HIRDETÉS

A kasza mellől a Nemzeti Színházig

Nánó Csaba 2018. május 11., 12:45 utolsó módosítás: 2018. május 11., 12:46

Csíkból indult a Magyarországon legtöbbet játszó székely színművész, Botár Endre. Az anyaországban a legnagyobb színészek fogadták játszótársuknak és barátságukba.

Botár Endre: életem végéig adósa vagyok szülővárosomnak

– Milyen emlékeket őriz szülőföldjéről?

– Csíkszeredában születtem, de Csíktaplocán, a Forrás utcában laktunk. Születésem után, 1959-ben csatolták a városhoz. Gyönyörű volt a gyermekkorom, mint a hozzám hasonlóknak abban az időben. Dolgoztunk, szórakoztunk, futballoztunk, templomba jártunk – én sokat jártam templomba, hittanórákra, emiatt ki is csaptak az iskolából…

– Ki irányította a színészi hivatás felé?

– Gyermekkorban a színját-szócsoporttal felléptünk ünnepekkor, kosaras bálokon szerepeltünk. Édesapám, Botár Ferenc rendezte a Sári bírót, ebben én játszottam a Gyereket. Sokat szavaltam, énekeltem, táncoltam, és ez később a középiskolában is folytatódott. Az érettségi vizsga után kimentem az Olt mellé kaszálni. Egyszer jött egy szomszédgyerek, és mondta: Endrike, menj le Zsögödbe, mert Kőmíves Nagy Lajos, a színművészeti főiskola tanára, és felesége, Tessitóri Nóra délelőtt látott téged az érettségin, és szeretne meghallgatni. Tudták, hogy a színművészetire készülök. Letettem a kaszát, megmosakodtam az Olt vizében, s lementem Zsögödbe szavalni. Kőmíves Nagy Lajos azonnal azt mondta: jöjjön el felvételizni.

– Milyenek voltak a vásárhelyi egyetemi évek, hogyan került Nagyváradra?

– A marosvásárhelyi színművészeti egyetemen akkor még családias volt a légkör.

Olyan emberek tanítottak bennünket, akik meghatározók voltak emberségben, kultúrában: Kovács György, Csorba András, Tompa Miklós, Harag György, Erdős Irma, Lantos Béla.

120-an felvételiztünk 1961-ben, 15-öt vettek fel, 14-en elvégeztük: Bányai Irén, Botár Endre, Fülöp Ildikó, Higyed Imre, Krausz-Kuti- István, Krizsovánszki Szidónia, Mihály Pál, Nagy Dezső, Óss Enikő, Széles Anna, Vásárhelyi Katalin,Varga Tibor, Vitályos András, Zsidó Enikő. Híres osztály voltunk. Az Alma Mater az 50 éves évfordulón Aranydiplomával köszöntött bennünket. 1965-ben végeztem, Harag György volt az osztályvezető tanárunk, és mindenkinek mondta, hová szerződjön. Nekem a következőt: menjen Nagyváradra, az egy magának való város. Boldog évek következtek, sok szép szereppel és sikerekkel. A legnagyobb mégis az volt, hogy ott találkoztam Mogyoróssy Évával. Nagy szerelem volt, és 1967-ben elvettem feleségül. Két lányunk született – mostanára már két fiúunokánk is van –, tavaly megültük az aranylakodalmunkat itthon, Taplocán, és újra elvettem „holtomiglan”.

– Milyen elhatározás vezérelte, amikor Magyarországra költözött?

– A feleségem után mentem 1968-ban Magyarországra. Akkor történt a csehszlovákiai beavatkozás, Ceauşescu körbeszaladta az országot, hogy invázió lesz, ezért elvették az útleveleket. Egy román rendőr azonban kilopta az enyémet a milíciáról, és azt mondta, most menjél. Édesanyám a Segítő Mária kegyelmébe ajánlott, édesapám pedig így engedett utamra: „édes fiam, soha ne felejtsd el, hogy ebből a sanyarú sorsú népből származol, amelyik annyit szenvedett és szenved ma is, csak őt szolgáld, mert másképp kivet az Anyaföld!”

– Mennyire ment könnyedén vagy nehezen a váltás?

– December 1-jén mentem el. 21-én bementem a Nemzeti Színházba, ahol Both Béla igazgató fogadott. Azt kérdezte, mit tud nekem segíteni, december van, ki vannak osztva a szerepek. Hazamentem a feleségemhez. Délután fél egykor hívtak, hogy menjek vissza, be kell ugranom Az ember tragédiájába aznap este Saint Just és Gábriel főangyal szerepeibe. Bementem, elhangzott a végszó, Sinkovits Imre megfordult, és nézte, ki vagyok. Én soha nem hittem volna, hogy közepes végszót fogok adni egy Sinkovits Imrének. És amikor jöttek a többiek, Bihari Józsi bácsi, Básti Lajos, Kálmán György, álltam megsemmisülve, és csak mondtam a szöveget. Aztán

kijött a sötétből Major Tamás, s azt mondta: holnap menjen fel a gazdasági igazgatóhoz, beszéljék meg a fellépti díját.

Másnap leszerződtettek, a következő előadás előtt Sinkovits Imre várt az öltözőben. Azt mondta: lelkem jobbik fele, hát most már tudom, ki vagy, honnan jöttél... Meséltetett, kikérdezett, tanácsot adott. Jó magyar ember volt. A Nemzeti Színház után Miskolcra hívtak, aztán a Déryné Színházhoz szerződtem, majd visszakerültem a Nemzetihez.

– Sokoldalú színésznek tartja a kritika. Milyen szerepkörben érzi magát a leginkább otthonosan?

– Táncos komikusként, klasszikusok hősszerelmes- és karakterszerepekben egyaránt láthatott a közönség, de számos mozifilmben, illetve tévésorozatban is játszottam, ugyanakkor szinkronszerepeket is vállaltam. Tulajdonképpen minden szerep a kedvencem, mert az édes gyermekeim, őket szültem meg, raktam össze. Említsem a Mágnás Miskát, amit Váradon kezdtem, majd eljátszottam Miskolcon és a Déryné Színházban is. Körülbelül hatszázszor játszottam el. Voltam Rómeó, Nyilas Misi, Bicska Maxi a Koldusoperából, a Bánk Bánból Ottó, Petúr bán, hálás szerepeim voltak. De 528 alkalommal Ördög voltam a Csíksomlyói Passióban, és bejártuk vele a világot, vagy 601 előadáson Besse, a három Úr egyike a szintén világhíres István a Királyban, amit még Kanadában élő magyarokhoz is elvittünk. Aztán szerepkört váltottam.

A Nemzeti Színházban Vámos László főrendező felajánlotta a karakterszerepeket: a Sírásót a Hamletből, Parasitust a Magyar Elektrából, a Kígyós embert az Antonius és Kleopátrából, és 21 különböző Shakespeare-karakterszerepet.

Most a József Attila Színházban játszom tíz darabban. Hívnak, hála Istennek, és ez boldogság.

– A Nemzetiben együtt játszott többek között Sinkovits Imrével, Bessenyei Ferenccel, Agárdi Gáborral, Kállai Ferenccel, Váradi Hédivel. Hogyan viszonyultak önhöz?

– Az Isten szeretett, és e nagy emberek, nagy színészek emberi és művészi barátságukba fogadtak.

– Több állami kitüntetés birtokosa. Mit hoznak magukkal a díjak?

– Még nagyobb felelősséget, odaadást, alázatot. A József Attila Színházban létrehozott Józsa Imre-díjat, amelyet a kollégáim szavaztak meg, elsőnek vehettem át. A díj átadásakor azt mondták, az alázat, ahogy én fordulok a színházhoz, legyen irányadó a következő nemzedék számára. Az egyik rendező barátom, kollégám azt mondta: Bandi, neked azért könnyű, mert ha kell, én téged kabaréban használlak, ha kell, vígjátékban vagy szomorújátékban.

– Mit jelent önnek a szülőföld?

– A 2004-es népszavazást második Trianonként éltem meg. Elhatároztam, hogy hazatemetkezem. A taplocai temetőben fel is van írva a nevem a sírkőre, alá a jelmondatom, a madáchi gondolat: a hit s a hűség tarthatja fenn népét nemzetünknek. Nekem minden megadatott, jó sorsom volt. Boldog vagyok, köszönöm a Csíksomlyói Szűzanyának, hogy fogta a kezem, irányította lépteimet, édesanyámnak, hogy pártfogásába ajánlott, édesapámnak, aki munkára és szülőföldünk szeretetére és a feltétlen, hűséges ragaszkodásra nevelt.

Köszönöm feleségemnek, hogy ötven éve velem tart, barátaimnak, Csedő Csabának és Silló Gézának, hogy barátságunk 60 éve töretlen.

A rétre menőben vagy amikor az Olt mellett arattunk, nem hittem, hogy egyszer az Országházban a Köztársasági Érdemrendet veszem át. Elindultam a kasza mellől, s a legnagyobbak fogadtak baráti és művészi társuknak. Fiatalok nőttek fel a szemem előtt, és szülővárosom keblére ölelt, mert díszpolgárává fogadott. Életem végéig adósa vagyok szülővárosomnak.

– A szülőföldje nem feledkezett meg önről, tavaly itthon is kitüntették.

– Amikor megkaptam az értesítést, hogy Csíkszereda Pro Urbe-díjjal tüntet ki, furcsa érzésem támadt: valaki értem imádkozott. Nincs nagyobb elismerés annál, ha szülőföldje öleli magához gyermekét. Ahogy nagy püspökünk, Márton Áron mondta: „bölcsőm közönséges deszkából volt összezárva, amilyen lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koszorúja gyökerével sziklába kapaszkodik, s makacsul állja a viharok tépését; ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött ott van Isten, s beléje vetik bizalmukat. Innen jöttem, s nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el, és örökítették át a századok során.” Amikor nemrég itthon jártam, az utcából egy néni így szólt: jaj, Endrike! Hazajöttek! Mondtam: Manci néni, tessék tegezni, mint gyermekkoromban! – Édes gyermekem, eltelt az idő, nézze meg, milyen csúf öregasszony lettem, maga milyen szép lett! Itt mindenkiről tudunk mindent! Maga nem sz…ta le a kalapács nyelit, csak a hírünket vitte a világba és megállta a helyét! Látom, hazatemetkezik: jöjjön nyugodtan. Magát nem veti ki az Anyaföld! Na, szerusz édes gyermekem! Ez a legnagyobb boldogságom, hogy én hazajöhetek bármikor!

Botár Endre
Csí­kszeredában született 1943. május 14-én. 1965-ben végzett a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Szí­nművészeti Főiskolán. 1968-ig a Nagyváradi Állami Színház társulatának tagja volt. 1968-tól él családjával Magyarországon. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, a Szigligeti-díjat, Sík Ferenc-, Aase- és Józsa Imre-díjakat. Csíkszereda díszpolgára 2017-től.
HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS