„Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot.
S tetőit, többet száznál és ezernél –
s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély.”
Kós Károlyhoz intézte Áprily Lajos fenti, 1923-ból származó sorait. Ahhoz az emberhez, aki Trianon után a legnehezebbet választotta: a hazatérést. Annak talán meg sem fogalmazott tudatában, hogy ami itt megteremthető, az máshol talán meg sem álmodható. Sokan, sokszor idézik Kós Károlyt. Pedig veretes mondandóját nem pártprogramnak szánta, sem pedig egy nem létező, de reménybeli ország alkotmányvázlatának. Akkor írta, amikor – újra csak Áprilyval szólva – „ősz nem sodort még annyi lombot, annyi riadt szót: Minden összeomlott.” Ereje teljében, egy dicsőségesnek ígérkező pálya ígéretével döntött úgy, hogy hazatér, és a világ közepévé tesz egy olyan tájegységet, amelyet ma, közel egy évszázaddal később sem könnyű megközelíteni. Ma szoborként áll ezen a világközepén, Sztánán. Körülötte, magyarság-szerte alkotásai, épületek, erősítő üzenetek, megfogalmazott tennivalók állnak strázsát. Olyan életmű, amelynek töredéke is halhatatlanságot biztosított volna szerzőjének. Kós azonban nem halhatatlan kívánt lenni: nemzetének, Erdélynek szánt halhatatlanságot.
Trianon után közel száz évvel hasonló, és mégis más veszélyek leselkednek az elszakított magyarságra. A számbeli reprodukálásra is alig képes közösségeink számára csak az intézményi újrateremtés kínál lehetőséget a túlélésre. Az ahhoz szükséges körülményegyüttes alakítása pedig alapvetően hit, elszántság, áldozatvállalás kérdése. Annak tudatossága, hogy „...mi nem az egységes magyarságból elszakasztott egyszerű lélekszám vagyunk, de külön históriai egység ezer esztendő óta, saját külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel, tudtunk számolni minden helyzettel, tudtunk kormányozni, és tudtunk nehéz vereségek után talpra állni.”
Erdély című munkájában fogalmazott így Kós Károly. Mondandójában olyan ember víziója nyilvánult meg, aki állandó jelenként élte meg a jövőt, akinek tekintete mindenkinél messzebb hatolt. Olyan messze, hogy legfeljebb periférikus látásában villant fel a Trianon utáni impériumváltás, a kommunizmus évtizedei, amelyben eleven példaként kikezdhetetlen derűvel és példamutató következetességgel élt és alkotott. Egy országnyi régió és nemzetnyi nemzet számára álmodott autonómiát, az oda vezető utat pedig a legjobb mérnökökhöz méltó módon építette ki a hit és meggyőződés kockaköveivel.
A modern Erdély-eszme megteremtőjének üzenetei ma létünk minden szögletében rezonálnak, ő pedig változatlanul közöttünk él. És korántsem szoborba merevedve.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.