Mint bizonyára egyre többen szereznek tudomást róla, augusztus elsején elkezdődött a külhoni magyar állampolgárok levélben történő választási regisztrációja. Történelmi jelentőségű periódus kezdetén állunk: egyrészt a nagyapáink „magyarvilága” töredékes eljövetelének lehetünk cselekvő részesei, másrészt a magyar kormány nemzetstratégiája vizsgázik. És mint minden vizsga esetében – amelynek végeredményét egy sereg, tőlünk független tényező is befolyásolhatja –, a döntő tényező az, milyen felkészültséggel, tudással jelentkezünk megmérettetésre.
Az igénylések számából ítélve a vizsga pillanatában félmillióan leszünk, akik az elszakított területeken élünk magyar állampolgárként (is). Közülünk sokan napi rendszerességgel figyelünk az anyaország mindennapjaira, esetenként jobban-alaposabban, mint az életünket közvetlenül befolyásoló bukaresti történésekre. Ennek a meglehetősen skizofrén állapotnak szolgáltat bizonyos mértékben történelmi elégtételt a lehetőség, hogy hozzátehetjük a magunkét annak az érvényesüléséhez, amit lelkiismeretünk, erkölcsünk, elvárásaink a jó útnak tart.
Regisztrálás nélkül viszont nem megy. Még akkor sem, ha a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet egy, még nem publikált mérése szerint egyelőre alacsonyabb a regisztrálási kedv, mint a hajlandóság a levélben való voksolásra. Erre a helyzetre látszik rájátszani a magyar ellenzék és romániai hívei, amelyek a vegytiszta ráció érveivel próbálnak hatni az amúgy is önmaga erkölcsi normáival csatázó, de a nemzete iránti elkötelezettséget magában táplálni igyekvő erdélyi magyarra.
Ugye ismerős: milyen alapon szólnánk bele egy olyan ország ügyeibe, ahová csak turistaként látogatunk el? Csakhogy a választás jogával élés az anyaországhoz való kötődés szorosabbá tételét is feltételezi, hiszen a voksolás pillanatától már nem pusztán érzelmi közünk lesz Budapesthez.
De fúj mást is az ellenzéki szél. Máris a készpénzként kezelt választási csalás önhibáján kívüli bűntársaként tekint a külhoni magyarságra, s ennél már csak az lenne megalázóbb, ha mindehhez tudatosságot is vizionálna. A számok, miszerint legfeljebb három parlamenti hely sorsáról dönthetnének a levélvoksok, senkit nem zavar, a kollektív bűnösség elvének elültetése a fontos.
Amúgy tényleg elvi kérdés az egész, csak egy egészen más elvé. A közös továbblépésé a nemzettesttel, amikor már csak kis részben riogat a közösségként „lenni vagy nem lenni” veszélye. Inkább a „hogyan élni” tartalmasabb állapota kap már hangsúlyt, amelyet nem „hekkelhet” meg semmilyen politikai rendszerhiba.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.