HIRDETÉS

Hogyan viszonyuljunk december elsejéhez?

Borbély Zsolt Attila 2017. október 01., 17:59 utolsó módosítás: 2017. október 01., 18:00

A Kárpát-medencében sokan tartanak attól, hogy a jövőben esedékes román évforduló felkorbácsolja majd a magyarellenes indulatokat. Nem alaptalanul: a várt vihar előjelei már most mutatkoznak. Nekünk viszont sokkal fontosabb ünnepeink vannak. 

Az Egyesülés Múzeuma Gyulafehérváron: a román hatalom külön ideológiát gyártott a jövő évi ünneplés előkészületeire Fotó: Makkay József

Történelmi tény, hogy 1918. december 1-jén semmi nem dőlt el, édeskeveset számít ugyanis a román oktatáspolitika, valamint a propaganda, amely mindig is ehhez a dátumhoz kötötte Erdély megszerzését és Nagy-Románia létrejöttét. A nem kis részben a Károlyi-kormány által biztosított ingyen vonatokon Gyulafehérvárra érkezett románság képviselői ekkor mondták ki, hogy Romániához szeretnének tartozni. Három héttel később a magyar közösség hasonló nagyságrendű tömege Kolozsváron Erdélynek Magyarország keretében való maradása mellett tette le a voksát. A végső ítéletet másfél évvel később, Trianonban mondták ki, miután a Károlyi-kormány nem tudta és nem is akarta fegyverrel megvédeni az ország határait, mi több, meg is üzenték az ellenségnek, hogy jöhetnek nyugodtan, nem fognak fegyvert rájuk. Utólag könnyű volt a megszállt ország kétharmadát szétdarabolni a szomszédok között.

Az erdélyi magyar érdekképviselet hozzáállása

A románság nyilván szeretné úgy feltüntetni ezt az eseménysort, mintha saját erőből szerezte volna meg a ma röviden csak Erdélyként emlegetett 102 ezer négyzetkilométernyi területet, sőt, a „dákoromán kontinuitás” fantáziadús elméletével külön ideológiát hozott létre, amivel történelmi jogot is igyekezett formálni arra.

HIRDETÉS

Kétségünk ne legyen, a jövő évi centenáriumon sem azon lesz a hangsúly, hogy a gyulafehérvári határozatok között szerepel-e a nemzeti kisebbségek autonómiája, hanem a román nemzeti egység szerintük két évezredes vágyának kiteljesítésén.

Az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének viszonya a román történelemhamisításhoz a rendszerváltás legeleje óta felemás volt. Politikusaink kerülték a vitát: ha belementek, többnyire felkészületlenül álltak a kamerák elé. Pedig nem kellett volna mást tenniük, mint a valóságot közvetíteni, ami azért mégiscsak könnyebb feladat ma, a tudományok korában, mint a történelmi légvárépítkezés.

1918-hoz is ellentmondásos volt az erdélyi magyar szervezet viszonya. Arra való hivatkozással, hogy programja 1992. október 25-től a gyulafehérvári határozatokban foglalt autonómiaígéret valóra váltására irányul, az RMDSZ soha nem bojkottálta ezt az ünnepet. Volt némi nem hivatalos és inkább csak a nemzeti radikális részről történő tiltakozás – amikor a román kormány Csíkszeredába helyezte a központi ünnepséget –, ugyanakkor az RMDSZ vezetői közül Kelemen Hunor volt az első, aki a kerek évforduló kapcsán kimondta, hogy e dátumon nincs mit ünnepelnie az erdélyi magyarságnak. E nyilatkozat korrektségének elismerése nyilván nem jelenti azt, hogy ne látnánk Kelemen felelősségét abban, hogy sok mindenben folytatta a markói örökséget, és vezetésével a szervezet továbbra is a neptuni sugárúton halad. Más szóval a romániai magyar érdekképviselet a bukaresti hatalom kegyeit kereső politikát folytat a magyar érdekek mentén megfogalmazott autonómiapolitika helyett.

Erdélyi támogatás az Orbán-kormánynak

Az igazság és az igazságosság jegyében azt is el kell ismernünk, hogy Markó Bélával ellentétben – aki a nemzetellenes sajtó zászlóshajójának számító Élet és Irodalomban több ízben is hátba támadta Orbán Viktort alapvető koncepcionális kérdésekben, mint amilyen a nemzetállami problematika, az illiberális demokrácia vagy a kerítés ügye –, Kelemen Hunor kiállt a magyar kormány mellett. A jövő évi választások tükrében azt nyilatkozta: az erdélyi magyarság érdeke, hogy az Orbán-kormány hivatalban maradjon. Kijelentésével minden felelős és minimálisan tájékozott magyar egyetérthet. Ha megnézzük, milyen stílusban adja elő magát a Fidesz ellenzéke és milyen célkitűzésekkel áll elő a kerítés lebontásától a bérunió nevű közgazdaságtani és politikai abszurdumig, akkor a kormány bírálóinak is el kell ismerniük, hogy minden hiba és mulasztás dacára ennél a kormánynál csak rosszabb jön, ha netán többséget kap az álbaloldal és a Jobbik szépen alakuló szörnykoalíciója.

Huszonöt éves a Kolozsvári Nyilatkozat

Mindeközben az erdélyi magyarságnak is van ünnepelnivalója. Egy hónap múlva lesz negyed évszázada annak, hogy Kolozsváron az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa kiegészülve a parlamenti frakciókkal ellenszavazat nélkül elfogadta a szövetség nyilatkozatát a nemzeti kérdésről, mely első ízben mondta ki egyértelműen, hogy a szervezet célja a háromszintű autonómia megteremtése a belső önrendelkezés elve mentén. A Kolozsvári Nyilatkozat jegyében az RMDSZ minden irányzatát magába foglaló egyeztető kerekasztal ajánlásainak alapján a brassói kongresszus 1993 januárjának közepén módosította a szervezet alapszabályzatát, és megteremtette a közös cselekvés lehetőségét nemzeti közösségünk távlati érdekei mentén. El is indult az államelvű önépítkezés a szervezeten belül, miközben az RMDSZ vezetésének volt néhány felemás helyzetteremtő lépese, mint a saját oktatási törvény mellett összegyűjtött félmillió aláírás vagy Románia felvétele ügyében az Európa Tanácshoz benyújtott memorandum, amelyben az autonómiát a sorok közé rejtették el jó alaposan.

A program- és alapszabályzat-módosítások tartalmazták a követendő stratégiát is. Ennek lényege az volt, hogy a szervezet tegyen meg minden olyan lépest az autonómia irányába, ami nem ütközik a román közjogi szabályozásba: számláljuk meg magunkat, készüljön el az erdélyi magyar kataszter, szervezzék meg ennek alapján a belső választásokat és fogadják el az absztrakt autonómiakövetelést a jogszabályok nyelvére lefordító autonómiastatútumok formájában.

Tudjuk, hogy ebből mi lett.

1996. november 28-án az SZKT nagy többséggel elfogadta, hogy a szervezet lépjen kormányra a választás győzteseinek oldalán, s ezzel lényegében lemondott a további autonómiaharcról. 

A nemzeti kataszter összeállítása még mindig várat magára. Az általános, egyenlő és közvetlen belső választások helyett a Szatmárnémetiben 2003. január végén megtartott kongresszus részleges, az elektoros játékokat is megengedő tisztújításról rendelkezett, az autonómiastatútumokat pedig csak az EMNT és az SZNT fogadta el, az RMDSZ nem. Illetve e szervezet elfogadott egy olyan törvénytervezetet, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke joggal minősített közvitára alkalmatlannak. Az RMDSZ autonómiatervezete az 1968-ban létrehozott három román megyére vonatkozik és nem a történelmi Székelyföldre, de egyébként is több sebből vérzik. A nemrég lezajlott Kárpát-medencei Autonómia Tanács gyűlésen is téma volt a két statútum összeegyeztethetetlensége.

Mit kezdjünk egy kontraszelektált politikai elittel?

Be kell látnunk: eltelt negyed évszázad, de az autonómia ügyében nem sikerült előrelépni. S ez nem kizárólag a román hatalom ellenállásán múlt, hiszen az 1992–1993-as minimálprogramot – kataszter, belső választások, statútumok – sem sikerült tető alá hozni.

Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy sosem késő jó irányba lépni. Más kérdés, lehetséges-e ezzel a kontraszelektált RMDSZ-es elittel bármilyen autonómiakövetelést kiharcolnunk.

A mai RMDSZ politikusainak legnagyobb baja az, hogy olyan karrieristák, akik teljesen nyitottak korunk abszurd balliberális dogmarendszerének irányában, és bármikor lefizethetők néhány államtitkári és miniszteri pozícióval. Nem véletlen, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat RMDSZ-es megünnepléséről nem érkezett hír, ezzel is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács foglalkozik. Ami nem véletlen, hiszen a nyilatkozat annak a csapatnak a hatására került elfogadásra, amelynek tagjai elsősorban az EMNT/EMNP intézményrendszerén belül tömörülnek.

A nyilatkozat 25 éves évfordulóján leszögezhetünk három dolgot. Az első, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat ma is aktuális. A második, hogy a nyilatkozathoz való viszonyulás lakmuszpapír-értékű: megmondja, hogy egy politikus vagy politikai erő a nemzet érdekében tevékenykedik-e vagy sem. Végül s nem utolsósorban: az erdélyi magyar politikai érdekképviselet akcióegységen alapuló megújítása csak a nyilatkozat által körvonalazott értékrendszer, célrendszer és program mentén képzelhető el.

 

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS