Választás kérdése az egészséges élelmiszer – beszélgetés T. Veress Évával a biotermesztésről

Makkay József 2019. szeptember 11., 15:12 utolsó módosítás: 2019. szeptember 11., 15:29

Legbiztosabban biotermékekkel őrizhetjük meg egészségünket, állítja a hazai biomozgalom megalapozója, dr. T. Veress Éva biológus. A nyolcvanéves szakember az elmúlt három évtizedben több száz előadásban és újságcikkben népszerűsítette az egészséges élelmiszerek fogyasztásának fontosságát. Kolozsvári otthonában a romániai biotermesztésről és ökogazdálkodásról beszélgettünk.

Szederbokrát mutatja kolozsvári kiskertjében a professzorasszony Fotó: Makkay József

– Édesapja, Veress István évtizedekig mezőgazdasági szakiskolai, majd agráregyetemi oktató volt, ön biológusként szintén a nagyüzemi mezőgazdaságban hasznosítható vetőmagkutatásokkal foglalkozott. Hogyan váltak a biotermesztés elkötelezettjeivé?

– Idehaza, kolozsvári zöldségeskertünkben mindig ösztönösen kevés vegyszert használtunk. Ebből az 1980-as évek közepére lett komolyabb elköteleződés, amikor a Magyarországról járatott Kertészet és szőlészet című folyóirat apró cikkeben kezdett foglalkozni a biotermesztés tudnivalóival.

Édesapámnak annyira megtetszett az ötlet, hogy beleásta magát a témába, és elhatároztuk, hogy elöljáróban háztáji kiskertünket avatjuk biokertté.

Ehhez igazából a kevés műtrágyáról kellett lemondani, mert akkoriban alig használtunk más vegyszert, a kertet szerves trágyával gondoztuk. Édesapám lelkesen felvállalta a módszer népszerűsítését, és a Falvak Dolgozó Népe című mezőgazdasági hetilapban mintegy húsz cikket közölt erről. Tőlem sem állt távolt a módszer, hiszen 1974-ben Környezetvédelem és mezőgazdaság címmel megjelent könyvemben sok mindent tisztáztam a vegyszerhasználattal kapcsolatban.

Öt évvel ezelőtt dr. T. Veress Éva magyar állami kitüntetést vehetett át Kolozsváron Fotó: Horváth László

– Mennyire volt fogadókészség a kommunista években a nagyüzemi mezőgazdaságban biogazdálkodásra?

– Semennyire. Környezetvédelemről hivatalosan nem eshetett szó. Emlékszem, amikor a kiadóban elolvasták a könyvem kéziratát, elképedtek.

A cenzúra végül kidobta a szöveg felét, a könyv csak így jelenhetett meg, én mégis nagyon örültem neki, hiszen ez volt Erdélyben a kommunizmus évtizedei alatt az első magyar nyelvű kiadvány, amely tartalmazta a védett növények és állatok listáját.

Cikksorozatában édesapám is csak a háztáji kiskertekre szorítkozhatott. Rajtunk kívül a nyolcvanas években senki nem vetette fel Erdélyben az ökológiai gazdálkodás, a biokertészet fontosságát.

– Ezen a területen is a rendszerváltás hozta el a változást. Hogyan emlékszik a három évtizeddel ezelőtti indulásra?

– Vendégprofesszori meghívást kaptam 1991-ben a budapesti orvostudományi egyetem biofizikai intézetébe, és szabadidőmben férjemmel, Tótfalussy Béla újságíróval szétnéztünk több intézményben. Budapesten fogalmazódott meg, hogy Erdélyben el kéne indítsuk a biotermelés első klubjait, egyesületeit. Ebben nagy segítségünkre voltak a Magyar Biokultúra Egyesület munkatársai, személyesen Sárközi Péter professzor, aki oroszlánrészt vállalt a magyar biokertészet népszerűsítésében.

– Hogyan fogadták Erdélyben a kezdeményezést?

– Elég nagy vitáink voltak akkoriban a mezőgazdasági szakemberekkel. A férjem a Kolozsvári Rádió magyar adásában egy éven keresztül heti tízperces műsorban népszerűsítette a biotermesztést, közben cikkeztem róla a Falvak Népe hetilap hasábjain, majd a frissen indított Kertbarátok Lapja oldalain foglalkoztunk behatóbban a témával. Emlékszem,

a jeles marosvásárhelyi agrárkutató, a néhai Tamás Lajos dörgedelmes válaszcikkben utasította el a vegyszermentes mezőgazdaság ötletét. Azzal érvelt, hogy a középkorba akarjuk visszavezetni a mezőgazdaságot.

Később személyesen is találkoztam Tamás Lajossal – több agrárszakemberrel együtt részt vettünk az Erdélyi Gazda szerkesztőbizottságában –, és tartós barátság alakult ki közöttünk. Növényvédelmi előadásaiban később mindig megemlítette a biotermesztést is: részletesen beszélt a vegyszeres növényvédelemről, de elmondta ennek alternatíváját is, „amit T. Veres Éva hirdet”.

Paradicsombokrok. A biokertben minimális permetezéssel is bőséges a termés Fotó: Makkay József

Az évek során sok olyan agrárszakember állt a mozgalmunk mellé, akik kezdetben ellenezték.

– Mennyire haladt nehezen a mozgalom romániai intézményesülése?

– A kilencvenes években ez a folyamat Magyarországon is nehezen haladt, hiszen csak a kétezres évektől terebélyesedett akkora mozgalommá, hogy a nagyobb területeken gazdálkodó agrárszakembereket, agrárvállalkozókat is megcélozza. Erdélyben a Bioterra Egyesület bejegyzése hozott áttörést. Az egyesületet svájci segítséggel létrehozó Albert Imre a kilencvenes években Kolozs megyében megalkotta a biotermesztést ellenőrző első romániai intézményt. Az ő érdeme, hogy mára tucatnyi hasonló biotermesztés-ellenőrző cég működik az országban és hivatalosan mintegy 280 ezer hektáron folyik felügyelt biotermelés. A kilencvenes évek elején Kolozsváron mi alakítottuk meg elsőként a Kertbarátok Egyesületét, amely Erdély-szerte összefogta a kisebb-nagyobb csoportokat, a biológiai kertészkedés mellett elkötelezett embereket.

– Mekkora szerepe volt az erdélyi biomozgalom kiépítésében a külföldi tapasztalatoknak?

– Meghatározó, hiszen az ottani tapasztalatok győztek meg arról, mekkora potenciál rejlik benne. Sokat tanultunk Svájcban és Németországban. Én már a nyolcvanas években olvastam Erdélybe bejutó nyugati mezőgazdasági szaklapokban, hogy egy svájci vagy német állampolgár hétvégeken 100–120 kilométert is utazik, hogy biotermékeket vásároljon. Az évek során egyre nagyobb lett az érdeklődés a vegyszermentes mezőgazdasági termékek iránt, és az ágazat dinamikus fejlődésnek indult Nyugat-Európában.

A kilencvenes években mintegy 40 biofarmot látogattunk meg Svájcban és Németországban, de jártunk Ausztriában is, amely Európa legnagyobb biotermék-felvevő piaca.

A nyugati tapasztalatokhoz képest a romániai piac gyerekcipőben jár, de nálunk a fejlődés dinamikája óriási, hiszen húsz év alatt kétezerről 280 ezer hektárra nőtt a biotermelésbe bevont területek nagysága. Magyarországon is látványos a fejlődés. Az évente megrendezett Növényvédelmi Fórumokon ellátogatunk biofarmokra is. Legutóbb olyan gazdaságban jártam, ahol 300 hektáron történik környezet- és egészségbarát mezőgazdasági termelés.

Növénytársítás. A káposztafélék fontos védelmet nyújtanak a paradicsomnak is Fotó: Makkay József

– A hazai mezőgazdaságban mennyire jó üzlet biomódszerekkel termelni?

– Abból kell kiindulni, hogy ezeknek a termékeknek magasabb az áruk, hiszen nagyobb az anyagi ráfordítás, nagyobb a munkaerőigény. Az európai uniós támogatási rendszer nálunk is külön támogatást nyújt a biotermeléshez, ami kezdetben sok konjunktúralovagot is vonzott, akik a pénzt látták benne. Amikor az első években meghirdették az uniós támogatást, óriási volt a túljelentkezés. A kezdetben egy hektárra beígért 1500 eurós támogatás a pályázók nagy száma miatt a felére csökkent. Emiatt sokan abbahagyták, de aki maradt, illetve akik utólag iratkoztak be, azok már kezdik érteni a biotermesztés lényegét. Különbséget tennék a nagyobb farmok által megtermelt és forgalmazott biotermékek, bioélelmiszerek és a kisgazdák termékei között, akik saját kiskertjükben szenvedélyből és meggyőződésből használják a biotermesztés módszereit. Ők ugyan nem részesei az ellenőrzött biotermelés rendszerének, de számuk egyre nagyobb, és saját családjukat vagy barátaikat látják el jó minőségű, egészséges zöldséggel, gyümölccsel vagy hús- és tejtermékekkel.

– Mennyire nehéz mai körülmények között a vegyszermentes mezőgazdaság?

– A biogazdálkodás sem teljesen vegyszermentes, hiszen kisebb koncentrátumban felhasználhatók réz- és kéntartalmú szerek, tiltottak viszont a növénybe felszívódó vegyszerek és a gyomirtók. Az utóbbi években elég sok környezetbarát készítmény jelent meg, amelyek segítik a biotermelők boldogulását. Gyógynövényolajokból készülő kivonatok is piacra kerültek, amelyek növekedésserkentő hatást fejtenek ki és erősítik a haszonnövény ellenállását.

A biogazdálkodás sokrétű növénytermesztési technológiát igényel, amelyben fontos szerepe van a talajlazításnak, a talajtakarásnak, a hőkezeléssel megoldható korai gyomirtásnak és a növénytársításoknak egyaránt.

Megfelelő növénytársítással egyik növény védi a másikat. A hagymát és a sárgarépát például váltakozó sorokba szoktam ültetni, vagy a paradicsom mellé mindig kerül káposztaféle. Mivel kiskertben nem éri meg fejes káposztát termelni, nálam a növénytársításba rendszerint brokkolit, bimbóskelt vagy valamilyen más káposztafélét használok. Sok táblázatom van erről, hogy melyik növénynek milyen pozitív hatása van a másikra: elriasszák a kórokozókat és kártevőket, vagy éppen azokat az élőlényeket vonzzák, amelyek megvédik őket.

– A klímaváltozás mennyire borítja fel a biokertészek munkáját?

– Fontos, hogy a kertész is nyitott szemmel járjon a kertben, megfigyelje, milyen fajták szárazságtűrőbbek, és inkább azokat válassza. A nagy kánikula igen megnehezíti a munkánkat, hiszen +30 Celsius-fok fölötti hőmérsékleten leáll a növények fotoszintézise. Emiatt nem találkozunk manapság szép piros paradicsommal, mint régebben, csak rózsaszínnel. De az ilyen kihívásokra is van megoldás. Édesapám fiatal szakemberként már 1945-ben megírta a Gazdanaptárban, hogyan kell a paradicsomot úgynevezett X alakú sorokban termeszteni. Én is három különböző ágra vezetem a paradicsomot, és meghagyok egy-egy oldalágat is, hogy védje a gyümölcsöket az erős napsütéstől.

Az is a klímaváltozás egyik következménye, hogy ma már évente kétszer-háromszor kell megpermetezni a paradicsomot, pedig harminc évvel ezelőtt permetezés nélkül is szépen termett.

– Az agrárszakember-képzésben mennyire sikerült megtörni a jeget?

– Noha hivatalosan még nem jelentek meg a biogazdálkodásra szakosodott kertész- és agrármérnöki szakok, az egyetemi oktatók körében is támogatottsága van a mozgalomnak. A kolozsvári agrártudományi egyetem több tanárának van például biofarmja, illetve az ott végzett szakemberek közül többen is elkötelezték magukat a környezetbarát gazdálkodás mellett. Hasonló a helyzet a magyarországi agráregyetemeken is. Engem évi rendszerességgel meghívnak a magyarországi Növényvédelmi Fórumra, ahol a biogazdálkodás témakörében szoktam előadásokat tartani továbbképzésre jelentkező agrárszakembereknek is.

– Az állami szervek folyamatosan nyugtatgatják a közvéleményt, hogy a kereskedelembe kerülő élelmiszerek ellenőrzöttek és biztonsággal fogyaszthatók. Mennyire mérik például a zöldségek és gyümölcsök vegyszertartalmát?

– Szinte semennyire! Az a szomorú, hogy európai uniós csatlakozásunk óta az élelmiszer-biztonsági rendszerek átalakultak, sőt leépültek. Pontosabban azok a laboratóriumok, amelyek a vegyszermaradványok kimutatását szolgálták. Senkinek nem érdeke, hogy szembesítse a közvéleményt az agyonvegyszerezett nagyüzemi mezőgazdaság környezet- és egészségromboló hatásaival.

Ma már nagyon precíz műszerek vannak a peszticidmaradványok pontos kimutatására, de ezek a mérések túl drágák ahhoz, hogy széles körben használják.

Állítom, hogy a legbiztonságosabb élelmiszer a biotermék, ahol nemcsak a végterméket, hanem a teljes termesztési technológiát ellenőrzik. Arról egyre több kimutatás van, hogy mennyire veszélyeztetett a szervezetünk. Az Egészségügyi Világszervezet egyik friss jelentése alapján az Európai Unióban egy ember szervezetébe évente átlagosan 2–3 kg vegyszer kerül be élelmiszerekkel. Az adatok ismeretében nem véletlen a daganatos betegségek ugrásszerű megnövekedése, illetve számos más betegség megjelenése és terjedése, ami egyértelműen az egészségtelen táplálkozással hozható összefüggésbe.

– Van, aki gyanakszik a biotermékekre, mert szerinte átverés áll a háttérben, azaz a termelők egy része a nagyobb profitszerzés érdekében tünteti fel termékének címkéjén a biominősítést, miközben vegyszeres módszerrel termel...

– A csalást nem lehet százszázalékosan kizárni, mint ahogy arra sincs garancia, hogy ha az ember megvásárolja a drága lakásbiztonsági berendezést, nem fognak hozzá betörni. A biotermékek piaca intézményesen ellenőrzött, és nagy a lebukás kockázata. Egy-egy termelő átverheti a vevőit, de ha rajtakapják, azonnal elúszik a biotermesztési bizonyítványa, és kizárják a rendszerből. Történtek ilyen esetek, ami azt bizonyítja, hogy a rendszer nemcsak Magyarországon vagy Nyugat-Európában, hanem nálunk is működik.

Dr. T. Veress Éva
A nyolcvanéves kolozsvári biológus az erdélyi biomozgalom megteremtője. Csombordon született 1939-ben, ahol édesapja, Veress István a Téli Gazdasági és Szőlészeti Iskola tanára, gazdaságvezetője és igazgatóhelyettese volt, az államosítás után pedig a Csombordi Szőlészeti Szakiskola első igazgatója. Tízéves korában került Kolozsvárra, ahol apja a kolozsvári mezőgazdasági egyetem tanára lett. 1956-ban a Bolyai Egyetemen elkezdett kutatóbiológia szakról a magyar egyetem beolvasztása után csoportját áthelyezték földrajz-biológia szakra. Falusi tanárként kezdte, majd laboráns lett, 1968-tól pedig biológusi állást kapott a kolozsvári egyetem fizika karán. Zöldségmagkísérletekkel foglalkozott, a vetőmagvak ultrahangos kezelését kutatta. Számos hazai és nemzetközi konferencián mutatta be kutatási eredményeit. 1990-ben úttörő szerepet vállalt az egészséges táplálkozás erdélyi népszerűsítésében: több száz előadást tartott a biotermelés területén, és mezőgazdasági szaklapok rendszeres munkatársává vált. 72 éves koráig oktatott magyar diákokat a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem biológia karán, és több alkalommal tanított vendégtanárként a Budapesti Orvostudományi, illetve a Debreceni és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen.

(Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztró legfrissebb számában látott napvilágot.)

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat