Forró Antal, a nemes kezű festőember emlékezete

Nánó Csaba 2019. július 29., 07:42

Forró Antal – a táj és az ember festője címmel nyílt kiállítás július 23-án a kolozsvári Bánffy-palotában található Művészeti Múzeumban. A kiállítás célja, hogy visszahozza a köztudatba e jelentős életművet, amely elsősorban a tájak és az emberek ábrázolására fókuszált.

Bármerre járt a festő, a tájat és az embereket nagy tudással és szeretettel örökítette meg Fotó: Nánó Csaba

Tiszta tekintetű és nemes kezű festőember – jellemezte Forró Antalt pályatársa és barátja, Vetró Artúr szobrászművész. Erdélyi festőember – tette hozzá a kortárs jellemzéséhez Kántor Lajos már a 2000-es években jóval a festő halála után. Ugyanis Forrónak viszonylag rövid idő adatott meg a Földön: 58 évet élt, alkotói ereje teljében érte a halál. Róla írt jellemzésében Kántor többek között hozzáteszi:

noha életében a kritika elismerte, a jók közé sorolta; nem lett gazdag művész, utódai sem válthatták, váltották gazdagságra az örökségét”.

És bár pénzre váltott gazdagságról valóban nem beszélhetünk, utódai méltó módon őrzik Forró Antal örökségét, szellemi hagyatékát, emlékét. Így született jelen kiállítás is a Bánffy-palotában, hiszen a kiállított alkotások a Forró-család tulajdonát képezik, a képek többségét lányai őrzik.

Tibori Szabó Zoltán, Forró Ágnes és Bordás Beáta megnyitják a tárlatot Fotó: Nánó Csaba
A táj és az ember

Forró Antal az erdővidéki Kézdimartonoson született 1924. március 7-én (bár Ágnes lánya szerint 4-ét vallotta születésnapjának). „Az egyszerű falusi fiú kora gyermekkorától a szépség varázsában élt: a havasi pásztorkodás magányában ellenállhatatlan vágyat érzett az őt körülvevő tájak, emberek képi megörökítésére. Azt is mondhatnók:

hűséges társakra lelt a lehántott fakéregre maga teremetett irónnal, egy darabka szénnel megrajzolt ember-és állatfigurákban”

– írja életművének jó ismerője, Németh Júlia műkritikus.

Viszonylag későn került be az egyetemre, és 1956-ban 32 évesen diplomázott Kolozsváron. Vannak művészek, akiket zsenge ifjúkorukban zseniknek kiállt ki a világ, ehhez képest Forró Antal majdnem 30 esztendős korában mutatkozott be egy kolozsvári tárlaton. Ezt követően rendszeresen szerepelt a tartományi és megyei tárlatokon, illetve grafikai és festészeti biennálékon. Számos egyéni kiállítást rendezett Kolozsvárt (az elsőt 1956-ban, miután elvégezte a festészeti tanulmányait a Képzőművészeti Intézetben), s a hatvanas évek folyamán különböző székelyföldi városokban mutatta be munkáit. Halála után alkotásaiból szerveztek néhány kiállítást Kolozsváron (legutóbb 2014-ben a Kolozsvár Társaság székhelyén), de életműve – az értéke ellenére – jórészt ismeretlen a szélesebb közönség előtt.

Lánya emlékei szerint a művész minden évben festett egy önarcképet Fotó: Nánó Csaba

A közelmúltban a festő lánya, a szintén képzőművész Forró Ágnes az Erdélyi Napló hasábjain egy interjú keretében mesélt édesapjáról. „Láttam, hogyan fest, rajzol, pasztellezik, láttam őt portrézás közben. Ezek általában a műteremben vagy falun, különböző helyszínen készültek. Tájképeit a szabadban készítette. Ha látni akartam, hogyan dolgozik, vele kellett mennem időjárástól függetlenül. A biciklire felkötötte a blindrámára kifeszített vásznat, a háromlábú festőállványt, a széket, az anyagokat, hátizsákosan elindultunk a Hójába, a Bükkbe, Sztánára és Kézdimartonosba vonattal. Figyeltem, hogyan fog hozzá. Saját maga égette a rajzszenet, csak ezekkel szeretett rajzolni. Sokszor segítettem az olajfestékek előállításában is, márványlapon márványkővel kavargatni, ami időigényes munka volt. A pasztellkrétákat külföldről szerezte be, a hatvanas években nálunk nem volt kapható.”

Az utókor dönt

Kritikusai szerint Forró Antal expresszív, erőteljes és jellegzetes színvilágú pasztelljei Nagy István munkáival állnak rokonságban. Ugyanakkor E. Szabó Ilona művészetkritikus egyik írásában hangsúlyozza: noha a megállapítás igaz, Forró „nem másolója, utánzója, hanem rokona, elsősorban ami az érzéseit illeti; és a természetszeretetét. Ebből következik, hogy hasonlít a témaválasztása, ugyanúgy kedveli a pasztellkrétát és a szenet is, azonban a színvilága, sőt vonalainak sodrása már egyéni, különböző.” A pasztellek mellett rengeteg szénrajzot is készített, amelyek egyrészt a gyermekkor helyszíneit (székelyföldi tájak) vagy a Kolozsvár körüli vidéket, másrészt pedig a köznapi embereket (földműveseket, falusiakat, bányászokat vagy a családtagjait) örökítették meg. A pasztellel azonos rangúnak tekintette az olajfestményeket is, így drámai, gazdag kromatikájú tájképeket festett olajjal.

A Művészeti Múzeumban nyílt kiállítás felvonultatja a művész legszebb pasztelljeit (tájképek és portrék, továbbá néhány ritka városi tájkép), egy sor kifejező önarcképet (Forró Ágnes úgy emlékszik, édesapja minden születésnapján készített egyet), szénrajzokat, különböző technikával készült portrékat, továbbá egy szűkebb válogatást nyújt a különböző alkotói periódusokat fémjelző olajfestményeiből. Érdekessége a tárlatnak, hogy az alkotások nincsenek felcímkézve, a festmények tematikájuk szerint vannak csoportosítva a Bánffy-palota termeiben.

Korai alkotás. Forró Antal kevés szocreál művet festett Fotó: Nánó Csaba

Forró Antal 1973-ban a Hét című lapban írt egy rövid önvallomást. A sorok között az írás egy hihetetlen megérzést is tartalmaz, mintha saját művészi sorsát jósolta volna meg:

alkotóművész csak az lehet, aki képes felismerni saját képességeit, s megvan az ereje ahhoz, hogy szembeszálljon, ha kell, az előtte álló akadályokkal, és makacsul kitartson meggyőződése mellett.

Ezért némely művészt olykor az idő, az utókor helyezi a megfelelő helyre”. 

A kiállítást Tibori Szabó Zoltán szerkesztő, Forró Ágnes képzőművész, a művész lánya és Bordás Beáta művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitották meg. A tárlat augusztus 11-ig látogatható.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat