Magyar érdekszintek

Borbély Zsolt Attila 2014. április 25., 13:45
galéria

Nemzetpolitikai szempontból a társadalomban artikulálódó érdekszintek között kiemelt jelentősége van az államérdeknek, nemzetérdeknek, táborérdeknek, pártérdeknek s végül, de nem utolsó sorban a politikát alakítók egyéni érdekének. Optimális esetben ezek egybe is eshetnek. A Horthy-korszakban a Bethlen István vezetése alatt megteremtett Egységes Párt egyszerre képviselte az ország, a nemzet, a tábor és a párt érdekét. Egyéni érdekről nem beszélek, mert minden hiteles információ azt erősíti, hogy a Horthy-időkben a vezető elitnek a nemzetszolgálat volt a célja, nem pedig az egyéni vagy a klikkérdek érvényesítése.

Tudatmosottak semleges állama

Mára a nemzeti arisztokrácia, a középosztály, a gazdag paraszti réteg tervszerű tönkretétele és külföldre kényszerítése, a kommunista-internacionalista tudatmosás, majd az azt követő, azzal egyívású, és nagyrészt ugyanazok által gyakorolt liberál-kozmopolita propaganda nemcsak önérdekvezérelt siserehadat szabadított a társadalomra, hanem szétválaszthatóvá tette az államérdeket és a nemzetérdeket. Mi több, azt is lehetővé tette, hogy a pártérdek ne egyszerűen ütközzön egyes esetekben a nemzetérdekkel, hanem létre lehessen hozni, működtetni és kormányra juttatni a nemzeti érdekek érvényesülése ellen dolgozó politikai szervezeteket és pártokat. A legnyilvánvalóbb példával élve: a határon kívülre szakadt magyarság érdekeinek képviselete, ami par excellence nemzeti érdek, ütközhet az államérdekkel, ha azt elvonatkoztatjuk a hagyományos értékvilágban élő polgárainak érzés- és gondolatvilágától. A nemzeti dimenzióból kiemelt „semleges államnak” és a tudatmosott, gyökértelen társadalomrésznek, a fogyasztói idiotizmus áldozatainak, a valóságshow-k megtévesztettjeinek érdeke lehet a szomszéd államokkal való jó viszony ápolása akár az ott élő magyarság rovására is. De érdeke a nemzettestvérek kitagadása a közös jövőből, a spirituális értékeket mellőző, az anyagi jólét megteremtésére összpontosító, felelőtlen, jövőt felélő politika.

Emlékezzünk vissza, a nemzeti szolidaritás kötelékeiből kioldódott, a nemzeti kultúra – bármiféle értékteremtő kultúra – iránt immunis kultúrzombik elvárásait lovagolta meg a Horn-kormány. Ahogy Horn Gyula az Orbán Viktorral folytatott miniszterelnök-jelölti vitában fogalmazott: „békét kötöttek a szomszédokkal.” Persze a magyar érdekek félresöprésével, a szlovák–magyar és a román–magyar alapszerződés megkötésével, amely ellen tiltakozott mind a felvidéki, mind az erdélyi magyar érdekképviselet. Sőt, a Pápán 1996 kora őszén megtartott második, „csonka” magyar csúcs alkalmával az akkori kormánypártokkal szemben felsorakozott valamennyi magyar szervezet, tiltakozva a román–magyar alapszerződés megkötése ellen.

Érdekhasadások

A pártérdek és a táborérdek sem esik mindig egybe. Fényesen illusztrálja a választások előtt a baloldali táborban zajló tragikomédia, amelynek nincs még vége. Konrád György, az első számú balliberális megmondóember – aki szerint ma Magyarországon „posztkommunista maffiaállam” épül, amely „remekül szintetizálja a korrupciót és az autoriterséget” – már a választások előtt kiállt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltsége mellett, most pedig azt vetette fel, hogy a Bajnai esélyesebb jelölt lenne, mint Horváth Csaba. S mennyire igaza volt, akkor is, most is, persze a saját tábor szemszögéből. Szerencsére a kisstílű hatalomtechnikus, Mesterházy Attila a karrierpolitikus ideáltípusa, akit saját egyéni érdekein kívül minden jel szerint semmilyen más szempont nem mozgat. Neki sikerült belehajszolnia pártját egy eleve vesztes stratégiába, egyetlen céllal: hogy ő lehessen Orbán kihívója, nem pedig Bajnai Gordon.

Most szerencsére hasonló a helyzet, sőt, többen is határozott hangon kérték ki maguknak Konrád tanácsait. Konrád a 2014-es választásokat illetően 2013 nyarán előre látta, hogy a baloldalból hiányzik „az önfegyelem és a klikkérdekeket meghaladó nagyvonalúság”, és azt is megjósolta, hogy „ha Mesterházy Attila lehetetlenné teszi egy szélesebb körű ellenzék kiépülését, akkor cementálja Orbánt.” Hát persze, hogy Bajnai szürkesége dacára esélyesebb lett volna Mesterházynál, és ma is esélyesebb, mint Horváth Csaba. Felágaskodik azonban az MSZP-sekben az öntudat, és kikérik maguknak illetéktelenek beavatkozását a párt belügyeibe. Gúr Nándor MSZP-alelnök visszafogottabban utasította vissza Konrád tanácsait, leszögezve, hogy nem a balliberális értelmiség dönt az MSZP jelöltjéről. Török Zsolt, a bajai videóbotrányba belebukott egykori MSZP-s szóvivő keményebben fogalmazott, olyannyira, hogy több balliberális sajtóorgánum arról értekezik, vajon zsidózott-e Török. Kész élvezet az exszóvivőt olvasni: „Tudomásul kell venni, hogy a Nagykörúton kívül is élnek emberek. Sőt vidéken is! Én meg inkább azt a 9,5 milliót képviselném, nem pedig ezt a szűk kört. Volt nekik is pártjuk, azt is szétverték. A miénket hagyják már békén!”

Leszámítva ezt a sajnos sokak számára már rutinná vált rágalmazást, Töröknek igaza van abban, hogy az SZDSZ sokat tett a Jobbik megerősítéséért. Emlékezzünk csak, milyen frappáns választ adott a magyar társadalom az SZDSZ öt évvel ezelőtti európai parlamenti választásokat megelőző óriásplakát-kampányára, amelyben azt kérdezték, ki legyen a harmadik erő: ők vagy az „árpádsávosok”. Az SZDSZ kibukott, az „árpádsávosok” pedig 15 százalék felett végeztek. Onnan pedig, hogy a Jobbik bebizonyította, simán átlépi a küszöböt, megszűnt az a veszély, ami sokakat távol tartott attól, hogy a nemzeti radikális erőkre szavazzak, tételesen, hogy elvesszen a szavazatuk, mert választottjuk nem éri el a küszöböt. Abban is igazuk van Török Zsoltéknak, hogy a negyed évszázados MSZP–SZDSZ-es „belvárosi politizálás” nagyban hozzájárult a méretes zakóhoz, amit a legutóbbi választáson kaptak. Egyszóval jogos érvekkel utasítanak el egy egyébként megfontolandó jótanácsot. Jól teszik – nemzeti szempontból.

Támogatás távolmaradással

Mert a mai vita tétje nem kicsi. Budapest főpolgármestersége sokkal lényegesebb kérdés, mint az, hogy az európai parlamenti választáson a Fidesz hány embert küld ki Brüsszelbe. Az igazi kérdés az: megkapja-e ismét a magyar székesfőváros főpolgármesteri tisztségét az álbaloldali nemzetellenes politikai maffia. Demszky húszéves uralkodása maga volt a katasztrófa: elszabotált világkiállítás, korrupció a köbön, stagnálás-züllés. Ezt nem lenne szabad visszahozni.

És bizony az érdekszintek elemzése indokolt a nemzeti oldal vonatkozásában is. Ha a Jobbik önálló főpolgármester-jelöltet indít, azon elbukhat a választás, hiszen Budapesten a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet nagyon erős. Ha egymás mellé tesszük Tarlós Istvánt és bármelyik szóba jöhető balliberális jelöltet, nem kérdés, hogy mit diktál a nemzeti érdek: azt, hogy a Jobbik ne indítson főpolgármester-jelöltet, olyat sem, aki az utolsó pillanatban visszalép. És, hogy példás önmegtartóztatással ne is támogassa nagyon Tarlóst, mert könnyedén bejöhet a Piszkos Fred-effektus. E választás egyfajta nemzetpolitikai érettségvizsga lesz a Jobbik számára, amikor a pártérdeket felül kellene írnia a nemzeti érdeknek.

Ennek kimondása feltétlenül szükséges, akkor is, ha netán teljességgel hatástalan. Voltak illúzióink a szabad sajtó történelemformáló, elitellenőrző szerepéről, de ezek elhamvadtak. A valóság kimondása nem elég, a döntéshozókkal való elhitetése a nagy feladat. Mindazonáltal szólni kell, mert ahogy Szabó Dezső fogalmazott „nem a győzelem a harc értelme, hanem a betöltött kötelesség csodás szentsége.”

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.