Művészek a négy fal között – kulturális életünk minden szinten megsínylette a járványt

A vírus terjedésének megakadályozásáért szüneteltették tevékenységüket a színházak, bezárták kapuikat a múzeumok, galériák, és a könyvtárak sem fogadtak látogatókat. A kultúrát is mélyen megérintette a válság, a színházak, operák bezártak, művészeti tárlatok tucatjai és alkotótáborok maradtak el. Míg a színház egy kollektív alkotási folyamat, ahol egymagában nehezen érvényesül a művész, a kultúra egyéb területén általában magára van utalva az alkotó. Ugyanakkor kevés olyan művészember létezik, aki csupán az úgynevezett „L’art pour l’art” kedvéért hozza létre műveit. Az alkotóember arra hivatott, hogy tehetségéből és verejtékéből fakadó munkáját megossza másokkal is. A színházak úgy próbálták átvészelni a nehéz és kellemetlen időt, hogy online előadásokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Ennek a módszernek a művészi értéke nyilván vitatható, hiszen éppen a lényeg, vagyis a pillanat varázsa hiányzik belőle, de legalább az otthonülő közönséget a színház közelében tartotta.

A képzőművészet különböző ágait képviselő kolozsvári alkotókat kérdezett lapunk arról, hogyan élték meg a többhónapos bezártságot. Sok művészt személyesen is érintett, hogy bezártak a galériák, és elmaradtak a kiállítások megnyitói. Ugyanakkor az ihlet is nehezebben jön, ha az alkotóra nem hatnak külső ingerek. De a munkát nem lehet abbahagyni, és a lehetőségek függvényében mindenki megpróbálta a maga javára fordítani a helyzetet. Erről beszélt az Erdélyi Naplónak Horváth Gyöngyvér kolozsvári grafikusművész is, aki szerint a karantén egy normális embernek kemény kihívást jelenthet, azonban az alkotó minden körülmények között töretlenül tudja folytatni munkáját. „Jómagam is végeztem a dolgomat, alkottam, és hogy sötét gondolataimat távol tartsam,

a megszokottnál vidámabb témákhoz nyúltam. Új dolgokkal, mint például művészkönyvek készítésével is elkezdtem foglalkozni.”

Bár munkáját otthonában folyatta a művésznő – sőt új utak bejárására is rávette magát –, a járvány miatt elmaradt számára egy izgalmasnak ígérkező alkotótábor Bálványoson, és egy egyéni kiállítást is kénytelen volt lemondani, amelyre a tavaszi hónapokban került volna sor.
Férje, Horváth László fotóművész arról ismert a kincses városban, hogy dokumentálja Kolozsvár társadalmi és kulturális életét, mindig ott van fényképezőgépével, ahol fontos dolgok történnek. Ő nehezebben élte meg a bezártságot, hiszen gyakorlatilag téma nélkül maradt. „Aktív embernek tartom magam, és így nehezen éltem meg a szobafogságot. Mivel eseményfotós vagyok, a téma szünetelt, a Kolozsvár Társaságnál folytatott tevékenységem úgyszintén” – mutat rá a fényképész. Szerencsére Horváth László a fotózás mellett még számtalan hobbinak hódol. Amellett, hogy rendezgette, leltározta a számítógépén levő több ezer fotót, nekikezdett bővíteni egykori iskolája, a Brassai Sámuel Líceum véndiákjainak honlapját, a Barabás Miklós Céh honlapját, és folytatta a Wikipédián elkezdett munkát, ahol több címszó létrehozása és szerkesztése is az ő nevéhez fűződik. Horváth László elárulta, a balkonfotózás nem igazán jött be.

– mondja a fényképész.

Nagy Béla Kolozsvár egyik jeles helytörténésze, aki leginkább a fametszeteiről és faragásairól ismert a nagyközönség számára. Kezdetben abban reménykedett, hogy a járvány nem fog sokáig tartani. „Az idő teltével a bezártság érzése, a személyes emberi kapcsolatok hiánya és az elmaradt megszokott kulturális rendezvények miatt egyre nehezebben viseltem ezt az állapotot” – jegyzi meg a művész. A munkát ő sem hagyta abba a bezártságban, ebben az időszakban sikerült „összehoznia” két fametszetet, két tanulmányt, valamint kiegészítette készülő könyvét, amely Hevesi József kolozsvári műasztalosról, gyárosról szól.
Amellett, hogy a művész e nem kívánt helyzetben hozzányúlhat a már korábban fejben eltervezett és elraktározott elképzeléseihez, ötleteihez, Nagy Béla szerint az interneten történő böngészés is adhat ötletet. Számára jól jött például egyes internetes szolgáltatások ingyenessé tétele, ahonnan tanulmányaihoz dokumentálódni tudott. Esetében is maradtak el kulturális események, ahol előadóként kellett volna jelen lennie. „A Kolozsvár Társaságnál két előadás is be volt ütemezve a Kolozsvár kincskereső polgárai sorozatom keretében Haller Károlyról, illetve Benigni Sámuelről, akiket én mutattam volna be az érdeklődőknek. Ami még fájóbb:

– meséli Nagy Béla.

Zilahi Nono festőművész és költő a feltörekvő, fiatal művészkorosztályt képviseli. Az alkotás mellett kulturális események szervezésében is részt vállal, és úgy véli, a járványt nagyon megsínylették a galériák, múzeumok, művészeti intézményrendszerek. „Művészeti szempontból ezt az állapotot a járvány sötét oldalaként határozhatnánk meg” – vélekedik az alkotó.
Hozzáteszi, a virtuális valóság nyújtotta végtelen lehetőségekkel élve a művészeti tevékenységek, rendezvények iránti nagyfokú érdeklődésnek köszönhetően rendhagyó, hiánypótló virtuális kiállítások kerültek megrendezésre.

Zilahi Nono azt tapasztalta, hogy az online képzőművészeti színtér ösztönzően hatott az alkotókra.

A virtuális tárlatok behálózták a közösségi média oldalait összehozva a képzőművészeket a művészetkedvelő közönséggel. Bár vékony a határ a kényszerbezártság és a szociális elszigetelődés között, továbbra is vállalnám a kényszerbezártságot, mert számomra szellemileg rendkívül termékenyen hatott” – árulta el lapunknak a művész. Úgy érzi, teljes mértékben kihasználta a kényszerbezártságot, a néhány hét egyéni művészeti tevékenységére nézve gyümölcsöző időszaknak bizonyult.

A járványhelyzet alatt fogant meg Zilahi Nonóban az elhatározás, hogy olyan nagyszabású virtuális rendezvényt szervez a Klikk Art Centrum Egyesülettel, amely felöleli a kortárs magyar képzőművészet minél szélesebb palettáját.

A virtuális tárlat a kortárs művészgeneráció művészeti irányzatainak alapköveit helyezi le, így képez támpontot az utókor művészei számára. „E válságos helyzetben a magyar képzőművészeket összehozó virtuális tárlatunk Erdély-szerte egyedi kezdeményezésnek számít. Ugyanakkor egy ezzel párhuzamos tervbe is sikerült több energiát fektetnem, hogy minél több erdélyi származású képzőművészt bemutathassak a közösségi média oldalain, így népszerűsítve az erdélyi kiemelkedő alkotókat” – mondja Zilahi Nono. Állítja, számára a járványügyi helyzet ihletben gazdag időszaknak mutatkozott. Szerinte „a belső világunk megtapasztalása, az önmegismerés is rengeteg ihletforrást biztosíthat, amiből mindig lehet meríteni”. Írásait sem befolyásolta különösebben a járványhelyzet, azokat többnyire a konstruktív pesszimizmus jellemzi, így témáira, gondolatmenetére nem hatottak a jelenlegi külső tényezők.
Két önálló tárlata, valamint több csoportos kiállí1tása is elmaradt, és három művésztelepen való részvételről is le kellett mondania. A művésznő azzal vigasztalódik, hogy művészeti tevékenységében a tárlatok elmaradása nem okozott pótolhatatlan hiányt. „Ha az átlagos munkaidőkereten kívül az önálló tárlatok megszervezésére szántam volna időt, energiát, akkor nem lett volna lehetőségem új alkotássorozaton dolgozni, illetve nem tudtam volna a versírásnak hódolni. Elmondhatom, a kényszerbezártság előnyömre szolgált jó előmenetelt biztosítva művészeti tevékenységemben.”