Bajország: elégedetlen német választók

EN-összeállítás 2018. október 19., 15:07 utolsó módosítás: 2018. október 19., 15:08

A Bajorországot 1962 óta vezető Keresztényszociális Unió az elmúlt vasárnapi választásokon először veszítette el kormányzó többségét. Szakértők szerint a vereség előre vetíti mindkét németországi kormányzópárt biztos erózióját, amelyek nem tudtak érdembeli választ adni az embereket foglalkoztató kérdésekre.

Horst Seehofer pártjának kudarcát az egész német politikai élet megérzi Fotó: Facebook/Horst Seehofer

Nemcsak Bajorországban, hanem szerte Németországban nagy visszhangot keltett a bajorországi tartományi választás eredménye, amely megmutatta a kormányzó párt drasztikus erózióját. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a szavazatok 37,2 százalékával ugyan az első helyen végzett, de támogatottsága 10,4 százalékponttal visszaesett az előző, 2013-ban tartott törvényhozási választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, a párt így elveszítette az abszolút többséget a tartományi gyűlésben és koalícióra kényszerül. Mint ismeretes, országosan a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (CSU) pártszövetsége kormányoz, bajor tartományi szinten azonban a szociáldemokraták az ötödik helyen végeztek.

Lefele a lejtőn

Elemzők szerint jó ideje már a levegőben volt a két nagy kormányzópárt várható kudarca, miután az országot leginkább foglalkoztató migránskérdésre egyik politikai alakulat sem volt képes megnyugtató választ adni. Érdekes módon a Bajorországot 1962 óta vezető kereszténydemokraták olyan körülmények között veszítették el népszerűségüket, hogy a Németország ipari fellegváraként ismert Bajorországban az elmúlt időszakban szárnyalt a gazdaság, a munkanélküliségi ráta szinte alig mérhető. Magyarán,

az emberek jól élnek, mégis bizalmatlanok és elégedetlenek a régiót vezető politikusokkal szemben.

Angela Merkel német kancellár hétfőn úgy fogalmazott, Bajorországban nagyon jó a gazdasági helyzet, és szinte mindenütt megközelítették vagy el is érték a teljes foglalkoztatottságot, de „ez nem elég az embereknek, ha nincs meg a bizalom a politikai szereplőkben”. Hozzátette, hogy a szövetségi kormány – a CDU/CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciója – munkájának eredményeit sem sikerült kellőképpen megismertetni, ezért a bajorországi választás tanulsága számára az, hogy nagyobb erővel kell dolgoznia a kormány iránti bizalomért és azért, hogy az eredmények „láthatóvá váljanak”.
A német lapok is nagy teret szenteltek a bajor választásnak. A legnagyobb példányszámú országos lap, a Bild szerint az eredmény kőkemény csapás a CSU-nak, és megmutatja, hogy „megbukott a stratégiája, ha egyáltalán volt neki”, mert „egyenlő arányban veszített szavazókat középen és a jobbszélen”, a Zöldek, illetve a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) javára. Azonban a CSU továbbra is kormányozhat Bajorországban, és veszteségei kisebbek a vártnál. Az SPD-re viszont „már ellenzékben sincs igazán szükség” Bajorországban – tette hozzá a Bild, kiemelve, hogy „a Zöldek az új vörösök”, a baloldali irányultságú ökopárt vette át a szociáldemokraták szerepét. A lap szerint a helyi, tartományi választás azt is megmutatja, hogy a szövetségi szinten tavasszal alakított nagykoalíció – a CDU/CSU pártszövetség és az SPD közös kormánya – a szociáldemokraták „sírja”lett. Ezért nyugtalan idők következhetnek az SPD vezetésében.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap szerint

az abszolút többség elveszítését jelentő eredmény súlyos vereség a CSU-nak, és a második világháború utáni német történelem egy fejezetének vége. A legfőbb ok a menekültválság és a CSU reakciója a válságra.

A párt elnöke, Horst Seehofer „nem kevésbé megosztó, mint Merkel”, az AfD előretörésének megakadályozását célzó tevékenysége „elidegenítette”és a Zöldekhez, illetve a Szabad Választókhoz (Freie Wähler) taszította a politikáján felháborodó egykori CSU-s szavazókat, és az AfD-hez terelte mindazokat, akik „csalódottak, amiért a kemény szavakat és követeléseket nem követték még keményebb tettek”–írja a német lap. Az SPD-vel kapcsolatban hozzátették: lehangoló eredményük azt mutatja, hogy a szövetségi kormány tagjainak valamennyi tartományban, mindenütt meg kell fizetniük azokért a kompromisszumokért, amelyeket népszerűtlen koalíciójuk fenntartása megkövetel.
A konzervatív Die Welt kiemelte, hogy a CSU választási eredményének „bomlasztó”hatása van az egész német pártrendszerre. A CSU és a testvérpárt, a CDU viszonya a menekültpolitika körüli viszályok miatt „mérgező kapcsolat”lett, az pedig, hogy az SPD nem tudott profitálni konfliktusukból, jelzi, hogy „a bajorországi eredmény a berlini nagykoalíció elleni szavazás”volt.
A liberális Süddeutsche Zeitung szerint a CSU „történelmi vereséget szenvedett”. A párt vezetői úgy gondolták, hogy az Angela Merkel elleni támadásokkal és a durva retorikával kifogják a szelet az AfD vitorlájából, de ez a stratégia már a tavalyi szövetségi választáson megbukott, most pedig még „liberális törzsszavazókat”is elveszítettek. Ezért is megrázó az SPD szereplése – tette hozzá a müncheni lap, kiemelve, hogy a szociáldemokraták jelentéktelenné váltak Bajorországban.

Angela Merkel utódjáról beszélnek

Kiss J. János budapesti Németország-szakértő szerint azáltal, hogy Bajorországnak a CSU-val ilyen jól megy gazdaságilag, megnövekedett a tartomány vonzereje. És ebben a vonatkozásban nemcsak a nemzetközi migrációról van szó, hanem a belső migrációról is, ami szintén a veszte lehet.

1990 óta mintegy másfél millió ember vándorolt be Bajorországba a többi tartományból.

Ennek következményeként lényegében megváltozott az a tradicionális homogén bajor társadalom, amelyben a vallási felekezeti tényező is nagy szerepet játszott. Bajorország lakossága sokkal modernebb, jóval szekularizáltabb lett, sokkal inkább „össznémet módon”gondolkozik, mint a tulajdonképpeni „őshonos”bajor lakosság. A tartományba újonnan érkezettek sem a hagyományos bajor társadalommal, sem a CSU korább, több évtizedes vezetésével nem tudnak kellően azonosulni.
A bajor választási kampányban a migráció kérdése közvetlenül nem állt a középpontban. A szakértő szerint ugyanakkor a CSU hitelességére a kampányban hatással volt, hogy a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt megjelenésével először igyekezett erőteljesen jobbra húzni, főként azzal a céllal, hogy az AfD-re szavazókat vissza tudja szerezni. Ettől azonban később visszalépett és visszatért az általa képviselt korábbi hagyományos jobbközép vonalra.
A bajor tartományi választások igazi győztesének a szakértő a Zöldeket nevezte. Ennek legfőbb okaként említette, hogy ők még nem voltak hatalmon a tartományban, továbbá, hogy elsősorban a klímapolitikai célok, valamint a dízel-botrány miatt a környezetvédelmi kérdések felértékelődtek. A szakértő a legvalószínűbbnek azt nevezte, hogy a választások nyomán Bajorországban a CSU és a belőle korábban kivált, ugyancsak konzervatív Szabad Választók pártja alakít koalíciós kormányt. Amennyiben viszont a tartományi választások következő helyszínén, Hessenben is folytatódna a bajorországi trend és a szavazás a helyi CDU visszaesésével járna, az

tovább destabilizálhatja mind az országos nagykoalíció, mind Angela Merkel kancellár jövőjét.

Ennek kapcsán a szakértő utalt arra is, hogy a szociáldemokraták 2019-ben rendkívüli kongresszust tartanak, és a tagság szavazni fog a nagykoalíció folytatásáról. A pártban pedig egyre erőteljesebbek azok a hangok, amelyek szerint a nagykoalícióban maradás az SPD végét jelentené.
Kiss J. László utalt arra is, hogy a kereszténydemokrata CDU-ban tulajdonképpen már az Angela Merkel utáni korszakra való átmenetet készítik elő. Emlékeztetett a közelmúltban történt frakcióelnök-választásra, amelyen a kancellár bizalmasa 13 év után vereséget szenvedett. A CDU decemberi elnökválasztási kongresszusán a pártot vezető kancellárnak már két-három kihívója van. A szakértő szerint a konzervatívok nem akarják, hogy hirtelen, drámai módon történjenek a dolgok, hanem fokozatosan készítik elő az utódlást.

Választási eredmények számokban
A müncheni Landtagban az eddigi négy helyett hat pártnak lesz frakciója, bejutott a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), és visszajutott a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP).
A CSU a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg. Ez jobb az utolsó felmérésekben jelzett 33-35 százaléknál, de 10,4 százalékpontos visszaesés az előző, 2013-ban tartott Landtag-választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredmény az 1950-es 27,4 százalék óta. A Zöldek a szavazatok 17,5 százalékát gyűjtötték össze, ez több mint a duplája a 2013-ban elért 8,6 százaléknak. Főleg a nagyvárosokban szerepeltek jól, most először egyéni körzetekben is szereztek mandátumot. A harmadik helyen egy tartományi párt, a CSU-tól jobbra álló Szabad Választók (Freie Wähler) végeztek a szavazatok 11,6 százalékával. A választás utáni első nyilatkozatok alapján a CSU leginkább velük alakítana kormányt, és a párt nyitott a kormányzati felelősségvállalására. A negyedik az AfD 10,2 százalékkal. A CSU-tól és testvérpártjától, az Angela Merkel kancellár vezette – csak Bajorországon kívül működő – Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló párt így a 16 német tartomány közül már 15-ben rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. Az SPD az ötödik helyen végzett, a szavazatok 9,7 százalékával, ez alig a fele a 2013-ban elért 20,6 százaléknak. A Landtagból 2013-ban kiesett FDP éppen csak átlépte az 5 százalékos bejutási küszöböt, 5,1 százalékkal a hatodik helyen végzett. A tartományi gyűlésnek az eddigi 180 helyett 205 tagja lesz. A CSU frakciójához 85 képviselő tartozik, a Zöldek képviselőcsoportja 38 tagból áll, a Szabad Választóknak 27, az AfD-nek és az SPD-nek egyaránt 22, az FDP-nek 11 mandátum jut. A részvételi arány az előzetes adatok alapján 72,4 százalék volt, jelentősen emelkedett az öt évvel ezelőtti 63,6 százalékhoz képest.
A bajor tartományi alkotmány alapján az öt évre megválasztott új Landtagnak legkésőbb a választás utáni 22. napon, vagyis november 5-én meg kell alakulnia, és működésének első hetében miniszterelnök-választást kell tartania. Az új bajor kormány így legkorábban november 12-én alakulhat meg.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

 
Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Hirdetési célú sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMÁL

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Hirdetési célú sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.