A mögöttes ideológiát Szávay István, a párt nemzetpolitikai ügyekért felelős képviselője fogalmazta meg: „Orbán Viktor nagyobb veszély a magyarok szabadságára, mint Soros György”. No comment.
Utcai harcok és több tízezres tüntető tömeg fogadta az elmúlt hétvégén a Hamburgban megrendezett G20-as csoport csúcsértekezletét. Trump és Putyin első személyes találkozója uralta a világsajtót.
A francia elnökválasztás első fordulójában 11 jelölt mérkőzött meg. A második fordulóban a bankszektor saját gyereke, a bukott gazdasági miniszter és exbankár, Emmanuel Macron nyert, aki aligha fogja kivezetni Franciaországot a súlyos válságból.
Szeptemberben szeretnék megtartani a Katalónia függetlenedéséről szóló népszavazást. A madridi kormány megakadályozná a referendumot. Egy brüsszeli konferencia kapcsán mutatjuk be a spanyol régió függetlenedési törekvéseit.
Egész Magyarországot megrázta a Verona közelében történt súlyos buszbaleset, amely 16 áldozatot követelt. Noha a vizsgálatot folytató olasz hatóságok több lehetséges okot kizártak, még nem ismeretes, mi vezetett a súlyos tragédiához.
Egyre több ország állít fel kiberhaderőt, hogy más államok titkos információit megszerezze. Közben hackerek százai csapolnak le dollármilliókat nemzetközi bankoktól. Sokan felteszik a kérdést: mennyire állunk közel a kiberháborúhoz?
A saját állammal nem rendelkező nemzetek tartottak konferenciát Brüsszelben függetlenedési törekvéseikről. A Brexit által megerősített függetlenedési hullám végigsöpörhet egész Európán.
A magyar kormány Zrínyi 2026 nevű programja új fejlesztési tervekkel újítaná meg a Magyar Honvédség műszaki felszerelését. A Varsói Szerződés idejéből örökölt felszerelés lecserélése egy ütőképes hadsereg megteremtését célozza meg.
Múlt szerdán derült ki: az Egyesült Államok 45. elnöke Donald Trump lett. A Hillary Clintonnal közös választási mérkőzésen meglepetésszerűen a republikánus jelölt nyert. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy miért félnek tőle?
Az oroszbarát Igor Dodon hajszállal lemaradt arról, hogy már az első fordulóban megnyerje az államfőválasztást. A második fordulóban Maia Sanduval mérkőzik meg. Az eredmény jelzi: az unionista mozgalmak egyre népszerűtlenebbek.
Bali az indonéz szigetvilág része, a turisták paradicsoma. Legtöbben a csodás tengerpart élményéért utaznak oda, de érdemes a sajátos hangulatú sziget belsejének látnivalóit is felkeresni. A vendéglátás példás.
Magyarország és Románia pár év eltéréssel ugyan, de ugyanahhoz a nyugati szövetségi rendszerhez csatlakozott, amelynek egyik nagy pillére az Európai Unió, másik a NATO. Ebben a keretben geopolitikai játszmáik erősen szűkösek.
Balit az élő istenek szigeteként emlegetik. E csodálatos tájon él Csonka István zenetanár, aki Kaposváron végezte tanulmányait. A messzi távolban a kodályi hagyományokat kamatoztatja, ugyanakkor egy templomi kórust is vezet.
A romaintegrációról tartott brüsszeli konferencián beszélt Soros György amerikai milliárdos üzletember, aki azt is kimondta: a felzárkóztatás akkor sikeres, ha azt a kisebbség is akarja. Soros az Erdélyi Napló kérdésére is válaszolt.
A közös európai határ- és parti őrség mihamarabbi felállítását sürgette az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács múlt heti, kétnapos csúcstalálkozójának zárónyilatkozatában.
Európa-szerte pánikot keltett, hogy Nagy-Britannia a kilépés mellett döntött az uniós tagságról tartott népszavazáson. Miközben senki nem tudja megjósolni a Brexit következményeit, mintegy négymillióan új referndumot kérnek.
Az EU kisebbségi ígéreteit mai napig nem valósították meg, ennek ellenére mozgalmat kell építeni a nyelvi diszkrimináció ellen, hangzott el egy brüsszeli konferencián. Sándor Krisztina szerint csak az alulról kezdeményezett lobbimunka segíthet.
Iraki és szíriai elüldözött keresztény vezetők részvételével szerveztek konferenciát immár második alkalommal Brüsszelben. Kiderült: a közel-keleti keresztényekkel hamarosan csak a történelemkönyvek lapjain találkozhatunk.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.