Magyar kulturális szempontból Nagyváradon hosszú évek óta alig történik valami említésre érdemes, és ami valamiért kiemelkedik a rendezvények köréből, az sem a csúcsértelmiség vagy a kultúrpolitika teremtménye. És éppen ez mutatja, hogy volna még potenciál a városban.
Ám a kulturális főmuftik rátelepdnek mindenre, ezáltal meg is fojtják a jobb sorsra érdemes kezdeményezéseket (legjobb esetben párhuzamosak vele, tehát békén hagyják. De ez nagyon ritka.) Nekik címezve írtam régebb a helyi lapba, ebből a szösszenetből csak a következőt ismételném meg: „Elegem van abból, hogy Nagyvárad kapcsán a mai napig csak Ady Endrét emlegetjük unos-untalan – ekképpen pervertálva a Holnap városát a Tegnap városává. Mint a piranhák: minden egyes ünnepségen csippentünk egy keveset a költőóriás húsából – és ettől nem ő lesz kevesebb, mi torzulunk dögevőkké. (…) Nagyvárad nincs rajta a magyar kulturális térképen. A nagyváradi kulturális élet halott, Önök pedig a tetemet cicomázzák. Még táncolnak is hozzá.”
És most nagyon úgy néz ki, hogy a váradi római katolikus egyház vezetősége is beszáll ebbe a halotti táncba, mintegy feladják az utolsó kenetet.
Mert mi történt: a hivatalos magyar kulturális ünnepségsorozat, a valaha szépreményű Festum Varadinum az utóbbi években tartalmát vesztette, az agresszív, erőből dolgozó RMDSZ-es kultúrpolitika kiüresítette. (Illusztrációként: fogalmam sincs, miért gondolja Biró Rozália volt nagyváradi alpolgármester, hogy ha székelyruhában Reményiket szaval Nagyváradon, az a kulturális élet csúcsa. Nem az.) A városalapító királyunk kultuszának ápolása kimerül az évi körmenetben – ami valóban szép–, illetve esetleges könyvbemutatókban, oszt’ csókolom. Nagyvárad román lakossága nem tudja, ki volt Szent László, nem eleme a helyi identitásnak, és nem is lehet, hiszen az egész városban egy peremvidéki koszos kis sikátor őrzi szent királyunk nevét – az is kizárólag románul.
Ezen az állapoton próbált változtatni többtucat politikus és civil az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt vonzáskörzetéből, és nem csak. Összehoztak egy háromnapos rendezvénysorozatot Szent László Napok néven. Magáról a rendezvényről legyen elég az, hogy többezer ember tartalmasan szórakozott a Rhédey-kertben, a Partiumi Keresztény Egyetemen, a Moszkva Gardenben stb. Számtalan olyan nagyváradi állított meg engem, akikkel nem vagyok egy közös politikai platformon – és mindenki csak gratulálni tudott. Nagyon jó érzés volt látni, hogy megmozdult végre a város magyar lakossága, és közösségként tudott együtt lélegezni.
Ebbe a történetbe rondított bele a bihari RMDSZ. Mint kiderült, még a Szent László Napok megszervezése előtt le akarták nyúlni a rendezvény nevét és logóját, magyarán: ellopták mások szellemi termékét. Mosakodásuk szerint azért védették volna le a brandet, hogy majd átadják a római katolikus egyházmegye vezetőségének. Akik viszont – és ez a közleményükből is kiderül – ezt nem kérték, nem is akarták, és nem is tudtak a szándékról. (Bár Fodor József vikárius a Bihari Naplóban utólag áldását adta a lopásra, ami meglehetősen sajátos értelmezése a Tízparancsolatnak.)
Ugyanakkor a katolikus vezetőség későbbi közleményében világossá tette: „a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a jövőben is az őt megillető szerepkörben óhajtja egyházmegyénk alapítójának tiszteletét mélyíteni és kultuszát ápolni. Minden más, a katolikus egyházon kívüli társulás, csoportosulás vagy politikai párt, kérjük, tartsa tiszteletben ezt a szerepkört, és amennyiben a nagy király tiszteletét ápolni óhajtják, a vallásos szempontokat szem előtt tartva, a hozzájuk illő és reájuk jellemző szerepkörben tegyék azt.”
Ezt nagyon nem értem. Addig rendben van, hogy a katolikus egyház ápolja a szentek kultuszát. Tegye. De mit értenek az alatt, hogy „hozzájuk illő és reájuk jellemző szerepkör”? A Szent László Napokon például Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus megyéspüspök tartott előadást Szent Lászlóról – akkor ez most illik, vagy nem illik?
Mettől meddig joga a nagyváradi katolikus egyházvezetésnek Szent László kultuszát kizárólagos módon ápolni? A protestánsok emlegethetik-e Szent Lászlóként a városalapító lovagkirályt? Szentséggyalázás-e, ha egy szent nevét viseli egy háromnapos városünnep? (Hogy a világ normálisabb részein nem így gondolják, arra számtalan példát lehetne felhozni.) Van-e külön katolikus, protestáns, ateista, buddhista stb. magyar történelem?
Egyáltalán: ugyanazt értjük a kultúra fogalma alatt?
Kívülről nézve tragikomikusnak tűnik ez az egész botrány. A bihari római katolikus egyházmegye előtörténetét ismerve viszont inkább tragikus. Ha még emlékszünk rá, 2002-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől a magyarországi szocik önkényes döntése következtében a bihari RMDSZ nemes egyszerűséggel ellopott egy 320 millió forintos projektet, így lett az Érmindszentre tervezett Ady Endre Kulturális Központból Nagyváradon egy torzóvá épített bálterem. És ebben a szégyenteljes húzásban ugyancsak a nagyváradi római katolikus egyházmegye szolgált paravánként. Pontosabban: a korábbi püspök nevében az a Fodor József vikárius írta alá a papírokat, aki most szívesen elfogadná az ellopott brandet és logót. Ugyanaz a kéz ugyanazokat a kezeket mossa. És a történet így kerek.
Hogy mi köze Szent Lászlónak a mai Nagyváradhoz? A hivatalos kurzust elnézve a válasz: semmi.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.