Az SZKC felemelkedése és stagnálása

2017. május 28., 08:01

A Székelyudvarhelyi KC története 2005 júniusában kezdődött, amikor a helyi együttes megnyerte az országos ifjúsági kézilabda-bajnokságot. Az azóta eltelt idő alatt az ifjúsági együttes gerincére felépített felnőtt csapat háromszor dobogós helyezést ért el, továbbá megszerezte a város eddigi egyetlen nemzetközi kupáját, a Challenge-kupát.

Az SZKC felemelkedése és stagnálása
galéria
Az SZKC eddigi legnagyobb sikerét 2015 májusában érte el, megnyerte a Challenge-kupát Fotó: Barabás Ákos/Archív

Az ifjúsági bajnokcsapatra alapozva 2005 nyarán megalakult a Junior Kézilabda Club, amely benevezett a férfi bajnokság másodosztályába, majd két év után, 2007-ben Székelyudvarhelyi KC néven feljutott a Nemzeti Ligába. 2010 januárjában érkezett a csapathoz Vlad Caba edző – korábban Radu Voina szövetségi kapitány másodedzője volt a román női válogatottnál –, aki a rossz őszi idényt követően Constantin Ștefant váltotta a kispadon. A temesvári edzővel új időszak kezdődött az SZKC életében, hiszen az ifjúsági bajnokcsapat tagjai mellé tapasztalt, főleg a balkáni régióból származó légiósokat hozott. Bemutatkozását követően a csapat közel állt minden idők egyik legnagyobb fordításához, a Challenge-kupa nyolcaddöntőjében az MMTS Kwidzyn volt a csapat ellenfele. A lengyelek az első meccsen tizenkét góllal, 32–20-ra nyertek, de az udvarhelyi gárda ledolgozta a hatalmas hátrányt, s csak úgy esett ki, hogy a Kwidzyn idegenben több gólt lőtt (35–23 lett az eredmény). Vlad Caba 2010 tavaszán nem tudott csodát tenni, az együttes hetedik lett a bajnokságban, de már akkor érezhető volt, hogy a következő idényekben sokkal eredményesebb lesz a gárda.

Három dobogós helyezés

A következő idényben álomrajtot vett a csapat, öt forduló után az első helyen állt, hazai pályán kiütéses győzelmet aratott a bajnok Konstancai HCM felett, az évet pedig őszi bajnokként zárta. A jó sorozat tavasszal is folytatódott – igaz, a román válogatott nagyját keretében tudó tengerparti együttest nem lehetett megállítani. A bajnokság végén a második helyen végzett az SZKC maga mögé utasítva több nagy hagyománnyal bíró együttest. Caba irányítása alatt a következő szezonban is sikerült dobogón végezni: akkor bronzérmet szerzett a csapat. Az együttes bemutatkozott a második számú európai kupában. Az EHF-kupában legyőzte az osztrák bajnok Fiverst, illetve a norvég aranyérmes Haslum HK-t, az udvarhelyieket végül a címvédő német Göppingen állította meg.

A 2012–2013-as szezonban az SZKC a bajnokságban teljesítette célkitűzését, ismét a harmadik helyen végzett. Az EHF-kupában már nem jött össze a hosszú menetelés, a ciprusi European University Cyprust még kettős győzelemmel búcsúztatták, de a török bajnok Besiktas JK kiejtette a fiúkat.

Megváltoztatott kiírás

A csapat kerete folyamatosan változott, de Caba megtartotta a gerincet: azaz Tálas Huba, Andrei Mihalcea, a macedón Goran Kuzmanoszki és a grúz Vladimir Rusia rendre bizalmat kapott. A játékosok pedig éltek is a lehetőséggel. A 2013–2014-es idénynek ismét nagy reményekkel vágott neki az SZKC. Két tapasztalt átlövő érkezett a csapathoz: a szerb Damjan Blecsics és a macedón Lazo Majnov. Visszatért a klub korábbi kapusa, a román válogatottban is megfordult Szabó Levente, illetve Chike Onyejekwe. A nagyban átalakított keret játéka későre állt össze a megváltoztatott lebonyolítású bajnokságban, az alapszakaszban csak a hatodik helyen végzett, ám a rájátszásban sikerült kiharcolnia az európai kupaszereplést érő negyedik helyet. A Challenge-kupában két kört ment a csapat, kiejtette a lengyel Górnik Zabrzét, a portugál Aguas Santas Milanezával szemben a negyeddöntőben viszont búcsúzott.

Hiába az alapszakasz-győzelem

Az első érem nélküli szezont követően továbbra is megvolt a bizalom Caba irányában. Az edző ezúttal keveset változtatott a kereten, egy év bákói kitérőt követően visszatért a közönség kedvence, Rusia, illetve leigazolták Ionuț Rambát, aki jelenleg a TVB Lemgo játékosa.

Az alapszakaszban az SZKC szenzációsan játszott, 24 fordulót követően az első helyen végzett, többek között maga mögé utasítva a román bajnokságot éveken át uraló Konstancát, a megerősödött bukaresti együtteseket, a Dinamót és a CSM-t, illetve a Nagybányai Minaurt.

A rájátszást pedig a nyolcadik helyet épp hogy megszerzett Tordai Potaissa ellen kezdte, és nagy meglepetésre a két nyert mérkőzésig tartó párharcot már két találkozó után elbukta. Viszont a Challenge-kupában meg sem állt a végső győzelemig: az út során az ukrán Zaporizzsját és a portugál Benficát, míg a döntőben a szintén portugál Braga együttesét győzte le. Nagy volt az öröm Székelyudvarhelyen, hiszen az elbukott bajnokság (a rájátszásban végül hetedik lett a csapat) mellett a csapat megszerezte a város első nemzetközi trófeáját.

A 2015–2016-os szezonnak már átalakított kerettel futott neki a KC, az alapemberek maradtak, melléjük pedig érkezett a bosnyák Petar Jokanovics kapus, a szerb átlövő Mitar Markez és a macedón válogatottba rendre behívót kapó Goce Ojleszki. A Challenge-kupában címvédőként indulhatott a csapat, és a legjobb 16 között – a sors furcsa fintoraként – a Bragát kapta ellenfélként, a portugál együttes pedig kettős győzelemmel búcsúztatta az SZKC-t (a Braga végül megnyerte a kiírást).

A bajnoki szezonban hullámzóan játszott a csapat, utolsó három meccsén csupán egy pontot szerzett, ám így is harmadikként zárt.

A rájátszásban ismét a Tordai Potaissa következett, a KC pedig hiába rendelkezett ezúttal is pályaelőnnyel, a Kolozs megyei gárda már két meccs után lezárta a párharcot. A tét nélküli helyosztókon végül az ötödik helyet szerezte meg az udvarhelyi csapat.

Negyeddöntős végállomás

A KC vezetősége tavaly nyáron kicserélte a fél csapatot, újabb válogatott kézilabdások érkeztek: a fehérorosz Makszim Baranau, a bosnyák Josip Peric, a brazil Rangel Juan Da Rosa és az orosz Vitalij Komogorov. Ám a várva várt siker idén is elmaradt. Az alapszakasz során hazai pályán senki sem tudta legyőzni a KC-t, viszont idegenben többször gyengén teljesített a csapat, így végül az alapszakaszban a negyedik lett (ebben még közrejátszott pár mesterkélt eredmény is). A rájátszást ezúttal győzelemmel kezdte, magabiztos játékkal verte az újjáalakult konstancai gárdát. Ám a második meccsen kikapott, míg a mindent eldöntő harmadik találkozón saját közönsége előtt büntetőkkel maradt alul. Vlad Caba a mérkőzés másnapján benyújtotta felmondását, amit a csapat vezetősége elfogadott.

Sokan találgatják, hogy az elmúlt szezonokban mi lehetett a KC eredménytelenségének oka, hiszen Caba mindig a bajnokság egyik legerősebb keretét irányíthatta.

Udvarhelyi edzősködése során a hosszú távú terhelésre fel tudta készíteni a csapatot, hét év alatt a rendes szezon során csak kétszer végzett dobogón kívül. Viszont a sokak által kifogásolt egyenes kiesési rendszerű rájátszás bevezetését követően minden párharcát elveszítette (egy győzelem, hat vereség). Az új rendszer életbe lépésekor már megkongatta a vészharangokat az edző: hiába a hosszú alapszakasz, ha egy csapat egész szezonjának sikeressége egy negyeddöntős párharcon múlik. Ennek negatív hozadékát pedig már háromszor kellett megtapasztalniuk az udvarhelyi szurkolóknak.

Az utolsó szakaszába érkezett jelenlegi szezonban Kuzmanoszki irányításával az ötödik helyért harcol a KC. A Verestóy Attila szenátor által támogatott klub további sorsa hamarosan eldől. Az biztos, hogy új edző fog leülni a kispadra, továbbá – akárcsak az előző idényekben – komoly játékosmozgás várható a csapaton belül. Egy biztos, a nyáron új időszámítás kezdődik az SZKC történetében.

Caba irányítása alatt az SZKC eredményei
2010–11-es szezon: 18 győzelem/3 döntetlen/5 vereség, 2. hely
2011–12-es szezon: 15/3/8, 3. hely
2012–13-es szezon: 15/2/5, 3. hely
2013–14-es szezon: 11/1/10, 6. hely, rájátszásban 4. hely
2014–15-es szezon: 16/3/5, 1. hely, rájátszásban 7. hely
2015–16-as szezon: 17/2/7, 3. hely, rájátszásban 5. hely
2016–17-es szezon: 15/5/4 4. hely, rájátszásban 5–6. hely

Zátyi Tibor

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.