Az ideológiák magyarországi alkonya

Borbély Zsolt Attila 2013. május 17., 11:53 utolsó módosítás: 2013. május 17., 19:27

Az ideológiák olyan, többé-kevésbé zárt eszmerendszerek, amelyek politikai mobilizálás céljával megkísérelnek kanonizált válaszokat adni az ember és társadalom viszonyrendszeréből fakadó legfontosabb kérdésekre. A második világháború utáni történelmi korszak politikáját Európában három nagy ideológia uralta: a liberalizmus, a konzervativizmus (ide értve akereszténydemokráciát) valamint a szocializmus-szociáldemokrácia. A rendszerváltás utáni Magyarországon 1990-ben kialakult politikai törésvonalak leképezni látszottak a „klasszikus” hárompólusú európai modellt. Az ideológiai háromszög „szocialista” sarkában húzódott meg az MSZP, valamint a parlamentbe be nem jutó, nyíltan kommunista Munkáspárt, a szintén parlamenten kívülre szoruló Szociáldemokrata Párt. A másik sarkában a két liberális párt, a Fidesz és az SZDSZ volt, a harmadik, konzervatív pólust pedig a kormánykoalíció pártjai, az MDF, a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselték.

Tolódások

A liberalizmus, mint eszmerendszer elvesztette létértelmét, azzal, hogy legfontosabb követelései, amelyeket „polgári szabadságjogok” címszó alatt ismer a világ, beépültek a modern kori politikai paradigmába és jellemzően alkotmányszintű rögzítést nyertek. A liberálisoknak így megmaradt a szabad piac, a minimálállam eszméje – amit viszont a konzervatívok egy része is hirdet, különösképpen az angolszász politikában –, valamint másik oldalról a szabadságjogok túlburjánzása, a devianciakultusz. Úgymint melegek házassága, a nők mesterséges és abszurditásig menő „egyenjogúsítása”, ami a nemi jelleg tagadásáig és a gyermekek „uniszex” neveléséig terjed, a bűnözők jogainak védelme az áldozattal szemben stb. Nem csoda, hogy a liberális pártok Európa-szerte többnyire törpepártok.

A magyarországi rendszerváltást követő időszakban a társadalmi elnyomás ellentétét jelképező liberalizmus igen népszerű volt, a „liberális” sokak szóhasználatában szinonimája volt a „méltányosnak”, „korrektnek”, ennek megfelelően a Fidesz és az SZDSZ mind 1990-ben, mind 1994-ben együttesen 25 százalék felett teljesített (amiből 20 százalék körüli volt az SZDSZ részaránya). A Fidesz jobbra, és az SZDSZ balra tolódásával viszont lényegében kétpólusú rendszer alakult ki. 

SZDSZ: a történet vége

Érdemes azért belegondolni abba, hogy mekkora nemzetellenes potenciál volt az SZDSZ-ben, hogy már 1991–1992-ben elfogadhatóbb szövetséges volt számára a nem sokkal korábban még tele szájjal szidott MSZP, mint az Antall József vezette MDF. Az SZDSZ egyébként hosszú távon erre ment rá. Retkes Attila, a párt utolsó elnöke a párttörténet végét jelentő 2010-es esztendőben blogjában hosszabb elemzést szentelt a kérdésnek, hogy miként jutott el az SZDSZ a voksok egyötödét megszerezni képes nagy párt státuszából a politikai lét és nemlét határára. Retkes rámutat, hogy a Demokratikus Chartából az MSZP és az SZDSZ hosszú távú érdekházassága született meg, hogy a párt keveset és rosszul foglalkozott a határon túli magyarokkal, általában a nemzeti ügyekkel (ami persze kegyes eufemizmus, hiszen az SZDSZ 2004-ben Gyurcsányékkal együtt uszított a határon kívül rekedt magyarok ellen, de egy SZDSZ-elnöktől azért ez a megállapítás is szép teljesítmény), hogy a párt „fokozódó frusztrációját nagyképű, arrogáns kommunikációs stílussal igyekezett levezetni”. Retkes nem kímélte a korábbi pártelnököket sem: „Pető Iván gyűlölködő és kirekesztő, Magyar Bálint erőszakos és kérlelhetetlen. Kuncze Gábor pedig sohasem volt szabadelvű: pályára lépésétől, 1993-tól kezdve az MSZP és az SZDSZ említett érdekszövevényének kialakításán dolgozott.”

Az SZDSZ szelleme egyébként tovább él a Demokratikus Koalícióban, az Együtt 2014 nevű szerveződésben és az MSZP-ben. A nyílt nemzetellenesség, a magyar méltóság, a magyar nemzeti öntudat és történelmi önkép elleni támadások, a térséget gyarmatosító globalista háttérhatalom gátlástalan kiszolgálása, a nemzetmegtartó középosztály ellenségként kezelése elsősorban ezeket a pártokat jellemzi. És nem az SZDSZ utódjaként beállított Lehet Más a Politika nevű szerveződést , amely sajátos posztmodern párt, erős liberális felhangokkal, de zsigeri nemzetellenesség nélkül.

Zsinórmérték

Valójában ma már Magyarországon nem beszélhetünk klasszikus ideológiák mentén való politizálásról. Nem véletlenül írta Márai: „a kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.” Az előbb említett triót a klikk-kiváltságok megőrzése, a komprádorlogika, a nemzetellenesség és nemzetsemlegesség sajátos vegyüléke tartja össze, nem pedig a közös értékrend. Nem véletlen, hogy az LMP elnöke, Schiffer András inkább választotta pártja frakciójának megszűntét, mint a közösködést ezzel a társasággal.

A Jobbik magát nemzeti radikális pártként fogalmazza meg, de politikája több ideológia irányába is mutat. Elutasítja a különböző eszmerendszerek dogmatizmusát, politikájának zsinórmértékét vezetői szerint a mindenkori nemzeti érdekérvényesítésnek kell meghatároznia.

 Lélegeztetőgépen

A Fideszt sem lehet könnyű besorolni bármilyen ideológiai címke alá. A pártban jelen vannak a globalizmus erőivel békés egymás mellett élésre törekvő karrierpolitikusok, a kripto-SZDSZ-es liberális irány, s a nemzeti érdek hívei egyaránt. A párt gyakorlati politikáját meghatározó elnök-miniszterelnök elvi éllel jelenti ki, hogy nem az ideológiák fogják kijelölni kabinetje útját, hanem a nemzet érdeke. S ez az, amivel sikerült kivívnia a nemzeti szuverenitást felszámolni igyekvő globalista erők haragját, ezért zajlik immár negyedik esztendeje szabályos hajsza Magyarország ellen elsősorban a magukat balliberálisként eladó globalizátorok részéről.

A klasszikus ideológiáknak leáldozott. Egy ideig fennmaradnak tartalmatlan formaként, de valóságleíró, politikameghatározó, mobilizáló erejük megszűnőfélben van. „Lélegeztetőgépen” való továbbéltetésük a „pusztító világerő”, a nemzetközi háttérhatalom” primér érdeke, de ez mit sem változtat azon, hogy a harmadik évezred legfőbb kihívásáról, a globalizmus és a helyi társadalmak sokak által leplezni próbált lényegi törésvonaláról képtelenek bármit is mondani.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.