Adventi levél

2015. december 09., 18:30 utolsó módosítás: 2015. december 09., 18:31
galéria

Szász István Tass

Földi gondjainkra figyelve ismét elérkezik a csalódást soha nem okozó égi reménykedések ideje. Azoknál, akik élni tudnak eme legfőbb támasszal, igencsak szükség volt erre nap mint nap, egész évben. S mekkora szüksége lehet rá az ezt nem ismerőknek? Alig múltak el az evilági reményeinket életben tartó októberi hetek – azok, amelyek a hőseinkre emlékezéssel biztatnak örök küzdelemre, hiszen ezek a hősök és helytállásuk legfőbb példáink arra, miként lehet égi segítséggel a földi vereségből is győzelem –, s a nemzet mellett máris középpontba kerül a család. Először halottainkra emlékezünk, hogy ezt követően az ő áldott emlékükkel szívünkben az ég felé forduljunk, s várjuk a Szent Család csodáját, a hit, a remény és a szeretet gyönyörű ünnepét, az adventi várakozást betetéző karácsonyt.

Ez a várakozásban töltött időszak mindenkit megmozgat, s alkalmat ad arra, hogy befelé forduljon, majd nézzen szét maga körül, elvégezze és önmaga „revízióját”, s ez a vissza-visszatérő önrevízió valóban új vízióval gazdagítsa arról: miért is kapta küldetését erre a ma oly zaklatottnak bizonyuló világra. Mert hiába tűnik sokszor reménytelennek helyzetünk, kicsinek és nagynak, apró feladatra vagy nagyra termettnek a maga területén felelősen kell gazdálkodnia adott talentumával. S ha ezt teszi, észreveheti, amint megnyílnak a lehetőségek is előtte.

Szabó Zoltánnak, a kolozsvári Hitel lapjain Zrínyi Miklósról, a nagy költőről, államférfiról és katonáról, főleg pedig az ő választott magyarságáról írott tanulmányából idézek pár sort: „Kevés izgatóbb magyar író van Zrínyinél, alig lehet egyfolytában olvasni. Mi teszi ezt az izgalmat? (…) a helyzet és a feladat kettőssége. A helyzet reménytelen – mondja egyik szavával, a feladat nagyszerű – mondja a következővel. (…) vívódik a helyzetismeret és a feladatmutatás, a kétségbeesés és tervkészítés között.” Életét és az ezt kitöltő magyarságát pedig, mint tudjuk, a nagy feladat vonzása és annak végrehajtása határozta meg.

Nos, az adventi várakozás arra is alkalom, hogy felismerjük a feladatot és, ha belevágtunk, felfedezzük a végrehajtás lehetőségeit. Mert nem magunkért születtünk e világra! Mert a mai világ arról próbál meggyőzni, hogy csak a magunk megvalósítása a cél.

Mert ez utóbbinak – létünk értelmének felismerése nyomán – lehetséges formája éppen a mások szolgálata lehetne. Valósítsuk hát meg önmagunkat másokért. Találjuk meg életcélunkat olyan munkában, amivel képességeinket (akár politikusaink az uniós pénzeket) minél nagyobb százalékban „lehívva”, mások, esetünkben a nemzet szolgálatába állíthatjuk.

S a nemzet nagyon sokakat jelent, magába foglal mindenkit, aki hazánkat magáénak érzi, sőt, paradox módon azokat is, akik elvakultságukban ezt megtagadnák. Dsidával szólva tudjuk, akkor is magyar…

Sokszor mondhattuk: nagy időket élünk, történelmieket. Ha valamikor ezt nem volt tévedés kimondani, akkor ez az a pillanat. Egy kontinens sorsa forog kockán, s vannak, akik ezt tagadják. Az lehetetlen, hogy ne látnák, de mégis tagadják. Nos, ennek a furcsa kérdőjelnek a megfejtése mögött található meg az, ami napjaink történelmének végső magyarázatát rejti el előlünk.

Kicsiny hazánk csak létszámában csekély. Az emberiség haladásának nagy előmozdítói, problémáinak megoldói általában a kevesek voltak. Mint erről már volt alkalmam írni: valaha létszámot apasztó vérhullatással védtük örök nagy szerelmünket, Európát, most spirituálisan tehetünk érte. Ez a gondolat lassan már száz esztendős lesz és egyre aktuálisabb. Önző módon lehetünk önzetlenek. Mert, ha Európa süllyed, senki se gondolja, hogy megmaradhat egy kis magyar sziget vagy akár másik hasonló. Gondolok itt a homogenizációs vágytól elborult agyú vezetőkkel ravaszkodó – Trianon ajándéka – szomszédokra. Mire ráeszmélnek, hogy valójában ők nekünk is sors adta testvéreink, már késő lehet.

Az, hogy a világ olyan irányba indult el, amely veszedelmeket rejt magában, nem kizárható módon végveszélyt, nem az én megállapításom. S ha erre figyelmeztetek, csak azt teszem, amit tenni kell mindnyájunknak. Nem maradhatunk közönyösek és tétlenek. Mert eljött az ideje a magunk revíziójának. Egyenként és együtt. Nekem, neked, nektek s leginkább azoknak, akik még beleszólhatnak abba, ami történik, s ami történni fog.

Advent idején tehát csendesedjünk el, nézzünk magunkba és nézzünk szét magunk körül. Vegyük elő a lélek és a józan ész segítő erejét. Tegyük ezt annak tudatában, hogy tökéletesség csak az Úr remélt világában van, próbáljuk felmérni helyzetünket, tennivalónkat, az ezzel kapcsolatban legelfogadhatóbb irányt.

Ki-ki a maga ereje és képességei szerint, de egyre gondolva. A remélt üdvösségre és a nemzet megmaradására. Ez nem két különböző irány. Az erre vezető útnak is egy a neve: A SZOLGÁLAT!

Áldott adventi várakozást és karácsony mindennél fontosabb csodájának átélését kívánom Mindnyájatoknak!

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
csütörtök, 22:13
szombat, 08:18

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.