HIRDETÉS

Stockholm-szindróma

2017. november 12., 17:55 utolsó módosítás: 2017. november 12., 18:03
II. János Pál pápa emlékműve a franciországi Ploërmelben: zavaró lett a kereszt

Régebbi dolog, de talán még emlékezünk rá. 1973-ban két bankrabló behatolt egy pénzintézetbe, és túszul ejtett négy alkalmazottat, akiket hat napig fogva tartott. Az eltelt időszak alatt a fogva tartók és foglyaik között különös kapcsolat alakult ki: a túszok egy idő után szimpátiát kezdtek érezni a támadók iránt. Bármilyen abszurdnak is tűnik az eset, megtörtént, és veretes pszichológusok értekeznek róla mindmáig. A történetet rengeteg legenda övezi, de annyit a szakirodalom szerint merhetünk ténykérdésként kezelni, hogy a túszok kiszabadulásuk után pénzgyűjtő akcióba kezdtek a rablók jogi védelmének fedezésére. Itt egy ásónyomra akár meg is állhatna a józan paraszti ész.

Oswald Spengler A Nyugat alkonya című művében már a múlt század elején rávilágított a modern életforma, civilizáció és kultúra útvesztőire: a technikai gazdagság sokáig (akár évszázadokon keresztül) elfedheti azt, hogy a kultúra valójában már megmerevedett, halott, hogy az adott kultúrkör kimerítette saját lehetőségeit, meddővé vált, átlépett a civilizáció fázisába, s elkerülhetetlenül a pusztulás felé halad. Spengler felismerte, hogy

HIRDETÉS

a keresztény kultúrkör a jólétben egy idő után képtelen az önvédelemre, és védőbástyáinak feladására kényszerül.

A folyamat felgyorsításához minden bizonnyal a feltartóztathatatlannak tűnő migránsáradat is hozzájárul, miközben a jó öreg Európa bábként mozgatható vezetői Stockholm-szindrómában szenvednek.

Illúzióink ugyanis ne legyenek: a migrációs tömeg nagy részének esze ágában nincs integrálódni, nyelvet tanulni és dolgozni. A saját törvényeik és vallásuk szerint akarnak élni a kontinensen, párhuzamos társadalomként, jólétben. És magasról tesznek a befogadó ország törvényeire, szokásaira. Charles de Gaulle valószínűleg nagyot nézne, ha ma végigsétálna Marseille utcáin. Biztos azt hinné, Marokkóba csöppent. Franciaországnál maradva: elég eldugott hírecske, de ha keveset beszélnek róla, attól még igaz: a bretagne-i Ploërmel nevű kisvárosban 2006-ban szobrot emeltek II. János Pál pápának, akit 2004-ben avattak szentté. 2015-ben a nantes-i közigazgatási bíróság másodfokon jogerősen a szobor lebontásáról hozott ítéletet. Idén októberben a legfőbb bírói szerepet betöltő francia Államtanács a bontást megvétózta, viszont elrendelte a szobor boltívén található kőkereszt eltávolítását. Határozatát a tanács egy 1905-ös, az egyházak és az állam szétválasztásáról szóló törvénnyel támasztotta alá.

Arról nem szól a fáma, hogy a rendkívül népszerű, békepárti II. János Pál köztéri szobra kinek az érzékenységét sérti. Nem mellesleg arról a pápáról beszélünk, aki szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az Európai Unió alkotmányában. Tudomásom szerint ez elmaradt.

Csak halkan kérdezem: egy (még) túlnyomórészt katolikus országban miként kezelhetik úgy egy szent emlékét, mint holmi háborús bűnösét­? És egyáltalán: hogyan képzelhető el egy pápai szobor kereszt nélkül? Bár a jelek arra mutatnak, jó lenne, ha Spengler jóslatai nem válnának valóra. Talán még nem késő cselekedni.

Jakab Lőrinc

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS