A legtöbb művész számára a napi megélhetés szabadidős tevékenységgé tette a képzőművészetet

– Televízióban, rádióban, sajtóban és közösségi oldalakon tengernyi reklámmal találja szembe magát az ember, a hirdetések készítőiről azonban keveset tudunk. A képzőművészeti egyetem diákjaként korán elkötelezted magad a műfaj mellett. Mi vonzott erre a területre?

– Igazából nyári diákmunkát kerestem az első egyetemi év végén. A kilencvenes években a diákmunka még nem volt elterjedve Romániában, ezért is őrültem, amikor a kolozsvári Vitrina Felix Media reklámcéghez felvettek nyári munkára. Megszerettem és ottragadtam. Kiváló tanulóiskola volt: a reklámgrafika akkoriban még gyerekcipőben járt és az egyetemi képzéssel párhuzamosan sajátíthattam el. Hat évig jártam a kolozsvári Ion Andreescu képzőművészeti egyetem ipari textilszakára, közben a reklámcégnél dolgoztam.

– Milyen megrendelésekkel foglalkoztatok a kilencvenes években Erdély egyik legjelentősebb reklámkészítő vállalatánál?

– Komplex reklámkampányokat vállaltunk el a nyomtatott lapok, a televízió, a rádió és a reklámpannókon történő megjelenítésre. A csapattal részt vettem arculattervezésben és a teljes reklámkampány kigondolásában. A megrendelő elképzelése szerint kellett kigondoljuk a kampányt és azokat az üzeneteket, amelyekkel a célközönséget meg lehetett szólítani.

Nagy költségvetésű reklámkampányokat rendeltek tőlünk, ahova bedolgoztak modellelek, színészek, fotósok: népes csapat állt egy-egy televíziós vagy rádiós reklám klipp, vagy a sajtóban megjelenő hirdetések mögött.

– Milyen emlékezetesebb reklámok kidolgozásában vettél részt?

– Több kolozsvári cégnek – a női fehérneműket gyártó Argosnak, a kozmetikumokat előállító és forgalmazó Farmecnek vagy a Dacia Felix Banknak – készítettünk rendszeresen reklámokat. Emlékezetes volt az akkoriban legnagyobb romániai biztosító, az Ardaf egyik megrendelése. A számítógépes megoldások még gyerekcipőben jártak, ezért ,,élőben” kellett az árvízkárt lefilmezni és fényképezni.

Mindez komplex megoldásokat, csapatmunkát és sok-sok ötletelést feltételezett, amíg kialakult a végleges forma, ami alkotóknak és megrendelőnek egyaránt elnyerte a tetszését.

– A kétezres évek elején váltottál, otthagytad a reklámgrafikát...

– Négy évre családostól kimentünk az Egyesült Államokba. Akkoriban vált divattá, hogy a fiatalok pénzkereset céljából elkezdtek külföldre járni. Aki korábban kiment, az félévnyi amerikai keresetéből garzonlakást vásárolhatott Erdélyben. Nem csak a fizetések voltak nagyon alacsonyak Romániában, hanem a lakásárak is. Mire hazatértünk, már folyamatosan nőttek az ingatlanárak, de némi kiegészítéssel mégis sikerült egy tömbházlakást vásárolnunk Kolozsváron az Amerikában megkeresett pénzből.

– Olyan ember számára, aki gyerekkora óta szeret rajzolni – ezért négy évig képzőművészeti középiskolába és hat évet képzőművészeti egyetemre jártál –, mennyire hiányzik az életéből a valódi festészet és grafika? Az a fajta alkotás, amikor a képzőművész a ,,személytelen” műfajok helyett saját tehetségét mutathatja meg a világnak?

– Mindig nagyon szerettem rajzolni és festeni, de számomra is egyértelművé vált, hogy a képzőművészeti szenvedélyt csak szabadidőmben űzhetem, mert valamiből meg kell élni. Az egykori 25 végzős közül – akik a kilencvenes évek második felében szereztünk egyetemi diplomát a Ion Andreescu egyetemen –, gyakorlatilag két ember él meg festészetből és grafikából, a többiek más területen dolgoznak. Az arány nagyjából a mostani végzősök között is hasonló. Régebb iskolai rajztanár vagy tervezőmérnök lett egy-egy ruhaipari gyárban a képzőművész, ma a többség a számítógépes szakmák világában próbál elhelyezkedni, ahol részben hasznosíthatja képzőművészeti tudását. Keveseknek adatik meg, hogy festészetből, grafikából éljenek meg, hogy kiállítások révén sztárokká váljanak. Olyanná, akinek neve van a képzőművészetben, ami garancia arra, hogy alkotásait jó áron tudja értékesíteni. Sokszor feltettem magamban a kérdést, hogy mennyire hiányzik az életemből az igazi képzőművészet? Az, hogy sokkal többet rajzoljak és fessek. Eddig az volt a gond, hogy nem éreztem egyértelmű művészeti mondanivalót, ami elegendő egy egyéni kiállítás megszervezéséhez.

– Közben elkezdtél rendszeresen festeni. Sok grafikád, rajzod született Kolozsvárról, festményeket készítsz a kalotaszegi Magyarfenesről, ahonnan szüleid elszármaztak és ahova visszatértél lakni. Mára kialakult az egyéni művészi arcod?

– Miután Amerikából visszatértünk és megszületett a második lányom, bejegyeztettem a saját cégem. Elkezdtem szuvenír grafikákat készíteni és sokszorosítani üzletek számára. Nem panaszkodhatom, elég szép érdeklődés mutatkozott az alkotások iránt. Közben megrendelésre portrékat is készítettem: ezek már egyedi alkotások, amelyeket több festmény és grafika követett. Eldöntöttem, hogy egy éven belül összehozok egy kiállítást. Magyarfenesről eddig hat festményt készítettem: úgy érzem, igény van a kalotaszegi témájú alkotásokra is.

– Pár éve újra elszegődtél grafikai munkatársnak egy nyomdipari cimkegyártó céghez. Az ipari munka mennyire terheli meg a képzőművészeti alkotásban gondolkodó embert?

– Szerencsés helyzetben vagyok, mert szeretem a munkám, nagyon jó munkaközösségben dolgozunk. A napi számítógépes feladataim lelkileg nem lúgoznak ki, de tény, hogy sok időm nem marad képzőművészetre.

Ha családja és gyerekei vannak, minden alkotó számára fontos kiindulópont a biztos anyagi háttér. Ugyanakkor van hozzá tehetségem és szakmai tudásom, hogy rajzoljak és fessek, ami életem legszebb szabadidőfoglalkozásának számít. Néha nehezen fogok hozzá, de amikor elkezdem, nagyon élvezem.