Magyarországot a kosárlabdatérképre!

– A románoknak angolul nyilatkoztál, a spanyolokkal is anyanyelvükön beszéltél. Hány nyelven kommunikálsz?

– Magyarul, angolul és spanyolul. Az elmúlt pár évben szinte folyamatosan külföldön élek, és sikerült elsajátítanom két nyelvet. Ezt már nem fogja tőlem senki elvenni. Néhány évvel ezelőtt azt mondtam: ha csupán ezt kaptam az élettől, már akkor is óriási dolog. Úgy gondolom, nyelveket tudni nagyon fontos.

– Honnan ered a Hanga családneved?

– Édesapámat hívják Ahmed Sekou Hangának, tőle ered a nevem.

– Tudtad, hogy Árpád-kori régi magyar név a növénynemzetségből?

– Persze, tudtam. Egyre több Hanga van, sokan adják manapság lányoknak ezt a nevet. Úgyhogy most már egyre jobban kell figyelnem a névre.

– A gyerekek sok sportot kipróbálnak. Te azonnal a kosár felé fordultál?

– Nem, én is ugyanúgy, mint a többi gyermek, több sportot kipróbáltam, például az úszást és természetesen – ahogy teszi azt mindenki – a focit is. Mellette aztán később kosarazni kezdtem, akkor még nem volt semmilyen kimondott cél. Lassan azonban megmaradtam a kosárlabda mellett.

– Hogyan lettél „legyőzhetetlen fekete”?

– A Németh Imre Általános Iskolában kezdtem el kosárlabdázni, Róza Marika néni irányított e labdajáték irányába. Egy gyerekeknek kiírt kosárlabdaligában szerepeltünk az iskolával, ott figyelt fel rám leendő edzőm, Lipták Mihály, aki javasolta, menjek edzésekre a BLF-be (Budapesti Legyőzhetetlen Feketék – szerk. megj.). Onnantól kezdve egyre többet mentem edzésekre, mígnem ott ragadtam, s mintegy 6–7 évet játszottam a csapatban.

– Innen kerültél az Alba­comphoz. Székesfehérvárról Spanyolországba igazoltál. Nem volt túl drasztikus a váltás? Hogyan élted meg?

– Nekem már az is nagy változást jelentett, amikor tizenévesen Budapestről lementem Székesfehérvárra.

Ez különben az élet minden területére igaz. Legutóbb is ilyen döntést kellett hoznom, amikor a Baskoniától elmentem a Barcelonához. Ha az ember új célok és lehetőségek elé néz, akkor a váltás elengedhetetlen.

– Több spanyol csapatban is megfordultál, egy évet mégis Olaszországban töltöttél kölcsönben. Nem fértél be a Laboral Kutxa együttesébe, vagy más oka volt a távozásodnak?

– Nem kell szépíteni: nem fértem be a csapatba. Nem akart az edző, ráadásul sérült is voltam. De úgy értékelem, hogy ebből is jól jöttem ki, hiszen olyan csapathoz kerültem, ahol rengeteg időt tölthettem a pályán. Ezáltal pedig nőtt az önbizalmam és új erőre kaptam.

– Jeff Garcia szakíró szerint neked az NBA-ben van a helyed. 2011-ben draftolt is téged Amerikában a San Antonio Spurs. Erre, ahogy nyilatkoztad, büszke is vagy, hiszen te vagy az első ilyen magyar kosárlabdázó. Mit jelent a draftolás?

– Utólag úgy fogalmaznék: azt, hogy nehezebb az NBA-be eljutnom, mert

Amerikában csupán egyetlen csapattal szabad tárgyalnom, a San Antonio Spurs-szel. Különben azt jelenti, hogy hat évvel ezelőtt a profi amerikai kosárlabda-bajnokságban lefoglalták a játékjogomat.

Akkor nagyon boldog voltam. Most is az vagyok, bár kissé csalódott, hogy idén nyáron nem mehettem ki az Egyesült Államokba. Ám minden úgy alakult, ahogy kellett: jelen tudtam lenni a válogatottal az Eb-n, részese lehettem a történelmi pillanatoknak, ugyanakkor lehetőségem volt aláírni Európa egyik legszebb városában a legjobb csapathoz.

– A szállodában Pau Gasol, a Spurs játékosa is leszólított téged és arról érdeklődött, miért nem kerültél San Antonióba. Mit válaszoltál neki?

– Azt, hogy fogalmam sincs, talán ő többet tud, mint én. Ráadásul még a Spurs megfigyelői is a szállodában voltak, hiszen ők is Kolozsváron nézték a meccseket. Még viccelődtünk is e témán, de talán már senki nem fogja megtudni, mi történt a háttérben. Úgy érzem, nem szabad rágódnom ezen, mert minden a lehető legjobb irányba mozdult el.

– Hetekig húzódott az átigazolásod a Barcelonához. A válogatottbeli szereplésed ezért egy ideig kétséges volt. Miért kellet olyan sokat várni?

– Talán azért, mert ez üzlet volt. A Baskonia kivásárlási összeget kért, a Barcelona ezt sokallta, és kevesebbet ajánlott. Két csapat közötti tárgyalás volt, amelybe játékosként nekem nem volt beleszólásom.

– Az Euroliga legjobb védekező játékosának választottak meg. Ehhez képest a csehek és a románok ellen szórtad a pontokat. Kívülről úgy látszott, a mérkőzés vége felé a társak inkább neked adják a labdát, semhogy esetleg elrontsák a támadást. Ezt megbeszéltétek vagy csak így alakult?

– Tudjuk, kinek mi a helyzete és helye a csapatban: támadásban Vojvoda Dávidnak és nekem nagyobb szerepet kell vállalnunk, és ennek próbáltunk megfelelni. A románok ellen Dávid nagyon jól játszott, és én is próbáltamhozzá tenni a játékhoz, amit kell.

A válogatottban teljesen más szerepkörben játszom, mint a klubomban: sokat irányítok, rengeteg időt van nálam a labda, számos átdobási lehetőségem adódik. Úgy fogom fel, hogy számomra ez is fejlődési lehetőség: próbálok olyan poszton játszani és olyan dobásokat végrehajtani, amit a klubban nem.

– Néhány éve azt mondtad, célként kell kitűzni az Eb-re való kijutást, de nem reális. Ehhez képest veretlenül nyertétek a selejtezőket, és a csoportból tovább is jutottatok. Minek köszönhető ez az óriási siker?

– A csapat erejében látom a siker kulcsát. Kis lépésenként próbáljuk meg kitűzni magunk elé a célokat és azokat megvalósítani. Tavaly azt tűztük ki célul, hogy jussunk ki az Eb-re. Idén pedig azt, hogy a kontinenstornán szeretnénk két mérkőzést megnyerni: a cseheket és a románokat megverni. Persze a montenegrói huszonvalahány pontos vereség után egyesek már kétségbeestek, de mi nem azért érkeztünk Kolozsvárra, hogy őket legyőzzük. Lehet, fel tudtunk volna készülni rájuk is úgy, ahogy játszottunk a horvátok ellen három negyeden keresztül. Mondtam is a srácoknak, nem mindegy, hogyan kezdünk egy Európa-bajnokságon. De úgy érzem, jó szájízzel maradt mindenki, hiszen egy erős horvát csapat ellen sikerült szoros mérkőzést játszanunk. Montenegró ellen nagyobb vereségbe szaladtunk bele, ám amiért jöttünk, azt teljesítettük.

– Mit jelentett ez a két megnyert mérkőzés a te szempontodból?

– A karrierem szempontjából nem sokat, nem fogok több pénzt keresni, mert itt jól játszottam. Hiszen engem már amúgy is ismertek, például a Baskoniával Euroliga-elődöntőt játszottam. Inkább Magyarországra figyeltek fel, az otthoni játékosokra, és ez volt a cél. Én azért jöttem, hogy Magyarország visszakerüljön a kosárlabdatérképre.

– Vojvoda Dávid a románok elleni meccs után szinte könnyezett, amikor a magyar szurkolókról beszélt. Szerinted is sokat jelent a segítségük. Mit jelent ez a sokat emlegetett támogatás, hogyan befolyásol a pályán? Lehet érezni?

– Egyértelműen lehet érezni. És nélkülük nehéz is lett volna, talán nem is sikerül az említett két mérkőzést megnyerni. Nagyon szépen köszönjük a buzdítást, azt, hogy sokan eljöttek. Nagy öröm volt hallani a Himnuszt, főleg úgy, hogy nem Magyarországon vagyunk. Óriási érzés volt, pedig én rengeteg mérkőzést játszottam már sokaság előtt. Amikor saját hazádért játszol, teljesen más érzés.

– Milyennek tűnt a szállás, a csarnok, a szervezés?

– A szálloda gyönyörű, a csarnok nagyon szép, a szervezés is jó. Minden lehetőség biztosított volt ahhoz, hogy mi csak a kosárlabdával foglalkozzunk. Nem szeretem azt, amikor arra hivatkozunk, hogy – mint például most – a labda csúszik. Igen, csúszott, ezt mi is érzékeltük, ám úgy gondolom, minden csapat ugyanazzal a labdával játszott.

– Több tetoválásod is van, én viszont nem tudom sem elolvasni, sem megfejteni azokat. Valami különlegeset jelentenek?

– Semmi különlegeset: csak az erős éli túl, tehát soha ne add fel!

– Hol látod magad az elkövetkező néhány évben?

– Tekintettel arra, hogy három évre írtam alá Barcelonába, nagyon egyszerű a válaszom: Barcelonában. Bár azt, hogy mit hoz a jövő, sohasem lehet tudni.