Igehirdetés és festészet összehangolódása: Bak Áron-emlékkiállítás a kolozsvári Kányafő Galériában

Koncz Zsolt sarkadi vendéglelkipásztor hirdette az igét a március 19-én délelőtt tartott istentisztelet alkalmával, majd a házigazda dr. Bibza Gábor, a kolozsvári egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket. Az egyházközség Kányafő Galériájának mottóját idézte, amely szerint keresztyénség és kultúra elválaszthatatlan egymástól. A galériában ezért minden évben több tárlat is nyílik, ezek során a művészetet kedvelők számos alkotó műveivel ismerkedhetnek meg. Idén első alkalommal

a tíz éve elhunyt Bak Áron egykori lelkipásztor, festőművész képeit, rajzait állították ki a galériában.

Az alkotó életét, munkásságát Forró Ágnes erdélyi keramikus, művészetterapeuta mutatta be a jelenlevő gyülekezeti tagoknak és számos érdeklődőnek.

Bak Áron művészetét kevesen ismerték – mondta el bevezetőjében Forró Ágnes. Az alkotó Vas megyében született 1945-ben, családja ugyanis a háború elől Erdélyből Magyarországra vándorolt. Gyermekkorát mégis Székelyföldön töltötte, szülei a háború befejezése után visszatelepedtek Erdélybe. A fiatal Bak Áron rajzaival sok díjat nyert, korán kitűnt tehetségével, ám származása miatt – édesapja lelkipásztor volt – nem vették fel sem a marosvásárhelyi művészeti iskolába, sem később a kolozsvári képzőművészeti egyetemre. Ezért a székelyudvarhelyi agyagipari szakiskolában érettségizett, majd a református teológiára iratkozott be.

Tanulmányait Bukarestben, Szebenben és Zürichben folytatta, hazatérése után mezőségi gyülekezetekben és Szentkeresztbányán hirdette Isten igéjét.

Az 1989-es változásokat követően néhány évig a kolozsvári protestáns teológia főkönyvtárosi állását töltötte be, innen Bágyba került lelkipásztornak. 1995-ben betegnyugdíjasként Kecseten telepedett le ismét a művészet felé fordulva.

– Maszelka János tanítványának tartotta magát, ezt fel is lehet fedezni művészetében – fogalmazott Forró Ágnes. Kecseten művészettörténeti tanulmányokat írt, festett, rajzolt, különböző kulturális folyóiratokban közölt írásokat, de számottevőek teológiai tanulmányai is, amelyek a Református Szemle, a Keresztény Magvető és az Igehirdető hasábjain olvashatóak.

A két szolgálat – igehirdetés és művészet – életében összehangolódott, a természetet tartotta tanítójának, és azért festett olyan szépen, mert lelkében élt a táj és annak népe – vázolta a művész munkásságát Forró Ágnes. A kolozsvári keramikus szerint Bak Áron kedvenc témája volt a kecseti táj – dombok, fák, csendéletek –, de megörökítette a korondi edényeket, a házak körüli embereket, állatokat, sőt csángó jellegű témákat is feldolgozott. A festés mellett tussal, szénnel, krétával is sokat rajzolt. Személyes élete nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, ezért ami hiányzott az életéből, azt a festményein próbálta visszaadni, megvalósítani.

Az általa ábrázolt embereknek néha azért rajzolt nagy kéz-és lábfejeket, mert ezek által akarta megmutatni, milyen fontos az, ha valaki meg tud állni a lábán és kézben tartja életét.

Bak Áron első kiállítására Székesfehérváron került sor a Pelikán Galériában Zsigmond Aranka textilművésszel közösen, ezt követően a kolozsvári Pro Iuventute Egyesület székházában 2002-ben. Egy évvel később a kolozsvári teológia művészlelkészeinek közös tárlatán lehetett megtekinteni munkáit, 2005-ben a szászrégi református egyház DIO Házában, 2006-ban pedig a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum képtárában.

Az eseményen közreműködött Albert Boldizsár (zongorán), valamint Orbán Sarolt és Sinkó Lea (hegedűn), akik Sosztakovics Öt darab két hegedűre és zongorára című művét adták elő. A több mint ötven, többnyire pasztellt és olajfestményt bemutató tárlat a kolozsvári törökvágási gyülekezet Kányafő Galériájának 46. kiállítása, amely április 20-ig tekinthető meg 9 és 16 óra között.