Donald Trump újraosztaná a kártyákat Európában

EN-összeállítás 2018. július 20., 22:14 utolsó módosítás: 2018. július 20., 22:17

Az elmérgesedett orosz-amerikai kapcsolatokat oldotta Donald Trump és Vlagyimir Putyin amerikai és orosz elnök helsinki csúcstalálkozója. Az ezt megelőző európai útján Trump komoly vitákba keveredett mind a brit, mind a NATO-tagállamok vezetőivel.

 

Donald Trump újraosztaná a kártyákat Európában
galéria
Vlagyimir Putyin szerint az orosz társadalom Donald Trump amerikai elnökké választását várta Fotó: Agerpres/AP

Semleges területen, Helsinkiben találkozott hétfő délután Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A csúcstalálkozó a Trump által „jó kezdetnek” nevezett kétórás megbeszéléssel indult, ezt követte az amerikai részről Mike Pompeo külügyminiszterrel, Jon Huntsman moszkvai nagykövettel, orosz részről pedig Szergej Lavrov külügyminiszterrel és Jurij Usakov elnöki tanácsadóval kiegészült csapat munkaebédje.

A mintegy négyórás csúcstalálkozót közös sajtótájékoztató követte, ahol az alaphangot Donald Trump ütötte le: „hasznos és konstruktív párbeszéd volt”. Vlagyimir Putyin kissé visszafogottabban úgy fogalmazott, hogy nem sikerült ugyan minden problémát megoldani, de a kezdeti lépést megtették. A Trumppal folytatott megbeszéléseket őszintének és hasznosnak minősítette. „A mostani egy nehéz időszak az orosz–amerikai kapcsolatokban, de nincs objektív oka a nehézségeknek, a hidegháború ugyanis véget ért” – mondotta Vlagyimir Putyin.

Putyin: igen, akartam,hogy ő nyerjen!

A közös sajtóértekezleten az állítólagos orosz beavatkozást firtatató újságírói kérdésekre válaszolva Putyin azt mondta a sajtó munkatársainak, hogy mondjanak egy dolgot, ami az összeesküvést bizonyítja. Határozottan kijelentette, hogy az orosz félnek semmiféle beavatkozása nem volt az amerikai elnökválasztásba, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

az orosz társadalom Trump megválasztását várta, mert az orosz-amerikai kapcsolatok javulását akarta.

„Igen, akartam, hogy ő nyerjen” – fogalmazott Vlagyimir Putyin.

A helsinki csúcstalálkozót megelőzően Donald Trump Twit­ter-bejegyzésében azt írta: „viszonyunk Oroszországgal soha nem volt ennyire rossz köszönhetően a sokévnyi amerikai ostobaságnak és hülyeségnek, illetve a mostani, megrendezett boszorkányüldözésnek!” A sajtóértekezleten a témával kapcsolatban Trump azt mondta,

a győzelem oka, hogy a kampányban jó munkát végeztünk. Briliáns volt a kampány, ezért vagyok elnök.”.

Szerinte az orosz beavatkozásról szóló történet abból fakadt, hogy a demokraták nem tudtak belenyugodni a vereségbe.

Közös közel-keleti stratégia

A megbeszélésen érintették a világpolitika olyan fontos kérdéseit, mint a Közel-Kelet, az Iránra gyakorolt nyomás fontossága, valamint a kiberbűnözés elleni közös fellépés. Trump példaként Szíriát említette, ahol sikeresen működnek együtt az amerikai és az orosz katonák. Az amerikai elnök hozzátette: Washington kész segítséget nyújtani a szíriai humanitárius válság civil áldozatainak. Kérdésre válaszolva kitért arra is: Oroszországgal együtt közösen munkálkodnak majd azon, hogy segítsenek Izrael biztonságának garantálásában.

Moszkvának és Washingtonnak számos katonai-politikai kérdésben kell folytatnia az együttműködést, különösen, ami az amerikai rakétavédelmi rendszereket illeti – mondta Putyin közölve azt is, hogy konkrét javaslatokat tett a fegyverek korlátozásáról. A „katonai-politikai és leszerelési dossziéban” szerinte szerepelnie kell például az új START-szerződés hatályának meghosszabbításán kívül a közép- és nagy hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló megállapodás végrehajtásának, illetve az űrben telepítendő fegyverrendszerek kérdésének, akárcsak annak, hogy miként kezeljük az amerikai globális rakétavédelmi rendszer körül kialakult veszélyes helyzetet.

Putyin egyben nagyra értékelte Donald Trump hozzájárulását a Koreai-félsziget problémáinak rendezéséhez.

Az orosz államfő szerint ez nagymértékben az amerikai elnök személyes közbenjárásának köszönhető. Szíriáról szólva Putyin felszólította az Egyesült Államokat, hogy közös erőfeszítéssel vessenek véget a konfliktusnak. Az Egyesült Államok és Oroszország ebben a kérdésben átvehetik a vezetést, s együttműködhetnek a humanitárius válság leküzdésében. Fontos szempontnak nevezte, hogy a szíriai menekültek visszatérhessenek hazájukba.

Kárpótlás a nyugat-európai kudarcokért?

A külpolitikai szakértők visszafogottan nyilatkoztak az új orosz-amerikai nyitásról. Ilyash György Oroszország-szakértő, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa az M1 hírtelevízióban úgy fogalmazott, egy ilyen rövid találkozó arra talán elég, hogy elindítson egy folyamatot, amelynek a végén valamilyen rendeződés elképzelhető, „de ez sem a közeljövő zenéje”. Frank Tibor Amerika-szakértő szerint a pár nappal korábbi, brüsszeli

NATO-csúcs nyomán jól látszik a repedés az Egyesült Államok és az EU között. „Rendre rosszul sikerülnek Trump EU-vezetőkkel folytatott tárgyalásai, és bár szerencsés gondolata volt, hogy az angol királynőnél tett látogatása nyomán együtt mutatkozzon a királyi családdal, az emberek igazából eredményeket szeretnének látni és nem egyfajta látványpékséget, ami Trump diplomáciáját jellemzi” – mondta. A magyarországi szakember szerint Trumpnak szándékában állt győztesként hazatérni, és olyan megállapodást kötni Putyinnal, hogy közben ő maga van nyeregben. Ennek ellentmondani látszik, hogy Vlagyimir Putyin mintegy fél órával később érkezett a tárgyalásra – ami akár megalázó is lehetett Trump számára.

 Feszült a brit–amerikai viszony

Donald Trumpnak az orosz–amerikai csúcstalálkozót megelőző nyugat-európai útja nem volt sikertörténet. Bármerre ment, tüntetők fogadták. Habár ezt amerikai kormányzati források tagadták, az a hír is felröppent, hogy az eredeti forgatókönyvet felrúgva a brit miniszterelnök és a királynő éppen a tüntetésektől tartva nem Londonban, hanem egy vidéki kastélyban fogadta Trumpot és kíséretét. A brit–amerikai megbeszélések hozományáról Trump lapinterjúi tanúskodnak, amelyben az amerikai elnök határozottan kijelentette: „ha Nagy-Britannia a Brexit után is szoros kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn az Európai Unióval, az lehetetlenné tenné a brit–amerikai szabadkereskedelmi megállapodást”.

A Londontól száz kilométerre, északnyugatra, Oxfordshire megyében található Blenheim-palotában megejtett díszvacsorán Theresa May úgy fogalmazott, a két ország kölcsönösen egymás legnagyobb külföldi befektetője, a kétoldalú befektetői tőkeállomány értéke meghaladja az ezermilliárd dollárt. Hozzátette:

jelenleg egymillió amerikai dolgozik az Egyesült Államokban megtelepedett brit érdekeltségű vállalatoknál.

Kikényszeríttet védelmi kiadások

A nagy-britanniai megbeszélésekhez hasonló, feszült viszony jellemezte a múlt heti brüsszeli

NATO-csúcsot is. Donald Trump igazságosabb tehermegosztást kért az európai államoktól, és a NATO-csúcsot záró sajtóértekezletén már úgy fogalmazott, személyes sikerének tartja, hogy a védelmi szervezet tagállamai lényegesen emelni fogják védelmi költségvetésüket. A megbeszélésekről kiszűrődő hírekre reagálva Emmanuel Macron francia államfő cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint Trump azzal fenyegetőzött volna, hogyha az európai államok nem növelik védelmi kiadásaikat, az Egyesült Államok kilép a NATO-ból. Macron ugyanakkor visszautasította Trump azon kijelentését, miszerint a szövetségesek nagyobb vállalásokat tettek volna a védelmi költségeik növelésére a bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát célzó hivatalos kötelezettségüknél. Leszögezte, Franciaország 2024-re eleget fog tenni vállalásainak, és GDP-je 2 százalékára emeli védelmi költségvetését a jelenlegi 1,8-ról.

A védelmi kiadásokról szóló egyezséget megerősítette Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is, aki szerint a tagállami vezetők őszinte megbeszélést folytattak, és minden résztvevő kristálytisztán értette Trump üzenetét a katonai kiadások növeléséről. „Ennek már látszik a hatása, az amerikai elnök beiktatása óta a szövetségesek korábban soha nem látott mértékben, 41 milliárd dollárral emelték védelmi költségvetésüket” – fogalmazott a NATO-főtitkár.

Névtelenséget kérő NATO-tisztségviselők szerint Trump késve érkezett az ülésre, és rögtön élesen kikelt a szövetségesek ellen elégtelen védelmi kiadásaik és az EU szerinte tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata miatt.

Kijelentette: „súlyos következményei” lesznek, ha Európa nem emeli meg azonnali hatállyal a katonai költségeit, országa ebben az esetben a maga útját fogja járni a védelempolitikában.

Ellenség vagy barát?

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti egyre feszültebb viszony tükörképe Donald Trump múlt vasárnapi lapinterjúja is, amelyben többek között az Európai Uniót ellenségnek nevezte a kereskedelem területén. A kétoldalú viszonyban komoly feszültséget okoz az európai acél- és alumíniumexportra kirótt amerikai büntetővám, amelynek életbe léptetése óta az európaiak szintén védővámokkal próbálnak válaszolni. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az interjúra reagálva, az uniós külügyminiszterek hétfői ülését követően úgy fogalmazott, „tisztában vagyunk azzal, hogy kik a barátaink, az egyik köztük egészen biztosan az Egyesült Államok”. A brüsszeli politikus azt javasolta az uniós külügyminiszteri tanácskozás résztvevőinek, hogy legközelebbi megbeszélésükön szenteljenek több figyelmet a transzatlanti kapcsolatoknak. Trumpnak az Európát elárasztó migránsokkal kapcsolatos véleményére reagálva Mogherini közölte, egyre inkább megmutatkozik az Európai Unió Líbia számára nyújtott támogatásának eredménye, ugyanis az európai partokhoz érkező bevándorlók száma 85 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport