HIRDETÉS
Akit érdekel a történelem – és azon belül a magyar história –, érdekes furcsaságra figyelhet fel: szembeötlő, hogy bizonyos baloldali pártok komoly összefonódást mutatnak magukat liberálisnak vagy szociáldemokratának valló pártokkal. Pedig a dolog első látásra nem kellene egyértelmű legyen, viszont ha megvizsgáljuk a történelmet, rájövünk, hogy
a liberalizmus – már száz évvel ezelőtt is –, a baloldal 50 árnyalata közül az egyik. Más kalap, más köntös, és helyenként más szavak, de a tartalom jelentős része és a cél azonos.
Különös, hogy míg a jobboldal elhatárolódik a szélsőjobboldali fasizmustól, nácizmustól, annak minden bűnétől, addig Marx, Lenin és az egész kommunista eszme sok helyen mai napig elfogadott irányzatnak minősül. Olyannyira, hogy a kiinduló pontot, a szándékot jónak tartják, de azt szokták mondani, hogy az elhajlások és a rossz értelmezés következtében az eszme megvalósítása kisiklott, vagy a társadalom nem érett még meg ,,e nemes utópia” megvalósítására. Érdekes lenne elképzelni, hogy mi történne a mainstream sajtóban, ha valamelyik jobboldali ember előrukkolna azzal az egyébként tarthatatlan állásponttal, hogy a fasizmus és Mussolini eredendően jó eszme és jó ember volt, csak a társadalom nem érett meg rá, vagy egyszerűen kisiklott és elhajlott útközben.
Ilyen meghasonlásokat láthattunk már 1918-ban is. A magát szocialistának és demokratának valló gróf Károlyi Mihály szemrebbenés nélkül adta át a hatalmat a bolsevik-kommunista Kun Bélának, 1989 után pedig az addig rendszerellenes, liberális eszméket valló Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) rekord gyorsasággal talált összhangot a szocialista állampártot vezető politikusokkal. De fordítva találóbb: a kollektivizmust hirdető, a szocializmust és a marxi, antiliberális eszméket magának valló Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) valamennyi politikusa hamar összhangot talált a liberális, privatizációt hirdető SZDSZ-el.
Feltehetjük a kérdést, hogyan lehetséges ez? Oly sokszor halljuk azt a narratívát, hogy egy liberális párt lehet jobboldali vagy baloldali is, a liberalizmus nem ezen, hanem az autokrata-liberális tengelyen határozza meg magát. Sőt,
sok liberális eleve kikéri magának, hogy ő baloldali lenne, illetve a szocializmust – főleg az autokrata verzióit –, sok szempontból összeegyeztethetetlennek tartják a liberalizmussal.
Az egyik ugyanis kollektivista, a másik pedig individualista, ami igen éles ellentét. Honnan mégis az egyetértés?
A válasz az Isten, a család és nemzet hármas jelszóban keresendő. Gyakorlatilag az 1848-as, a Marx és Engels által megalkotott kommunista párt kiáltványa óta ez az a három sarkalatos pont, amiben ütközik a baloldal és a jobboldal. A baloldal az 1840-es évektől 1917-ig főleg marxizmus néven igyekezett megvalósítani törekvéseit, 1917 és 1989 között a bolsevizmus, marxizmus-leninizmus égisze alatt tette ugyanezt, a rendszerváltás óta pedig a liberalizmust használja fel e célok részleges vagy teljes megvalósítására. Kérdés, hogy észrevesszük-e és ha igen, mikor? A jó hír, hogy Magyarország ebben élen jár, köszönhetően sok éber történésznek és józan politikusnak.
Érdemes sorba venni a baloldal fő csapásirányát. Az első egyértelműen a vallás, a hit és az Isten kérdése. Nincs azzal probléma, ha valaki tudományos módszerekkel közelíti meg a témát és azzal sem, ha valaki ateista. A probléma ott kezdődik, amikor elkezdjük üldözni a vallást. A vallás és hit ugyanis több, mint szokás, több, mint meggyőződés. A vallás az élet értelmét, az élet és halál kapcsolatát, az emberi létezés spirituális okait kutató tevékenység, egyetemes kultúránk része. Ha a vallást rokonítani kéne egy szóval, akkor az nem a tudás lenne, hanem elsősorban a hit, a remény vagy a szeretet.
A tudomány mai napig nem tudott választ adni olyan fontos kérdésekre, hogy valóban volt-e ősrobbanás, és ha volt, mi volt előtte? Ha előtte nem létezett idő, akkor hogy lett a semmiből valami?
A legokosabb és leghatalmasabb koponyáknak számító fizikusok közt is szép számmal akadnak olyanok, akik szerint lennie kell egy bizonyos oknak, valaminek, ami origó, és azt az origót Istenben látják.
Ha megvizsgáljuk a vallásokat, akkor láthatjuk, hogy sok esetben társadalmi berendezkedést is felfedezhetünk bennük, hierarchikus gondolkodást. Ez a két tényező teszi ellenséggé a baloldal szemében a vallást. Marx és Lenin számára ugyanis nem volt kívánatos, hogy Krisztus vagy akár Buddha álljon a fejük fölött, aki náluk hatalmasabb tanító és akiknek alternatívái vannak arra, hogy miként lehetne egymással szeretetben és békességben élni. A baloldal ugyanis nem tűr meg vetélytársat. Már Engels is úgy fogalmaz egyik barátjának, Garson Triernek írt levelében, hogy szükséges létrehozni egy olyan sajátos osztálytudattal rendelkező pártot, ,,amely minden mástól elkülönül, és minden mással szemben pozicionálja magát.“
Ez a mondat gyakorlatilag egyenértékű Rákosi Mátyás hangoztatott elvével, mely szerint ,,aki nincs velünk, az ellenünk van” vagy Gyurcsány Ferencnek az Orbán Viktor-ellenes ,,aki nincs ellene, az vele van” propagandájával. Mint látható, nincs új a nap alatt. Ha a vallást vizsgáljuk, látható, hogy Marx a nép ópiumának tartotta, Kun Béláék, Rákosi Mátyás vagy épp Kádár János is ellenszenvvel viseltettek a vallás iránt, sőt üldözték is, a rendszerváltás óta pedig a liberális politikai erők űznek előszeretettek gúnyt a vallásból (gondoljunk Gyurcsány Ferenc cinikus idézeteire a Bibliából, amiket előszeretettel felhoz parlamenti felszólalásai során vagy épp Szabó Tímea kirohanására Böjte Csaba ellen).
Érdemes azt is látni, hogy a baloldal – bár a legtöbb esetben nem hisz a vallás fontosságában –, képes megtűrni azt, ha érdekeit szolgálja.
Ugyanis, míg a magyar baloldal előszeretettel gúnyolódik a kereszténységen, nem teszi ezt meg az iszlámmal kapcsolatban, mert az nem illeszkedne a migránspárti brüsszeli bürokraták narratívájába.
Azt is látni kell, hogy van különbség az ateizmus és vallásellenesség közt. Az előbbivel nincs baj, az utóbbi viszont végzetes, mert a történelem azt mutatja, hogy aki vallásellenes politikus, az úgy érzi, kezében van a bölcsek köve – kommunista párt kiáltványa, marxizmus-leninizmus, történelmi materializmus, szabadság-egyenlőség-testvériség hármas a szabadkőművesség részéről. Ezen rendszerek rendre kitermeltek olyan politikusokat, akik arcátlanul bevonultak Isten helyére: Lenin, Sztálin, Mao Ce-tung, Pol-Pot, de bizonyos értelemben Marx is. A jobboldaliaknak kötelességük támogatni a vallások kiteljesedését, a tudományokkal való harmóniába hozatalt a szeretet és a béke jegyében. Támogatni kell az ateizmus létjogosultságát is, de a vallásellenesség mellett semmi esetre sem tehetjük le voksunk, ugyanis az a szabadságjogok megcsorbítását jelentené.
A másik csapásirány a család ellen irányul. A kommunista párt kiáltványa egyértelműen fogalmaz: az örökösödési jog eltörlése, a gyermekek nyilvános nevelése. Marx és Engels a hagyományos családmodellt meghaladottnak tartotta, Engels nagyon bőven kifejti ezt „A család, a magántulajdon és az állam eredete” című könyvében. Ebben olyan megállapítások is vannak, melyek teljesen beleillenének a mai LMBTQ-propagandába. Marx azt hirdette, hogy a család intézménye a magántulajdonon alapul, azonban ez inkább a látszat volt, amit kifelé kommunikált.
A családban, akárcsak a vallásokban erős mentsvárat és kötődést látott, melynek fennállása veszélybe hozhatja politikai nomenklatúrájuk uralkodási esélyét.
Az örökösödési jog eltörlése megfosztaná az embereket azon életcéljuktól, hogy a jövő nemzedéke, azaz saját utódaikért dolgozzanak.
Ez a céljuk – bár egyértelműen falakba ütközött –, végigkísérte a baloldal pályafutását. A bolsevizmus idején arra biztatták a családtagokat, hogy szemrebbenés és lelkiismeret-furdalás nélkül jelentsék fel egymást, ha rendszerellenességet vélnek felfedezni, amivel gyakorlatilag az ember lelkét akarták eltaposni. Sok szocialista országban megpróbálták a gyermekek állami intézményekben történő nevelését bevezetni, mint ahogy azt Marx is sugallta. Korunkban az LMBTQ és a genderpropaganda akar erőszakos osztályharcot fabrikálni a nemek harcából, mely szintén a család meggyengítését szolgálja.
A harmadik csapásirány a nemzet ellen irányul. Mi is valójában a nemzet? Többnyire azonos vagy hasonló kultúrájú, szokású, nyelvű, azonos helyen élő emberek összessége. Ezek közül nem fontos mindegyik teljesüljön és azt is látni kell, hogy egy nemzethez való tartozás nem származás kérdése (ezért is volt tragédia és fals a nácik elmélete). A nemzet olyan, mint egy tágabb értelemben vett család, mely irányába lojalitással viseltetünk.
Marx és Engels egyértelműen nemzetellenes volt. A történelmet osztályharcok eseményeivé akarta átformálni, mely mindig a gazdag és a szegény párharca, a nemzetet pedig egy burzsoá kreálmánynak tartották. Ez a gondolat Leninék ideje alatt is szembeötlő volt, Lenin ugyanis azt vallotta (és eleinte Sztálin is) hogy az internacionalizmus az egyetlen megoldás a nemzetek békés egymás mellett élésére, és legvégül a nemzetek megszűnése a kulcs.
Az osztályok azonban nem állnak a nemzetek felett. Egy gazdag magyar hamarabb érez rokoni kapcsolatot egy szegény magyar, mint egy gazdag svéd iránt.
Az osztályhoz való tartozás főleg foglalkozás és/vagy anyagi helyzet kérdése, a nemzethez való tartozás pedig kulturális, lelki, történelmi, nyelvi, földi kapcsolatok összességét jelenti.
A magyar politikában is megjelent ez a vonal. Akár a nemzetköziben, a magyar politikában is a baloldali Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János majd a rendszerváltás után az SZDSZ, az MSZP, napjainkban pedig a Momentum és a DK nemzetellenesek. Talán a három csapásirány közül ebben a leginkább vehemensek, mert erre van a legközvetlenebb hatásuk, lévén a föld legtöbb országa nemzetállam, a politikusok pedig ezen apparátusok irányítására hivatottak.
Czégényi Raymond
Befejező része következik
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
