CFR: újabb történelmi labdarúgó siker Kolozsvárnak

Somogyi Botond 2020. augusztus 04., 19:43 utolsó módosítás: 2020. augusztus 04., 19:53

Minden jó, ha a vége jó – tartja a közmondás. Tegnap estétől pedig a CFR-szurkolók is ezt mondhatják, miután kedvenc csapatuk történelmet írt, és zsinórban a harmadik labdarúgó bajnoki címet szerezte meg.

Ünnepel a kolozsvári CFR. Zsinórban háromszor lett bajnok, összesen hatodik bajnoki címét szerezte meg Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907

A címvédés tavaly ősszel nem indult nehezen, hiszen Dan Petrescu csapata ősszel a második (egyesek szerint csere) csapattal menetelt a bajnokságban, amíg az első csapattal az európai kupaporondon alkotott maradandót. A nagyarányú különbség még a rájátszás után is megmaradt, amikor a pontokat az érvényben levő – sokak által kritizált – szabályok értelmében felezték. A gond a járvánnyal kezdődött, pontosabban a karantén után döcögősen újraindult mérkőzésekkel, amikor a bajnokcsapat már nem mutatott olyan meggyőző, hatékony játékot, mint korábban.

A legnagyobb csapás azonban akkor érte az együttest, amikor a játékosok, valamint a szakmai stáb nagy része pozitív lett a koronavírusteszten. Még szerencse, hogy az FCSB ellen elhalasztott meccs után a Mogosoaián karanténban tartott játékosokat egy kolozsvári klinikán újratesztelték, így kiderült, hogy a csapat nagy része soha nem volt beteg. Egyesek azonnal összeesküvést kiáltottak, de eszementnek kell lennie annak, aki azt állítja, hogy a CFR szántszándékkal lett „pozitív”. Hiszen az elkülönítés miatt a játékosok tíz napig nem edzettek, s ez a Botosani, valamint a később bepótolt FCSB elleni összecsapáson meg is látszott. Még akkor is, ha a közben európai kupaszereplést bebiztosító moldovaiak és a cserékkel felálló fővárosiak nem igazán izzasztották meg Camorát és társait.

Időközben ugyancsak vírusfertőzés miatt elmaradt az Astra–Craiova mérkőzés, ami igencsak összekuszálta a dolgokat. Amennyiben ugyanis lejátszották volna a mérkőzést, és az Astra pontot csent volna az oltyánoktól, a kolozsváriaknak a bajnoki címhez elég lett volna a Ion Oblemenco stadionban a döntetlen. A hivatalosságok azonban az idő szorítása miatt – a bajnoki táblázat első felének sorrendjét tegnap éjfélig kellett elküldeni az UEFA-hoz – meglepő és példanélküli döntést hoztak, amelyet a mai nemzetközi sportsajtó is külön megemlített: kupadöntőnek beillő bajnoki döntőt kell játszani. Egyenlő állás esetén pedig hosszabbítás és büntetőrúgások állapították volna meg a győztest. A fáradt CFR-játékosoknak, akiknek hét nap alatt három mérkőzést kellett lejátszaniuk, újabb pofoncsapást jelentett.

Mindent összevetve úgy tűnt,

sportszakmai szempontból és a hivatalosságok döntései alapján is a hazai pályán játszó Craiovának áll a zászló hétfő este. Ám a Dan Petrescut és a szakmai stáb nagy részét nélkülöző, megtizedelt kerettel felálló, korábban gyengébben muzsikáló vasutasok mindenkit megtréfáltak.

Főleg a craiovaiakat, akik azt gondolták, hogy 29 év után ismét bajnokok lesznek, és simán leiskolázzák a fellegvári alakulatot, ezért még mérkőzés előtt – a címet ünneplendő – vendéglőt is lefoglaltak.

Mégis minden másképp sült el: a CFR a régi önmagát idézte, és bár a tizedik perc környékén hátrányba került ugyan, de meggyőző játékkal megfordította az eredményt, és semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy idén melyik csapat a legjobb. Tette ezt úgy, hogy az első félidőben még két jogosnak tűnő tizenegyest sem adott meg számára a Romániában legjobb bírónak tartott Hateganu. Ezt a CFR-szimpatizánsnak egyáltalán nem nevezhető egykori bíró, Adrian Porumboiu is elismerte. Az oltyán ex-sípmester Ion Craciunescu szakkomentátor is úgy nyilatkozott, hogy a meg nem adott tizenegyes mellett a kolozsváriak jobban is játszottak ellenfelüknél.

Viniciusék a pályán és a csapatbuszban kezdtek neki a fiesztának, hazaérkezéskor pedig hajnali 2 óra körül a kolozsvári Bocskai téren összegyűlt mintegy 250 szurkolóval ünnepeltek.

Az oltyánoknak maradt a második hely, a bosszúság, a hűtőbe tett pezsgő, valamint a szokásos Ki a magyarokkal az országból! rigmus skandálása, amiért valószínűleg senki sem fogja felelősségre vonni őket.

Győzelmével az 1907-ben alapított CFR, az ország legrégebbi klubja többszörösen is történelmet írt. Zsinórban háromszor lett bajnok, összesen hatodik bajnoki címét szerezte meg,

ezzel pedig az örökranglistán a Steaua/FCSB (26), a Dinamo (18) és a Venus Bukarest (7) mögött feljött a negyedik helyre, amelyet az ugyancsak hat elsőséggel büszkélkedő Temesvári Kinizsivel (a románok szerint Kínaival, Chinezul Timisoara) és az Aradi UTA-val oszt meg. A fellegvári csapat így 12 év alatt a hatodik bajnoki címét ünnepelheti, a kupákkal és szuperkupákkal együtt pedig tizenharmadik serlegét. Ezzel pedig az utóbbi két évtized legsikeresebb csapatává vált.

A klub vezetői már ma reggel elkezdték keresni a következő szezonhoz az új játékosokat, hiszen többeknek lejár a szerződésük, az új idény pedig az ajtón kopogtat. Hasonlóan a nemzetközi kupaidény is, mert augusztus 9-én már Svájcban a sorsolást is megejtik. Első fordulóban a CFR könnyű ellenfelet kap, amelyet valószínűleg legyőz. A második fordulóban már sokkal nagyobb nevek szerepelnek a kalapban (mint például Celtic Glasgow, Belgrádi Vörös Csillag, Legia Varsó, Ludogorec), a harmadik fordulóban a Slavia Prága vagy az Olimpiakosz, illetve később az Ajax és a Salzburg nézne farkasszemet Bordeianuval és társaival. Ami szinte lehetetlen küldetésnek tűnik. Ráadásul a koronavírus miatt a továbbjutás egyetlen meccs alatt dől majd el, a pályát sorsolással fogják eldönteni. Ámbár ha a legutóbbi CFR-menetelést tekintjük kiindulópontnak, semmi sem lehetetlen.

A bajnoki döntő körüli nagy felhajtás lázában a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közben tegnap éjjel újabb megdöbbentő döntést hozott. E szerint a román Liga 1 táblázatán 12. helyezett csapatnak az élvonalba való felkerülésért a megadott időben, azaz augusztus 9–12. között kell lejátszania a másodosztály bronzérmesével (Mioveni) az osztályozót. A második vonal első két helyezettje az aradi UTA és az FC Arges szombaton feljutott az élvonalba, a Mioveni a harmadik helyen zárt.

Ezzel a döntéssel az FRF tulajdonképpen kiesésre ítélte a Dinamót, amely a játékosok pozitív tesztje miatt hosszú ideig karanténban volt, és nem volt lehetősége lejátszani a meccseit, így egyelőre a megszerzett pontok nélkül jelenleg kiesőhelyen áll. A fővárosi klub vezetősége természetesen tiltakozott, a szurkolók kemény magja pedig még fenyegetőzni is kezdett. Részben joggal, hiszen a csapatnak így nem lenne lehetősége a pályán kivívnia a bennmaradást. Tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban szinte percről percre változott a helyzet és részben a szabályzat is, kár lenne jósolgatásokba bocsátkozni. Ha mégis marad a jelenlegi döntés, a Dinamo pedig meccsek nélkül kiesik, a svájci sportdöntőbíróságnak (TAS) valószínűleg újabb romániai ügye akad majd a nyáron.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMÁL

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.