Mi rejtőzik a hippokratészi eskü mögött?

A közmédia naponta szajkózza, mekkora bajban van a hazai egészségügyi ellátás: a román orvosi kamara jelentése szerint az ország kórházaiban lévő mintegy 30 ezer orvosi állás fele betöltetlen. Volt olyan év, hogy két és fél ezer orvos váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolását, túlnyomó többsége el is hagyta az országot.

Arról nincsenek pontos kimutatások, hogy a külföldön munkát vállaló romániai orvosok hány százaléka tér vissza, de a gyakorlat azt igazolja, többségük külföldön marad,

így a román statisztikai hivatal kivándorlókként tartja őket számon.
Évente átlagosan 3000 orvos lép be a hazai egészségügyi rendszerbe és mintegy 3500 távozik, így lehetetlen ellensúlyozni a kivándorlást, azaz gyakorlatilag a nyugati országok számára képezik ki az orvosok nagy részét, akiket akár tízszer magasabb bérezés csábít a nyugati országokba. A kamara szerint az is sokat számít, hogy néhány évvel ezelőtt a legfelső bíróság az orvosokat „köztisztviselőknek” minősítette. Ez pedig hátrányosan érintette őket az esetleges műhibák büntetőjogi, valamint a hála-
pénz elfogadásának korrupciós besorolása miatt, bár a törvény alkalmazására alig volt példa. A szakemberhiánnyal küzdő rendszer vezetői egyre gyakrabban emlegetik, hogy az ilyen agyelszívást uniós támogatásokkal kellene ellensúlyozni.
Másfél esztendővel ezelőtt egyik ismerősöm vagyont költött bizonyos kivizsgálásokra, analízisekre – mindamellett, hogy naprakész biztosítása volt. Végeredményként szinte valamennyi lelete szervi betegségekre utalt. A „bizonyosságot” követően elindult a „kezelési” kálvária, a kezelések kimerültek napi kétadagnyi negyed tablettában. Három hónap elteltével újabb méregdrága vizsgálatok után újabb negyed tabletták következtek, eredménytelenül. Hogy meddig tartott a kálváriája, illetve a „gyógyulása”, lényegtelen. Az viszont egyáltalán nem az, hogy a betegeket kísérleti nyulaknak, illetve anyagilag kizsigerelhető alanyoknak tekintik visszaélve kiszolgáltatottságukkal, illetve a fennálló hazai helyzettel.

A „negyedtablettás” kezelési módszer évek óta bevett szokás. Főleg olyan járóbeteg-rendelőkben, amelyek magánkézen vannak.

A minden szinten üzletté degradált betegellátás a fent említett hazai helyzet durva velejárója, amelyre, ha a román egészségügy nem talál hamarosan megoldást, hajlamosak leszünk elhinni, hogy minden gyógyult beteg egy-egy elveszített anyagi forrást jelent az érdekelteknek.
Egy másik hihetetlenül jövedelmező gyógymód az algabiznisz és az ehhez hasonló, szinte kuruzslásnak minősülő gombatenyészet vagy jobb esetben aloe vera (orvosi aloé).
Az érmelléki kis falvakban még vannak kispadok a házak előtt, ahol a falusi emberek meghányják-vetik a napi dolgaikat, s a világ legtermészetesebb hangján kérdezik meg, mi járatban vagyok arrafelé. Magyarázom, faluriport ügyben vetődtem oda, így szívesen beszélgetek az emberekkel, és közben fényképezem a csendes falusi idillt.
S ha már így kiadtam magam, nyomban el is látnak tanácsokkal, mit is kellene még megírni az újságban. Mert ugye itt van például a Józsi esete. Józsi a múlt héten halt meg agydaganatban, és három árva maradt utána. Algával etették – mondják, és sűrűn bólogatnak hozzá. Algával? – kérdezem. Azzal hát! Mivelhogy azt mondták neki, az majd beindítja a szervezet öngyógyítóját. Így majd’ egy évig etették vele jó pénzért az algát, mint csodaszert. De Józsinak csak fájt a feje, így beutaltatta magát a kórházba. Ott derült ki, már késő. Nemsokára meg is hótt! – fűzi hozzá Kálmán bácsi a sámliról, amolyan ízes érmelléki nyomatékkal.

Még sokáig vitatják Józsi esetét és az utána maradt három „családét” meg az özvegy sorsát, majd azzal bocsátanak el, hogy leélték a maguk hetven-nyolcvan esztendejét, de ilyen világot még nem értek meg.

S amint baktatok a bekötőúton a buszmegálló felé, azon gondolkodom, vajon hogyan tudnak elszámolni egyes gyógyításra felesküdöttek a lelkiismeretükkel, akik százalékarányos nyereségvágyból mikroalgák és hasonlóak fogyasztására buzdítják a halálos kórságban szenvedőket azzal alapozva meg a mindenre jó csodagyógyszer garanciáját, hogy azok beindítják a szervezet öngyógyító képességét. És teszik ezt egyes fehérköpenyesek a hippokratészi eskü alatt minden következmény nélkül. Mert ugyan ki tudna olyan esetet említeni a hazai egészségügyben, közszférában vagy bármilyen területen, ahol ha kárt okozott vagy ember-
életet követelt a hozzá nem értés vagy a szélhámosság, annak komoly jogi következményei lettek volna?