Decemberi őrület helyett

Szegény megboldogult nagyanyáim mondogatták egykor: meglátod, fiam, amikor az ördög már érzi, hogy kevés ideje van hátra, nemcsak a szeretetet és a békességet, de még az ünnepeket is el fogja venni az emberektől. Nem áll szándékomban világvégi jóslatokba bocsátkozni, de december táján egyre többször jutnak eszembe nagy-nagy igazságot hordozó szavaik.
Több nap, mint kolbász – mondták ezt is, amikor bölcsen kiporciózták a jó szikkadtra füstölt magyar kolbászt vagy bármit, amiben szűkében volt a család. És bölcsen szóltak, mert tudták, hogy az egyszer hopp, máskor kopp megállapítás rendszerint hamar utoléri a „dőzsölő” embert. Dőzsölő, mondták, mert ünnepek előtt vagy után szegény kis pátriámban, az

A népesebb családok bizony hitelre veszik a konyhára valót alig várva a fizetésnapot vagy a nyugdíjat, hogy törleszteni tudják az adósságot. Szégyen, nem szégyen, ez van – mondják többen is az élelmiszerüzletekben.
Némelyik gyógyszertárban még gyógyszert is adnak hitelre, áldja meg az Isten őket – sírja el egy öreg mama a pékség pénztára előtt, ahol éppen a napi kenyeret kellene kifizetni, és arról győzködi az alkalmazottat, hogy holnap jön a nyugdíj…
Nézem a kérges, munkától elgyötört kezeit, amint előveszi a kabátujjba gyömöszölt zsebkendőt. Nyolcvanon túl lehet, a görbe bot alig tereli tovább lépteit. Amint utána nézek, azon elmélkedem, élete során vajon hányszor húzhatta elő nagy fehér zsebkendőjét, hogy elkendőzze vele a megaláztatás nyomait kiszáradt barázdás arcáról. Valószínűleg megélt pár történelmi fordulót, amiért mindig a magafajtája fizette meg a sarcot – gondolom magamban.
Az utóbbi évtizedekben minden karácsony előtt valami észbontó őrület folyt a világban. Az emberek olyanok voltak, mintha űzte volna őket valami fergeteges, megfoghatatlan, tőlük teljesen függetlenül működő észvesztő energia. Mindenki loholt, futott, tolongott, vásárolt, halmozott, rendezett, szervezett, és olyan dolgokat erőltetett, amelyek amúgy a kutyának sem kellettek. Csak arra voltak jók, hogy eltereljék az ünnep lényegéről a figyelmet. A lényegről, ami ilyentájt éppen ennek ellenkezője kellene hogy legyen: lenyugvás, csendesség, önvizsgálat, jóvátétel, szeretet, megbocsátás, hálaadás, irgalom. De ezek helyett egyesek folyton másokat kapacitáltak elorozva a lélek elcsendesedésére szánt időt.

egyik helyszínről a másikra mozgatva ugyanazt a célközönséget: szülőket, nagyszülőket, diákokat, nyugdíjasokat.
Az évek folyamán egy másik tendencia is begyűrűzött a mindennapokba, bár ezeknek semmi közük nem volt az anyagiak szintjére silányított ünnepekhez. Ugyanis vasárnaponként rendezvényektől hemzsegett Bihar megye minden kis- és nagytelepülése. Hogy, hogy nem, de vasárnapra mindig be voltak fogva a köztisztviselők, a költségvetésből fizetett más alkalmazottak, hogy süssenek-főzzenek valamilyen feneketlen gyomrú különleges társaságra, szervezzenek-rendezzenek valami hangzatos, az önkormányzati vezetők imázsát építő össznépi megmozdulást. Kampányidőszakban kiváltképp.
Mondogattam is magamban: lám, hogyan is telhetne el vasárnap anélkül, hogy a legnagyobb forróságban vagy lélekfagyasztó hidegben ne kellene rohangálnia a fél falunak, városnak valamilyen pártrendezvény megszervezésének érdekében. Akár az átkos rendszerben. Pionírként, majd később alkalmazottként is megtapasztaltam, hogy a jól megfizetett pártaktivisták hogyan vettek el tőlünk minden ünnepet elvonva az embereket családjaiktól, a templomtól, az együttléttől. Szinte hátborzongató a hasonlóság.
De miért is csodálkozunk ezen, hiszen a mai vezetők zöme egyazon ideológián nőtt fel és nevelte ki az utánpótlást is. Lefoglalni az embereket, elterelni a figyelmüket, ne legyen idejük gondolkodni az erőltetett pártideológia dőreségein, annak következményein, baklövésein. Rá kell őket nevelni, hogy ne legyen önálló gondolatuk, ne éljenek önálló életet, csupán amit megmond nekik a mindenkori helybéli balkáni csúcsvezetés.

A vasárnap, az advent, a karácsony és minden hasonló ünnep a lélek szigete. Ne váltsuk senki javára aprópénzes őrületre, amely kimerít, kiürít, belefáraszt mindenbe, mire eljön az idő, hogy örülhetnénk az istenszületésnek. Válasszuk ezek helyett a Szentlélekkel való csendes feltöltődést, és hagyjunk magunknak időt a jászlak szénaillatára is, amelyet az Úr nem azért küld szét a világba, hogy az adventi vagy a karácsonyi vásárok zsivaja távoltartsa tőlünk annak mennyei aromáját.