Kerecsen, kerecsen, szállj szabadon! – A felvidéki zenekar nemzeti sorskérdéseket feszeget

– A Kerecsen zenekar 2004 óta létezik, de szélesebb körben 2017 óta ismert. Az áttörést a Mit szól ehhez Brüsszel? című dal hozta el. Ezért sokan besorolták az együttest a nemzeti rockbandák közé. Elfogadjátok e címkét?
– Nem szeretem a címkézéseket. Ráadásul ez esetben nem is tükrözi azt, amit egy kívülállónak érteni kellene ez alatt. Ha már címke, akkor sokkal elfogadhatóbb szerintem a „magyar rock”. Mi a régi, veretes magyar rock vonalán építkezünk zeneileg, hozzátéve a saját zeneiségünket. Viszont ezzel a címkézéssel igazából nem tudunk mit kezdeni, nem rajtunk múlik, hogy egyesek hova sorolnak bennünket egyes dalaink alapján. Nyilván a Mit szól ehhez Brüsszel? alapján próbálják az együttest beskatulyázni, de a Kerecsen ennél több. Vannak egész más mondanivalójú számaink is, a Brüsszel egy a sok közül.

Kétségtelen, hogy ez megkerülhetetlen nóta számunkra, ki nem hagynánk egy bulin sem, mivel ma a téma napirenden van, a mindennapi életünket is befolyásolja.

– A balliberális sajtó szerint a dal a Fidesz idevágó programját mondta fel. Lehet-e bármit tenni az ellen, ha a rosszindulatú kritikusok politikai besorolással próbálják az együttes hitelét csorbítani?
– Nincsen ezzel semmi gond. Nyilván kaptunk hideget-meleget ezért a dalért, de ez így van rendjén. Ha nem ez lett volna a reakció részükről, akkor most vakarhatnánk a fejünket, hogy mit tettünk rosszul. Talált az üzenet, és ez a lényeg.

Nem is értem, Magyarországon miért probléma ez valakinek. Akinek nem tetszik, gondolkodjon el magán, hogy nem soviniszta, illetve rasszista-e egy csöppet? Egyébként egyenként megköszöntem a sajtónak az ingyen médiahátteret: néhány millióba került volna nekünk ez a reklám. Nem egyszerű dolog hetekig az Index és a többi „mértékadó, független” média főoldalán díszelegni.

– Kiket tartotok zenei példaképeiteknek? Kiknek a muzsikája hatott leginkább rátok?
– Legnagyobb hatással a klasszikus magyar és külföldi rock, metál bandák voltak ránk. Először a klasszikus Black Sabbath, Deep Purple, Led Zeppelin, Uriah Heep négyes, később az Iron Maiden, és a többi brit banda. De szeretjük a progresszív vonalat is, mint például a Pink Floydot, a maiak közül az Ayreont vagy a The Vintage Caravant. Ezen kívül szívesen használunk bluesos, illetve népzenei elemeket is. Ne hagyjuk ki a nagy magyar példaképeket sem, mint a P. Mobil, HBB, Piramis.

– A felvidéki magyarság asszimilációjáról aggasztó hírek érkeznek. Hogyan látod, van-e ebben a politikumnak is felelőssége?
– Ez érdekes kérdés.

Három évtized alatt – amiből 8 évet kormányzati pozícióban töltöttek – ennyire futotta. Mára nem is parlamenti tényezők. Hitegetik a maradékot, megmaradásról szónokolnak, viszont gyarapodási alternatívát nem kínálnak. Sarkalatos kérdésekben nem foglalnak állást, nem állnak ki az alapvető nemzeti ügyek mellett. Én elhiszem, hogy ez számukra kényelmes: 3–3,5 százalék körüli támogatás mellett ellébecolnak, felveszik a párttámogatásokat mind az anyaországtól, mind Szlovákiától. De ennek az eredménye az, amit ma látunk.

A nagyobb magyar kulturális rendezvényekre szintén az anyaországi, illetve a felvidéki liberális megmondóembereket hívják előadni, gyakorlatilag nulla nemzeti tartalommal. Nekem ez furcsa.

– Sokfelé jártatok a Kárpát-medencében. Érezhető-e számotokra a nemzeti gondolatot elavultnak tartó társadalomtudósok által emlegetett „szétfejlődés”, vagy tartható még az „egy a nemzet” gondolata?
– Felvidéket leszámítva a többi elcsatolt területen sajnos nem tudom pontosan, mi a helyzet. Tavaly jártam először Erdélyben, Déván, ahol Böjte Csaba gyermekei számára tartottunk segélykoncertet. Nyilván ott nem ezeket a kérdéseket boncolgattuk, igyekeztünk szórakoztatni a közönséget. Kárpátaljára sajnos még nem jutottunk el, Délvidéken is csupán átutazóban voltunk. Az viszont elmondható, hogy nálunk létezik egy nagyon kemény mag, amelynek igenis fontos a nemzeti azonosságtudat, fontosak a gyökerek, a történelem. Lehetőségeikhez mérten ők teszik a dolgukat, ahogyan kell.

– A Hazám, hazám című dalotok csángó népdalfeldolgozás. Tudatosan nyúltatok a legarchaikusabb kultúrát hordozó magyar népcsoport hagyománykincséhez?
– Teljesen tudatos a dolog. Úgy gondolom, hogy ez a magyar népzenei vonal képviseli az igazi, későbbi külső, nyugati behatásoktól mentes magyar népzenét. Nagyon tiszta forrás. Néhány népzenész ismerősöm, barátom szerint szentségtörés ezekhez a dalokhoz így, ebben a formában hozzányúlni, ám én másként látom a dolgot. A cél az, hogy ez a fajta zene minél szélesebb réteghez jusson el, és megszeresse azt. Szerintem a rockzenei feldolgozás jó módszer erre. Imádjuk ezeket a dalokat, így aztán a magunk módján el is játsszuk őket. Az új albumban folytatjuk ezt a hagyományt.

– Kiket tartotok szellemi iránytűnek az irodalomból?
– Rám a klasszikus irodalom volt hatással. A történelmi regényeket imádom, legyen az magyar vagy külföldi vonatkozású.

A mai írók közül Bán Mórt említeném. A Hunyadi-sorozat letehetetlen, méltó helye van már most a nagy klasszikusok között.

Költészet terén Arany János, József Attila volt rám legnagyobb hatással, de szívesen olvasom például Edgar Allan Poe misztikus verseit is.

– Száz esztendeje írták alá a trianoni békediktátumot. Ti hogyan készültetek az évfordulóra? Melyek a zenekar távlati tervei?
– Sokan kérdezik tőlünk, miért nem írunk egy Trianon-dalt. Van ilyen dalunk, csak nem a megszokott siránkozós, „vesszentria­nonozós” típusú. A címe: Az én házamban. Ez viszonylag régi nótánk, amelyet tavaly átdolgoztunk afféle „rádióbarát” dallá. Lassítottunk a tempón, áthangszereltük, felkértük a gyönki HRB ifjúsági kórust a refrén eléneklésére. Autentikus hangszereket is használtunk benne, többek között ír buzukit, kavalt, tekerőlantot. E dal sikerének köszönhetően sokakhoz eljutott a zenekar híre. Forgattunk hozzá egy videóklipet is motorosokkal, máglyával kint a szabadban. A forgatáson résztvevők egy életre szóló élménnyel gazdagodtak, és ígéretes barátságok köttettek. Sajnos a média nem figyelt fel a nótára, a Dal című műsorba is beküldtük, de válasz nem érkezett. Nem akarom említeni, milyenek kerültek be a műsorba. Akit érdekel, nézzen utána, és döntse el maga, befért volna-e a mi dalunk is a mezőnybe.

Bátrabban nyúlunk egyéb hangszerekhez, mint a cselló, hegedű, zongora. Nem akarom lelőni a poént, legyen elég annyi, hogy lesz rajta néhány meglepetés.