Megmaradásunk esélyeit növeli, ha ismerjük és becsüljük történelmünket – szatmári rendezvénysorozat 1956 tiszteletére

– Évi rendszerességgel megemlékeztek az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról. Hogyan indult a kezdeményezés?
– Az első ’56-os rendezvényünket 2008-ban szerveztük, amikor tudomást szereztem arról, hogy a szatmári térség nagy szülötte, az emigrácóban élő Zolcsák István – második világháborús vadászpilóta és a Ceaușescu-diktatúra kérlelhetelen ellensége – 1956-ban komoly szerepet vállalt a budapesti forradalmi eseményeken. Rendszeressé váló megemlékezéseinknek számos neves meghívottja volt, akik részt vettek a budapesti véres ütközetekben. E sorozat legnagyobb sikerének tartom, hogy immár hagyományosan a rendezvények részét képezik az iskolákban sorra kerülő rendhagyó történelemórák, amelyek révén a megye magyar diákjai és padagógusai első kézből kapnak hiteles információt 1956 eseményeiről. Szintén

– Mennyire nehéz olyan szabadságharcosokat találni és előadásra felkérni, mint Varga János forradalmárt, Corvin-közi harcos?
– Egyre nehezebb neves meghívottakat megszólítani. Ennek nem az az oka, hogy az ’56-os szabadságharcosok nem akarnak eljönni a Partiumba. Sokkal inkább az, hogy egyre kevesebb az élő személy, aki valóban részese volt a 67 évvel ezelőtti eseményeknek. Sok helyre hívják őket, hiszen ők tudják leghitelesebben bemutatni  a koraberli történéseket. Élő történelemkönyvként jelennek meg a hallgatóság előtt. Varga János immár visszatérő vendégünk, de

Élménybeszámolót tartott még Murányi Levente és vitéz Lánczi Lajos ’56-os politikai elítélt, az immár elhunyt Vanek Béla és vitéz Zetényi-Csukás Lajos, akik szintén a politikai megtorlások áldozatai voltak. Hasonlóan a Szatmár megyei Tasnádon élő vitéz Bikkfalvi Györgyhöz, aki a romániai kommunista rendszer politikai börtöneiben szenvedett 1956 utáni kommunistaellenes szerepvállalása miatt.

– A hallgatóság hogyan fogadja a történelemóra-szerű előadásokat, amelyek korrajzként elevenítik fel a korabeli eseményeket?

– Az iskolai rendhagyó történelemórák hagyománnyá váltak Szatmáron, ezek képezik az emlékműsorok központi programját. Varga János előadása most is visszaigazolta, hogy a hallgatóságot képező 14-18 éves gimnazisták szinte falják az egykori 16 éves pesti srác szavait. Úgy adja elő a diákoknak a gondolatait, mintha a mai 16 évesek közül való lenne. Talán ennek is tudható, hogy

Az a tapasztalatom, hogy a felnőtt közönség is hálás rendezvényeinkért, hiszen sokan élnek a Partiumban, akik személyesen, vagy felmenőik révén valamilyen módon érintettek 1956 történéseiben – résztvevőként vagy politikai elítéltként egyaránt. Számukra nagy élményt jelent személyesen találkozni ’56-os politikai elítéltekkel.

– Hírek szerint néha nehézségekbe ütközik rendezvényeitek megtartása. Kik akadályozzák ezt?

– Vannak kellemetlen, negativ tapasztalataim is. Többször előfordult, hogy a magukat magyarnak tartó – bizonyos politikai körökhöz tartozó – egyének akár az adott pártban szerzett tekintélyüket felhasználva igyekeznek megakadályozni, vagy ellehetetleníteni rendezvényeinket. Nem tudom, hogy egyéni akciókról van szó, vagyáskálódásaikkal valamilyen ,,megrendelést” teljesítenek. Igyekezetük szerencsére eddig nem járt sikerrel, de tény, hogy néha kellemetlenséget okoznak. Sajnos el kell fogadnunk, hogy olyen emberek is élnek közöttünk, akiknek valamiért zavaró 1956-ra emlékezni.

– A 67 évvel ezelőtti szabadságharcról a rendszerváltás óta lehet szabadon beszélni. Milyennek tartod az emlékezetpolitikát a magyarországi közéletben?
– Nagyon fontos, hogy a jelenlegi magyar kormány az emlékezetpolitikában teljes mellszélességgel kiáll 1956 eszmeisége mellett. Részben ennek köszönhetően, részben a hozzánk hasonló kezdeményezők jóvoltából a magyar társadalom széles rétegeihez jut el 1956 üzenete. Ezzel

Másrészt – különösen az elszakított nemzetrészek esetében – az ’56-os emlékműsorok jelentős mértékben hozzájárulnak a nemzeti öntudat erősítéséhez, ami javíthatja magyarként történő megmaradásunk esélyeit.
Azt gondolom, 1956 emlékezetét újra és újra fel kell eleveníteni, hiszen a felnövekvő nemzedékekben tudatosítani kell ’56 vívmányait és a megtorlás szörnyűségeit. Azt is látom ugyanakkor, hogy még mindig vannak közösségek, akikhez nem jutott el ’56 üzenete, vagy valami sejtelmes hírfoszlányok formájában hallottak a forradalom hőseiről. Ez is igazolja, hogy évről évre meg kell tartani a szabadságharc emlékműsorait.

– Erdélyben és a Partiumban is keményen megszenvedte a magyarság 1956 megtorlásait. Mennyire sikerült mindezt tudatosítani az erdélyi magyar fiatalokban?

– Valóban sokan megszenvedték a romániai megtorlásokat, ehhez gyakran elég volt egy verset elszavalni. Azt látom, hogy azokban a fiatalokban, akikhez eljut 1956 eszmeisége, nem csak a megtorlások igazságtalansága tudatosul, hanem egyfajta egészséges szellemi és morális ellenállás is kialakul bennük a mindenkori elnyomókkal szemben.

Ebben nagyon sokat segítenek azok az iskolák és a pedagógusók, akik fontosnak tartják a történelmi ismeretek bővítését. De kiemelném a lelkipásztorok és egyházközségek szerepét is, akikkel együttműködünk, és házigazdaként fogadják rendezvényeinket.