Szabadesésben

Sokszor nemcsak önök, olvasók szeretnének tisztán látni bizonyos kérdésekben, de mi, újságkészítők is. Például a Nagy Zsolt-ügyben, amelyben a nemrég született első fokú bírósági ítélet ötéves, letöltendő börtönbüntetéssel sújtja a Tãriceanu-kormány egykori távközlési miniszterét. A legújabb kori Románia történetének első „hazaárulásos” pere ugyanis jóval kevesebb kapaszkodót nyújt, mint a szokványos korrupciós történetek.
Azt többé-kevésbé korábban is kapizsgáltuk, hogy több stratégiai jelentőségűkommunikációs intézmény privatizációjában derékig benne lenni legalább akkora biztonsági kockázattal jár, mint amekkora szakmai-emberi kihívás. És itt nemcsak a pénzvilág szirénhangjai jelentenek veszélyt a döntéshozó személyére, hanem az a vékony jég is, amelyre a legtisztább szándékú minisztert is bevihetik tanácsadói, privatizációs társaságok emberei. Nemzetiségtől függetlenül is, deakkor aztán pláne. Hogy lehet-e elég előrelátónak lenni hasonló helyzetekben, legfeljebb néhány olyan ember tudná megmondani, aki már járt azon a vidéken.
Úgynevezett korrupciós ügyekben többnyire hajlamosak vagyunk rögtönítélő bíróságként megnyilvánulni, úgy vagyunk vele, hogy aki korpa közé keveredik, aligha jöhet ki onnan makulátlan öltönyben. Az eljárások aztán többnyire vissza is igazolják eredendő gyanúnkat, s ha nem is feltétlenül elégedetten, de bizonyos fokú önigazolásként kezeljük az elmarasztaló ítéleteket.
Néhány esetben az is beszédes, ahogyan egy-egy politikai formáció kiáll az éppen célkeresztbe került embere mellett, illetve hagyja zuhanni. Az RMDSZ történetében mindössze két olyan, gyanúba keveredett politikus ügyét idézhetjük fel, akiket a szövetség nem biztosított azonnal és folyamatosan bizalmáról és támogatásáról. Az egyik Olosz Gergely, a másik Nagy Zsolt. Az előbbit a közelmúlt több, terhelő értékűbizonyítékát felvonultató ügyének egyik szereplőjeként hétéves börtönbüntetéssel sújtották – más kérdés, hogy formai okokból a teljes procedúrát elölről kell kezdeni.
Nagy Zsolt az RMDSZ más minőségi kategóriába tartozó embere volt, akinek a kezét a tulipános alakulat vezetői egyik napról a másikra engedték el ma is védhető, de legalábbis korántsem egyértelműügyben. Bár a szövetség ma aláírásokat gyûjt Nagy Zsolt támogatására, a történetet folyamatosan belengő politikai leszámolás szellőjét képtelen elfújni. Mintegy mementóként a 2000-es évek dereka állapotainak emlékére: a vélt vagy valós trónkövetelőnek fejét kellett venni.
Egyszer talán megtudjuk: ön is kedves olvasó, mi is, újságírók.