Vajon kinek üzennek majd magyar politikusaink, ha a Don-kanyarra, tatárbetörésekre vagy akár a catalaunumi ütközetek előestéjén elkövetett árulásokra érzékeny öregek – nota bene: velem nagyjából egyidőben – kimúlnak az árnyékvilágból? Félreértés ne essék, senkinek sem lehet kifogása az ellen, ha a romániai magyar sajtó egyelőre olyan búskomor bölcsészek szeánszára emlékeztet, akik napestig múmiák folytonos újra- meg újrafáslizási munkáit ismétlik mantraként. Merthogy ehhez a tánchoz is két fél szükségeltetik: egy merengő emlékező és egy befogadó médiafogyasztó. Persze, legalább ilyesformán megismerhetik a magyar és a székely történelmet. De nehogy valaki azt gondolja, hogy az csak sorozatos vereségekből, bukásokból, megaláztatásokból áll, mert aligha hihető, hogy az elmúlt 1500 évben Európa mindig helikopter volt, csak a hunt, a székelyt meg a magyart alázták és törték kerékbe.
Szűkebb hazánk adott lengyel és magyar királyt, ideig-óráig tudott önálló lenni a Habsburg és az oszmán birodalom között is, és képes volt keresztény maradni úgy is, hogy évszázadokig a háború háza volt (ar al-harb). Vagyis hadműveleti terület az iszlám jog szerint, amelyben az iszlám hagyományok szerint addig nem volt szabad abbahagyni a dzsihádot, míg az iszlám jogrendszer és muszlim hit uralomra nem jutott. Harácsot fizettünk, élettel fizettünk, túléltük, megmaradtunk, és méltatlan lenne a túlélők emléke előtt, hogy naponta, hetente keressünk valami okot a siránkozásra.
Továbbfűzve a történetet: a sok százados harc emléke összetart, nagyjaink példája megerősít, de a siránkozás és a sebeinkre mutogatás – főként Székelyföldön – nem tűnik célravezető, összetartó narratívának.
Ha más ellenpélda vitákat is szülhetne, felhoznék egyet, amivel aligha vitatkozhat bárki is: az Ószövetség a rengeteg leírt nyomorúság mellett az ember győzelméről szól, és világszerte sikerkönyv lett a javából.
Vajon mi lehet az üzenete ennek a hosszúra sikerült passzusnak, kérdezhetik. Talán az, hogy elődeink példáján okulva ne féljünk a jelentől, és merjünk beszélni a jövőről. Hiányolom, hiányoljuk ezt a diskurzust. Szembe kell nézni azzal, hogy ma Háromszék vagy Hargita megye az a hely, ahol az ott élők átlagosan feleannyit kereshetnek mint a más romániai megyékben lakók, negyedannyit, mint egy fővárosi, és ennek következtében 35-45 évi munka után fele- vagy negyedannyi nyugdíjat kaphatnak. Egyenes következményként szegény vidéken olcsóbb az itt élő háza, földje, birtoka, szegénysége miatt nem engedhet meg magának olyan szolgáltatásokat, minőséget, termékeket, mint a többi 18 millió. Ez van, azok után, hogy 1996-tól kisebb-nagyobb szünetekkel kormányon voltunk.
Nem, nem az RMDSZ, kérdezzék meg csak a legelső román anyanyelvű politikust, aki nagyon precízen és azonnal megfogalmazza: mit akartok, húsz éve ott vagytok ti, magyarok, kormányon. Amivel aligha lehet vitatkozni, mert mi, magyarok, odaszavaztuk választottjainkat, és ezekkel a voksokkal legitim képviselőkként végezték a dolgukat. Ezt a felelősséget nem lehet megosztani, magyarázni, szomorú történetekkel ellensúlyozni: közös, huszonéves művünk. Mert ilyen ez a játék, törvényes keretek között négyévenként útjára engedtünk egy csapatot, most pedig csak annyit tehetünk, hogy végiggondoljuk: akarunk-e mi valamit a választottjainktól?
Lényeges kérdés ez, amire most, az „átigazolási” időszakban kell választ adnunk: továbbra is a viccbéli lehajló bácsika szeretnénk-e lenni, aki mellett elsuhan a csiga élet? Meggyőződésem, hogy új kérdésekre és új válaszokra van itt szükség, és meg kell vizsgálnunk, hogy az RMDSZ, EMNP, MPP portáin milyen a kínálat: akarjuk-e ezeket az ismerős arcokat, kikerül-e közülük egy tisztességes csapatra való, amely igazi kérdésekre igazi válaszokat kínál?
Nem lehet kétséges: itt semmi esélyt nem szabad adni egy marketinges zselével erősített, senkikből toborzott második hadoszlopnak vagy protézisragasztóval felturbózott, helycserés öregeknek. Bátor emberekre van szükségünk a politikában, akik néhány egyszerű kérdésre választ tudnak adni, és nem mutogatnak állandóan a válluk mögé, a múlt ködébe. Szép volt, elmúlt, a jövő van előttünk. Vagy nincs.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.