Anyák napjára

Makkay József 2013. május 03., 18:52

Magam sem tudom miért, mint kisgyerek, úgy izgulok május első vasárnapjának istentiszteletén a templomban. Anyák napi ünnepség készül, alkalomhoz illő a lelkész prédikációja, keringnek körülöttem a magasztos szavak. Körbefognak, körüljárnak, mégsem tudok rájuk figyelni. Anyámat, nagyanyáimat érzem, látom magam mellett, a kezemet fogják. Ott ülnek velem a padban, elérhető közelségben mindannyian. Képzelet és valóság mosódik össze bennem. Anyák napján méginkább velük vagyok.

Nézem a gyülekezet csillogó szemű asszonyait, a legfiatalabb kismamától a legidősebb dédmamáig. Ők az ünnepeltek. Ott ül köztük a feleségem is a gyerekekkel, és hirtelen megelevenedik bennem az anyaságért folytatott közös küzdelmünk, amikor orvosi rendelők csendjében szövögettük közösen a szülővé válás álmát. Azt, hogy egyszer csak a női szív alatt megdobban az élet. A gyerekek látványa ma már megszépíti a kacskaringókkal tarkított, mintegy tíz éves utat. A bizakodásra, az imákra, a konok meggyőződésünkre emlékszem, hogy az annyira várt kisgyerek mégiscsak meg fog érkezni. És közben ott áll előttem az egyik jónevű nőgyógyászati rendelő várótermének látványa a tizen- és huszonéves lányokkal, akik kis túlzással szólva nagyszünetben ugrottak át terhességmegszakításra. Álltam ledöbbenve a sarokban, és hallgattam félfüllel a nekik szóló biztatást, hogy fel a fejjel, nincs ebben semmi rendkívüli, gond nélkül túléled, holnap már nem is fogsz rá emlékezni... Ezek az elképesztő szavak ma is ott visszhangoznak bennem, sokáig nem tudtam tőlük szabadulni. Pedig nem ismertem a lányokat, akkor láttam először és utoljára őket. Talán tizenkettedikesek lehettek... Ma már tudom: nem azért fájt az elkapott párbeszédfoszlány, mert a gyerekválallásért folytatott harcunkat véltem megtaposni benne, hanem az élet elutasításának eme szörnyűsége vágott mellbe. A sok millió apró elveszett életé, akikért még csak nem is harangoztak, és akikről két-három ember tudhatott.

Anyák napja van. A természet velünk ünnepel. A templom előtti téren oszlóban a tömeg: csak remélni tudom, hogy a kapott útravaló a legtöbb ember számára kitart egész nap. Hazavisszük ebédre, a közös asztalhoz, a virágcsokor és a jókívánságok mellé, és talán marad belőle a következő napokra is. Hinni szeretném, hogy legalább ezen a napon a legtöbb édesanyának kijut egy kedves mosoly, egy elismerő szó, egy simogatás, egy csók elismerésül azért, hogy ő a kezdete mindennek. Az élet kezdete. Akiben ez tudatosul, tisztában van azzal: anyának lenni legszebb dolog a világon.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.