„Udvariatlanul” változó technológiák

Plesek Zoltán 2019. június 03., 10:11 utolsó módosítás: 2019. június 03., 10:12

Tanárnő álldogál a fénymásoló mellett. Kezében felmérő, a diákoknak szeretne másolni belőle. Félénken kérdi tőlem, működik-e a gép. Majd bizonytalanul nyomogatja a gombokat: „most légy ügyes, tarts ki még egy kicsit!” A túlhasznált fénymásoló nem hatódik meg, és a beszélgetés sem lep meg. Sokan tartunk az új technológiáktól.

Az okostelefonok új nemzedékei sok ember számára kitartó tanulást feltételeznek Fotó: Barabás Ákos

A fiatal koromban előszeretettel olvasott tudományos-fantasztikus irodalomban a technológia csúcsát képviselő gépeket emberszabású robotokként képzelték el. Isaac Asimov robotregényeitől egészen a gépfegyveres terminátorokig az írok azt próbálták elővetíteni, milyen konfliktusokat okozhat a túlfejlett technológia az emberiség számára. Bevallom, néha én is figyelmeztetem kollégáimat, hogy ha türelmetlenkednek a túlhasznált fénymásolóval, semmire nem mennek: láttuk filmekben, mit jelent, ha a gépek dühbe gurulnak?
Mi azonban

nem emberszabású robotokkal küzdünk az emberi lélek megmentéséért, hanem mindennapi használati tárgyak kezelésével vesztegetjük időnket.

És próbálunk hatékonyak maradni munkánkban vagy éppen a szeretteinkkel való virtuális kapcsolattartásban. A technológiákkal való kapcsolatunk mai valósága inkább az, hogy képes vagyok-e működtetni az irodába beszerelt új nyomtatót, vagy meg tudom-e fejteni az új televízió menüjét, mielőtt lejár a foci­meccs. Képes leszek-e elküldeni a jelentést abban a formában, amiben a főnökök kérték?
Legtöbbször a gépek gyorsabban fejlődnek, mint ahogy azt mi szeretnénk. Olyan világban, ahol a technológiáknak nem értői, hanem jó esetben sikeres felhasználói vagyunk, nem csoda, ha egyesek számára a mikrohullámú sütő képviseli az emberiség ellenségét. Van, aki tudni véli: e sütőkkel próbálják a föld népességének növekedését ellenőrzés alatt tartani titkos és gonosz társaságok, vagy legalábbis ez az elektromos gépezet nagyon káros az egészségünkre.

Időveszteség?

A technológiák sok mindenben átvették az életünk feletti uralmat. A technológiai fejlődést az eladhatóság tartja mozgásban, és az elterjedő technológiák alkalmazkodásra, tanulásra, életmód-változtatásra kényszerítenek.

Érthető, hogy az idősebbek néha kétségbeesetten keresnek régi generációs mobiltelefont,

aminek a menürendszere még áttekinthető számukra, és alapvetően csak telefonálni lehet vele. A nagyszülők is megtanulják a számítógépes videóhívást használni, ha látni és beszélni akarnak külföldön élő unokáikkal.
Valahányszor a legelterjedtebb grafikai programokat újabb változatra cserélik, és dolgoznom kell vele, mindig dühbe gurulok, mert tehetetlennek érzem magam. Munka helyett keresgélés, ehhez pedig semmi kedvem. De mit tehetek? Az új generációs tévékészülék, a szükséges új technológia mindannyiunk életét fejre állítja, amíg megtanuljuk kezelni. Nem dolgozunk, nem beszélgetünk, nem termelünk, hanem újra tanulunk, és sokszor butának érezzük magunkat. Úgy ugrálunk, ahogy a technológiák vagy legalábbis az azt kifejlesztők diktálják. Hiába tiltakozunk, mert előbb-utóbb beadjuk a derekunkat és megtanuljuk használni az újat.
Idősebb informatikus mesélte, hogy fiatalabb korában addig piszkálgatta új telefonjait, amíg minden titkát megfejtette és megtanulta. Manapság ha új telefon kerül a kezébe, csak arra kíváncsi, hogyan lehet vele telefonálni. A többi időveszteség.

„Nem vagy képes megérteni”

A fiatalok szoktak csodálnivaló nyitottsággal reagálni az új technológiák megjelenésére. Az igazsághoz hozzátartozik:

a fiatalok általában nem saját zsebből fizetik ki az árát, és nem a napi munka elvégzésére használják.

Rendszerint a szülők, nagyszülők pénzéből vásárolják meg azokat a mobilokat, laptopokat, amelyeket nagyrészt játékra és a kortárs csoporttal való kapcsolattartás céljára használnak. A technológia használata számukra nagyrészt szórakozás, unaloműzés, ezért nem csoda, ha előszeretettel tanulmányozzák működését, és gyakran tökéletesen használják. Ha viszont a tanár olyan feladatot ad, ami ennek használatát feltételezi, hirtelen mindez ismeretlené válik számukra. Jobb, ha nem gondolkodunk túl sokat ezen az ellentmondáson.
Húsz évvel ezelőtt a középkorú és az idősebb generáció önbizalmát még sértette, hogy a közmondással ellentétben ezúttal a csirke tanítja a tyúkot. Furcsa volt annak a nemzedéknek, hogy őket szülőként vagy nagyszülőként unokáiknak kell megtanítaniuk az új technológiák használatára. Ma már beletörődtek ebbe, és abban reménykednek, hogy a mai csirkék türelmes tanáraink lesznek. Ugyanis

megalázó élmény, amikor egy tinédzser lenézően és hadarva mutatja nekünk az új kütyü használatát teljes hozzáállásával sugallva: mi az, amit nem vagyunk képesek megérteni?

Megtanulható, de minek?

A középkorú vagy idősebb nemzedékek tartózkodását a folyamatosan változó technológiával szemben gyakran azzal magyarázzák, hogy számukra túl drága egy olyan gép, amelyet nem tudnak használni. Ők a munkájukat ezek nélkül is el tudják végezni. Úgy érzik, a család tagjaival vonalas telefonon vagy akár levélben is tudnak kapcsolatot tartani. Gyakran bevallják, nincs kedvük annak használatát tanulgatni. Ár, nyereség, tanulás – ezt nem hajlandóak megfizetni.
De ennél többről van szó. Az újgenerációs telefon használata nemcsak azt az időigényes tanulást feltételezi, hogy ha használni akarom, akkor ki kell találnom vagy tankönyvből olvasgatnom, milyen logika szerint programozták a tervezők, miközben azon a területen gyakorlatilag tehetetlen vagyok. Én átlagosan egy hétig próbálkozom, amíg biztonságosan tudom kezelni az új telefontípust. Eközben azzal is tisztában vagyok:

amíg nem tudom kezelni telefonomat, nemcsak nevetségesnek érzem magam, de lesz olyan is, aki ezért kinevet.

Ilyen körülmények között miért fizessek ötszörös árat az új telefonért, amíg a régi bevált? Ha ez a tehetetlenség a munkámban is akadályoz – például munkahelyi irodai eszközöket, gépeket kell használnom –, akkor különösen kínos az időszakos technológiai tehetetlenségem.
Azt sem kell elfelejteni, hogy a technológiák életmódunkat is átalakítják. Egyre több az ülő munkát végző ember, a mozgáshiány a modern kor krónikus betegségeinek kedvez. A technológia az időbeosztásunkat is diktálja. Mindazon kellemetlenségek mellett, amelyek személyesen érintenek, környezetünket is átalakítja. A technológiák infrastruktúrát feltételeznek: utak, vasutak, elektromos vezetékek és optikai vezetékek, rádióadók és szatellitek hálózzák be világunkat. Mindezeknek helyet kell biztosítani. Környezetünk és az emberek élete már sosem fog arra hasonlítani, ami ezek előtt volt.

A békát le kell nyelni

Ha túllátunk a technológiák pénzben kifejezett árán és az újdonságok által képviselt anyagi státusán, akkor rálátásunk van arra az összetett és csapdaszerű jellegére, ahogy a folyamatosan változó technológiák átalakítják életünket. Az újakat azok terjesztik el, akiknek az időszakos hatékonyságkiesés is elfogadható. Lehetnek ők az éjszakába nyúlóan a telefonjukat matató fiatalok, akik másnap álomkórosan kóvályognak az iskolában vagy a munkahelyükön, vagy azok a nagyvállalatok, amelyek az újítások árát ügyfeleikkel fizettetik meg. Mindenki más velük próbál lépést tartani. Ha nem tesszük meg, elszigetelődünk, hatékonyságunkat veszítjük, elavulunk.
A lehetőségeink közötti manőverezéshez néha meg kell állni és átgondolni, hogy számunkra mi a fontosabb.

A szerző pszichológus és pszichoterapeuta

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb