Székely szabadság

Szabad

Szabad nekünk az ország legszegényebbjeinek lenni: Székelyföldön keresnek a legkevesebbet az alkalmazottak.

Szabad a kilátástalanság, a jövőképnélküliség.

A létbizonytalanság, a félelem.

Szabad az országból elmenekülnünk, vagy ha mégis maradnánk, elbújhatunk az alkoholizmusba. Jogunkban áll. Ha nem volna rá elég pénzünk, olcsó megoldás lehet az öngyilkosság.

Szabad a lepusztított egészségügyi hálózatot igénybe vennünk. Amikor működik. Használhatjuk a silány közúti és vasúti infrastruktúrát, s reménykedhetünk, hogy nem halunk ebbe bele.

Szabad felmenőink állampolgárságát visszaszereznünk, s szabad attól félnünk, hogy ezt mikor fordítják majd ellenünk.

Szabad anyanyelvünket használnunk, de lehetőleg csak otthon, esetleg a kulturális intézményeinkben. Szabad a magyarul nem vagy csak rosszul tudók magyar lingvisztikai ítéleteit, s az ezekre alapuló bírói döntéseket elfogadnunk.

Szabad a véleménynyilvánítás, legalábbis ameddig ez nem „ütközik az alkotmányba”. Ha véleményünket alkotmányellenesnek ítélik akár olyanok is, akiknek semmi köze az alkotmánybírósághoz, retorziók érhetnek minket.

Mint például, hogy szabad román állami kitüntetést hőstetteinkért elfogadnunk, hogy aztán később véleményünkért visszavonhassák azt.

Szabad az ellopott közösségi-egyházi vagyonunkat visszaszereznünk, de csak hogy legyen mit újra államosítsanak.

Szabad eltűrni a hivalkodó, provokáló román óriástrikolórokat. A „latinitás” meg „kontinuitás” főtereinkre kibiggyesztett emlékműveit, a piactereinkre betolakodott ortodox templomokat. Még örvendenünk is szabad nekik.

Szabad a román nyelvet megtanulni, legalábbis ha ezt a román oktatási rendszer lehetővé teszi (de nem nagyon).

Szabad elviselnünk az állami munkaerőpiacon ellenünk irányuló diszkriminációt. A legtöbbször román hivatalnokok ellenséges, jobb esetben nemtörődöm hozzáállását, ápolnunk ajánlatos a hivatali zsebkitömés jó hazai szokását (persze a mi kis fizetéseinkből, még szép).

Miközben nem érezhetjük igazán jól magunkat saját hazánkban, szabad, sőt nemsokára kötelező lehet ennek az országnak a himnuszát naponta elénekelnünk. Lehetőleg lelkesen, nehogy alkotmányellenesnek bizonyuljunk.

Nem szabad

Történelmi helységneveinket az útmentén kitáblázni.

Édes anyanyelvünkön községházainkat feliratozni.

Zászlóinkat középületeinkre kihelyezni.

Anyanyelvünkön érvényesülni.

Elöljáróként, közösségi vezetőként ezt a közösséget megvédeni: politikai nézeteinkért retorziók érhetnek, amelyek nyomán akár börtönbe is kerülhetünk.

Gyülekezni, tüntetni: csak, ha ők megengedik.

Több mindent szabad hát, mint amit nem. Örvendhetünk: éljen a székely szabadság!