Útra kelőknek

Csinta Samu 2013. május 31., 08:48
galéria

Elballagnak. Idén is, ahogyan évszázadok óta teszik a végzős diákok. Büszkeségtől vagy csak úgy, megmagyarázhatatlan okokból szipogó szülők, hozzátartozók állnak sorfalat a büszkeségtől vagy valami megmagyarázhatatlan szorongástól könnyező ifjú titánoknak. A ki nem mondott kérdések is változatlanok, talán évszázadok óta: mi lesz veletek? Mi lesz velünk?

Na de elsősorban velük. Ha készültek erre a pillanatra vagy még inkább az ezt követőkre, gond egy szál sem. Ha nem készültek vagy csak kevésbé, akkor sincs semmi veszve. Amit tanáraikkal és szüleikkel együtt közös erővel elszúrtak, abból még sok minden pótolható, csak immár jóval nagyobb erőfeszítések árán. Várja őket egy átalakulóban lévő világ, amelyben – jósolják a szakértők – kevésbé fognak jól élni, mint szüleik.

Ebben sincs túl sok újdonság, hiszen évtizedek óta több-kevesebb megalapozottsággal valamennyi nemzedék áldozatinak tarthatta magát. Néhány rózsaszín lufival ugyan kevesebb takarja el a kilátást, de nincs ez rosszul így, hiszen az idealizált bizonytalanságnál ezerszer jobb a mégoly kíméletlen bizonyosság. Az útkeresésnek előreláthatóan jót tesz majd a felsőoktatási dömpinget korlátozni kívánó közhangulat-változás, a részben kényszerből újra felfedezett műszaki szakoktatás, amellyel már „csak” összehangolni kellene a rendszert, a városperspektívát, a felszippantó munkaerőpiacot.

Megújuló, talán egészségesedő világ vár rájuk. Csak maradjon meg bennük minél tovább a nyitottság, a kíváncsiság, a játékosság, a vitakészség, a mosoly, a hit, a remény. Ne engedjék, hogy bedarálja őket a megkeseredett környezet, az életet rossz kompromisszumok sorozatának tartó felnőtt világ. Vigyék magukkal az iskolában is egyre nagyobb adagokban hozzáférhető praktikus tudást, a sikereket, a szerelmeket, a közösség védő-szerető-megedző emlékét. Életük első, nem csak megismételhetetlenségében különleges húsz évét, amely  – megfelelő „karbantartás” mellett – még sokáig tartó lendületet kölcsönözhet.

Mennek. Már csak nyomokban gyerekek, de néha már egészen felnőttek is. Mennek a saját útjukon, nekünk meg nem marad egyéb, mint az út széléről figyelni őket. Lehetőleg úgy, hogy rajtunk, szülőkön, hozzátartozókon semmilyen fölösleges aggódás ne látsszon, de azért szükség esetére legyen nálunk átnyújtandó papírzsebkendő, falatnyi csoki, tanácsra megtévesztésig hasonlító szó.

Ennyi volt, az utat már ők építik.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.