, megtörtént helyzetek. Ezek során a cég a legtöbb esetben hozott is döntést, ám a mi tanácsunkra kíváncsiak, hogy mit tettünk volna a helyükben.

A feladványok tehát nem feladatgyűjteményekből kiválogatott gyakorlatok, hanem valós élethelyzetek, ennek megfelelően mindig változnak és kreativitást igényelnek.

– A csapatban be van osztva előre, hogy ki mivel foglalkozik?

– Ez attól függ, mennyire ismerjük jól egymást. Ám amikor megkapjuk az esetet, általában már tudjuk, hogy ki lesz a pénzügyes, ki készíti a marketinget, ki lesz a stratéga, és ki elemzi a helyzetet. Bizonyos esetekben olyan helyzet is előállhat, amikor valamelyik területhez egyikünk jobban ért, ilyenkor a szerepek felcserélődhetnek. Ez viszont akkor működik jól, ha a csapat tagjai jól ismerik egymást.

– Most milyen feladatot kaptatok?

– Ezúttal több esetet kellett megoldanunk, és divíziókra voltunk osztva, a legjobb csapatok a divíziókból jutottak a döntőbe. Ott pedig egy svájci világszintű cégnek kellett egy felvásárlást megszerveznünk.

– Első díjat nyertetek az Egyesült Államokban. Hány csapat közül, hányan vettek részt, és honnan érkeztek a jelentkezők?

– A mi kategóriánkban (mesteri szak) tíz csapat vett részt többek között Kanadából, Amerikából, Németországból, Hollandiából, de jelen volt Thaiföld és Tajvan is.

– Az egyetemről román csapat is indul versenyeken? Vagy csak ti képviselitek a közgazdasági egyetemet?

Mindezt a Közgazdasági Kar magyar részlege kezdte el. Ám nem tartjuk kizártnak, hogy egyszer majd a román diáktársak is belevágnak.

– Mennyire népszerűek az eredményeitek a románok között? Hogyan viszonyulnak hozzá, egyáltalán van-e visszhangja az eredményeknek?

– A román tanárok felnéznek erre, és büszkék rá, a kar román dékánja mindig gratulál nekünk, és elismeréssel tekint ránk. A ballagáson is megdicsért, és kiemelte, hogy e versenyek mennyire jelentősek. A közgazdasági kar a legnagyobb a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, ezért nem tudjuk, hány diák értesül sikereinkről. Szerintem az emberek boldogok, hogy olyan intézményben tanulhatnak, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét.

– Sok munkával, felkészüléssel, utazással jár egy-egy kiszállás. Ki támogatja anyagilag?

– A tanároknak sok papírmunkával kell bizonyítaniuk a versenyeken való részvételt. A legutóbbi például keddtől szombatig tartott, mi hétfő este érkeztünk meg Amerikába, és vasárnap hajnalban 6-kor már repült a gép vissza Európába. Az egyetem fizeti az utazást, a szállást, a verseny nevezési díját. Mi a többletfogyasztást (amit nem szolgáltat a versenyt rendező meghívó fél) és persze az itthoniaknak szánt ajándékot fizetjük. A díjakkal különben nem jár anyagi juttatás.

– A versenyhelyszíneken sikerül-e városlátogatásokon is részt venni?

– Sok verseny a programba foglalja a városnézést is. Mexikóban például elvittek minket Tequila városába, ez olyan, mint Franciaországban Champagne. Vagyis a tequilát is csak akkor lehet annak nevezni, ha Tequila városában készült. Burlingtonban nem volt idő városnézésre, ám az egyik vacsorát egy múzeumban szolgálták fel, így most azt nézhettük meg. New Yorkban nyolc óránk volt az átszállásig, az időt városnézéssel töltöttük, amelyet kísérőnk, Kelemen Kincső doktorandusz szervezett.

– Amerikában egyéni díjat is kaptál. Miből áll és mivel érdemelted ki?

– A kitüntetés a Best Presenter (a legjobb bemutató) cím, ezt a kreatív bemutatás, a magabiztosság és a zsűri kérdéseire adott válaszaim miatt kaptam. Csapattársaim szerint nem látszott rajtam, hogy izgulok, ez nagyon fontos. Az esetversenyek bemutatóit mindig igyekszünk egy frappáns, megfogó kezdéssel indítani. Most már több verseny óta én vagyok az első, aki kezd. Szerintem a zsűrinek megmarad az emlékezetében az, amikor valaki elkezdi a bemutatót, és a figyelmüket magára vonja.

– Kelet-Európából még kik szoktak részt venni?

– A Budapesti Gazdasági Egyetemről és az ugyancsak fővárosi Corvinus Egyetemről jönnek többnyire. Európából különben mi vagyunk a legkeletebbről. Romániából pedig rajtunk kívül senki.

– Hány csapat vesz részt egy-egy versenyen?

– Általában 12 és 16 között mozog a csapatok létszáma. Burlingtonban különben 23 csapat volt jelen, 13 az alapképzés és 10 csapat a mesterképzés kategóriában.

– Kik jelentkezhetnek a kiírásokra?

– Az egyetemet hívják meg, mint intézményt, ezt követően választják ki a tanáraink a diákokat. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem 2018 óta van jelen a nemzetközi porondon. Az elején azért hívtak minket, mert érdekesnek tartották egy romániai csapat részvételét: lássuk, tudnak-e valamit? A korábbi évek eredményei láttán most már azért várnak, mert tudják, hogy jó esetoldók vagyunk.

– Ha a NASA-nak vagy az FBI-nak egy hacker behatol az adatbázisába, megtörténhet, hogy az illető intézmény állást ajánl neki. Nyilván ti nem vagytok hackerek, de a tudásotokra kíváncsiak. Kaptatok-e állásajánlatokat?

– Igen.

– Beszéltetek-e egymás között a csapaton belül arról, hogy mit szeretnétek a jövőben?

– A csapatból mind a négyen dolgozunk már. Három csapattársam ugyanazon cégnél, elindult a karrierjük. Én egy írországi cégnél vagyok jelenleg elemzőként alkalmazva. Hosszú távon mindannyiunkról azt mondhatom, hogy Erdélyben szeretnénk maradni akkor is, ha esetleg egy pár évig továbbtanulás szempontjából kimennénk külföldre. És talán azt is nyugodt szívvel állíthatom, hogy a vállalkozás is érdekel – mind a négyünket.