Nemrég választói korba lépett, minden szükséges igazolvánnyal és korához képest fejlett identitástudattal rendelkező fiam úgy döntött, nem szavaz az április 6-i országgyűlési választásokon. Mielőtt bárki is megkérdezné, hogy miért kívánkozik egy családi ügy egy országos hetilap hasábjaira, gyorsan leszögezem: mert jelenség értékűnek tartom. Sok szempontból, de „nemzetépítésileg” feltétlenül.
A mintegy tizenkilenc éves ifjú ember ugyanis nem közéleti érdektelenségből, nemtörődömségből határozott így. Ellenkezőleg. Hosszasan tépelődött, a téma több családi együttlét alkalmával került terítékre, apjának köszönhetően a „gyermek” közéletileg amúgy is fokozottan „mérgező” környezetben él. Szóval az átlagosnál jóval több információval rendelkezik arról, hogy ki-mi a Fidesz, a zászlókon és hangulatkeltéseken túl is látja a Jobbikot, beszéltünk a baloldali ellenzék „homogenitásáról” és múltjáról is. A hirtelen felindulás esete is kizárva tehát, még akkor is, ha szangvinikus nagyapja vélhetően soha nem fogja megérteni unokája döntésének mozgatórugóit.
Nem azért vezetem elő a történetet, hogy – akár a viccben – jelezzem: egy szavazatra senki se számítson. Sokkal inkább azért, mert az eset egyfajta kórképet vázol fel, és feladatot szab meg. Hiszen, mi tagadás, sűrűn foglalkoztat a kérdés: milyen mértékben tekintsem a családban zajló nemzettudati nevelés kudarcának ezt a választói nemet? Mert miközben saját nemzete történelmének és kultúrájának ismerete és ápolása tekintetében nem áll rosszul a gyermek, szimbólumaink felvállalása és használata egyértelműen fontos helyet foglal el az életében, a választói részvétel ügyében nem jutott dűlőre saját magával.
És ez üzenetértékű. Korosztályától ugyanis nem várható el az idősebbek feltétlen lelkesedése, az egyik vagy másik politikus iránti szimpátiája vagy ellenszenve, az elveszített állampolgárság visszanyerésének könnyes hálája. Gondolkodó emberek ők, akik közül sokan soha nem fognak érzelmi alapon voksolni, ám tényleges hasznára lehetnek annak a társadalomnak, amelynek valóban sikerül megnyernie őket.
Merem remélni, hogy nem az ő szavazatán múlik majd, folytathatja-e munkáját a jelenlegi nemzeti kormány. Mert igencsak sok lenne még a tennivaló Budapesten, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön. A jó hír, hogy nem megtéríteni kell tömegeket, hanem az alkotó, teremtő értelemre hatva karon fogni őket, s együtt menni az ígéretesnek tűnő úton. Abban a tudatban, hogy az út mentén egyre értékesebb szavazatok sorakoznak. Az anyaországban, Erdélyben, a Felvidéken és a Délvidéken egyaránt.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.