HIRDETÉS
A fóbia kifejezés a görög phobos szóból ered és menekülést, rémületet jelent, a pszichológiában túlzott, bénító félelem egy olyan tárgytól vagy helyzettől, ami hétköznapi esetben nem jelent veszélyforrást. A fóbiákat kiváltó helyzetek többsége a nem fóbiás egyének számára is félelemkeltők lehetnek. Azonban a fóbiás egyéneknél a kiváltó helyzetekhez rendelt kockázat és a sérülések mértékének, valószínűségének felnagyítása iszonnyá alakítja az egészséges félelmet. Bár sokan hajlamosak fölösleges hisztériaként megbélyegezni egy-egy ilyen esetet, a fóbia erős szorongást, olykor pánikrohamot, azaz heves szívverést, gyors pulzust, szédülést, rosszullétet, ájulásérzést, gyengeséget vált ki, ami erős elkerülési vággyal társul.
Ha nem sikerül elkerülni a szorongást kiváltó helyzetet, a fóbia krónikussá válhat.
Pordea Anett kolozsvári pszichoterapeuta lapunknak elmondta, a felnőttek általában felismerik a félelem irracionális jellegét, azonban ezen az egyszerű belátás nem képes segíteni, például az összetett fóbiákban szenvedők már nem tudják az összes rettegett helyzettől távol tartani magukat.
Egy 2009-ben megjelent tanulmány szerint Romániában a szorongásos problémák előfordulási gyakorisága a legmagasabb, azaz a népességnek mintegy 7 százalékára vonatkozik, amit a hangulatzavarok, a függőségek és a figyelem-, magatartászavaros problémák követnek. A szorongásos megbetegedéseken belül a leggyakoribbak a specifikus fóbiák. Szaksegítséget az érintettek leginkább pánikbetegség, szociális fóbia vagy szorongás, esetleg sajátos fóbiák esetén kérnek. A specifikus fóbiák a nőknél gyakrabban fordulnak elő, de a magas átlagjövedelmet biztosító országokban is nagyobb az előfordulási arány. Átlagosan 8 éves korban jelennek meg a tünetek, az esetek 60 százalékában másodlagos, harmadlagos mentális betegségek előzményeként bukkannak fel. Egy 2017-ben publikált, 22 országot felölelő nemzetközi felmérés szerint az összetett fóbiák esetén, vagyis a félelem altípusainak számszerű növekedésével arányosan egyre súlyosabb azok mindennapi tevékenységekre gyakorolt bénító hatása, és ezzel együtt nő a társuló betegségek, más szorongásos zavarok, depresszió száma is.
Az emberek általában elhanyagolják mentális egészségük karbantartását, de az sem mellékes, hogy még ma is sokan nehézkesen férnek hozzá a megfelelő egészségügyi ellátáshoz” – magyarázta a pszichoterapeuta. Kifejtette, a felnőttkorban jelentkező fóbiák általában konkrét trauma hatására vagy gyermekkori félelmek eredményeképpen jönnek létre. A gyermekkorból visszamaradt félelmek tartalma pedig nem ritkán valamilyen fizikai sérülésre vagy a halál veszélyére vonatkozik. A specifikus fóbiák kialakulásakor inkább az olyan tényezők számítanak, mint más közeli családtag esetében meglévő iszony, szociális és megfigyelésen alapuló tanulás, utánzás vagy akár váratlan pánikrohamok megtapasztalása.
Egyesek bizonyos állatoktól, mások a magasságtól, víztől, vértől félnek. A specifikus fóbiák kezdete túlnyomórészt gyermekkorra tehető, egy másik részük viszont a húszas évek közepén jelenik meg. Jellemzően több évig vagy akár évtizedig is elhúzódhatnak, és nagyon ritka esetben enyhül magától megfelelő kezelés hiányában.
A genetikai sérülékenység is fontos szerepet játszik a félelmek kialakulásánál: egy túlzottan gátlásos, félénk gyermekben például nagyobb valószínűséggel alakul ki fóbia 8–9 éves korra, mint egy kevésbé visszahúzódó társában. Az örökletes és környezeti tényezők összjátéka szintjén olyan kognitív sérülékenységgel is számolnunk kell, ami előkészíti a személyt arra, hogy félelemkeltő helyzetben önmagát kiszolgáltatottként észlelje, de el is tanulhatóak az eltúlzott félelmek. Sok esetben ezek a fóbiák az evolúció során kifejlődött túlélési ösztönök miatt jelentkeznek: például a mérgezéstől való tudatalatti félelem miatt retteghetünk a vértől, tűszúrástól.
„Kiemelést érdemel az agorafóbia és a szociális fóbia. Ezek sok esetben 20 éves kor felett jelentkeznek, ami az agorafóbia esetén feltehetőleg a felnőtt vagy szülői szerep vállalásával, a függetlenedés és a megnövekedett elvárások és szociális támasz elvesztése miatt aktiválódik, más temperamentumbeli érzékenységek és az egyén előzetes tapasztalatai hatására” – magyarázta a pszichológus. Az agorafóbia az olyan helyzetek elkerülésére vonatkozik, amelyekből nehéz, kínos volna a menekülés, vagy ahol egy lehetséges pánikroham esetén kis valószínűséggel kaphatna az egyén segítséget, ellátást. Ezért az agorafóbiás nem akar egyedül maradni otthon, elkerüli a zsúfolt helyeket, bevásárlóközpontokat, tömegközlekedést, zárt helyeket és a nyílt tereket is. Sok esetben pánikroham előzi meg az iszonyt, ami miatt egyre elkerülőbb lesz a személy, de veszélyhelyzetben átélt szorongása is átcsaphat pánikba. Fokozatosan beszűkül az élettere, nem mer kimozdulni, elveszíti a teljesítőképesség és kontroll érzését, ami súlyosan aláássa az emberi kapcsolatainak minőségét, szakmai eredményességét, önbizalmát. Ilyenkor mindenképpen ajánlott a szaksegítség igénybevétele.
A szociális szorongásban szenvedő személyek magas szorongásszintet élnek meg az olyan helyzetekben, amikor mások értékelésének, vizsgálódásának vannak kitéve,
indokolatlanul erősen félnek a megszégyenüléstől, megsemmisüléstől és megalázottságtól. Mindez kiterjedhet a nyilvános beszédre, étkezésre, írásra, illetve az érintett kerüli az ilyen jellegű helyzeteket. Az esetek több mint 90 százalékában az illető személy már tapasztalt korábban traumatikus élményt, például megszégyenülést, de az evolúciós előkészítettségnek és a félénkségnek, szégyenlősségnek, passzivitásnak is lényeges szerepe van a probléma kialakulásában.
„Pszichoterápiás folyamatban általános érvényű, mindenkire egyformán ható kezelés nincs. A fejlődés és gyógyulás az egyéni élettörténetből feltárt és megértett hatások, érzékenységek, temperamentumbeli különbségek segítségével történik. A terápia olyan, mint egy dizájn, ami folyamatosan épül fel és egy a kliens szükségleteit célozza meg” – szögezte le a szakember. Pordea Anett hangsúlyozta, a hatékony terápia közös erőfeszítés, ahol a pszichológusok a tanulást, cselekvést mozdítják előre. A szorongások, fóbiák közös nevezője a veszéllyel, sérüléssel szembeni fokozott sérülékenység vagy kitettség. Ennek kezelésére pedig a veszély észlelésével és értelmezésével kapcsolatos irracionális gondolatok, képzetek átstrukturálása, a túlzott sérülékenység lazítására van szükség. Az önvédelmet szolgáló magatartásokat fokozatosan építik le. A terápiák résztvevői új önszabályozó technikákat tanulhatnak, az érzelmeket relaxációs és a képzelőerőre támaszkodó módszerekkel közelítik meg. Fokozzák a szorongás iránti toleranciát és előmozdítják az elfogadást. A terapeuták erősítik az önbizalmat és kompetenciaérzést.
Vajas Tímea kolozsvári háziorvos ugyanakkor felhívta a figyelmet: szorongás esetén az otthon, internet segítségével felállított diagnózist mindenképpen kerülni kell. Elmondta, családorvoshoz ritkán érkeznek szorongásos panaszokkal, erős fóbiás tünetekkel. Inkább otthon döntik el, mi lehet a baj forrása, és a családorvost megkerülve felkeresnek egy szakorvosi rendelőt.
Míg a terapeuta gyógyszerek nélkül fokozatosan szoktatja páciensét az új helyzetekhez, addig súlyos esetben a pszichiáter antidepresszánsokat ír fel betegének. Egy családorvos ebben irányt tud mutatni, szakembert tud ajánlani, mielőtt a beteg anyagi veszteség mellett több rendelőt felkeresne” – magyarázta a doktornő.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
