HIRDETÉS
Buszon utazva, parkban ülve, orvosi rendelőben várakozva, de még sétálás közben is sokan a telefonjukat bügyürgetik. Nézik a közösségi médiát, a különböző minivideókat, híreket és még ki tudja mi mindent. Én többnyire egyiket sem. Figyelem az embereket, az épületeket, a tájat. Az utóbbi időben viszont rákaptam a kvízek megoldására. Az egyik ilyen alkalommal ugrott be – a reklámok között? – egy érdekesnek szánt cikk a 2000-es évek legjobb 10 magyarországi verséről. Irodalmat és főleg verset kedvelő emberként azonnal abbahagytam a kvíz kitöltését és rákattintottam az említett cikkre. Bár ne tettem volna.
Először azoknak a neveit sorolták fel, akik részt vettek a lista összeállításában. Mint a kortárs magyarországi irodalmat mellőző személy, nyilván senkit nem ismertem a kritikusok közül, s így utólag gondolkozva talán nem is vesztettem sokat. Hamar rátértem viszont a listára. A top tízben hat vagy hét költő versét sorolták fel. A verscím alapján azonnal rákerestem az elsőre, és olvasni kezdtem.
Két-három szóból álló verssorok egymásutánisága következett, amelyekből nem hiányzott a rím, minden sorban egy szó folyamatosan ismétlődött (nem kifejezetten zavaróan). No – gondoltam magamban – még szabadverset is lehet jól megírni.
Ahogy azonban haladtam az olvasásban, úgy változott meg a véleményem a tartalomról. Egyre több minden tornyosult elém, s nem tudtam, mi akar lenni ez az egész.
Utalás volt sok mindenre, burkoltan a magyarországi kisebbségekre (nyilván pozitív értelemben), aztán megjelent egy férfi nemi szerv is a legalpáribb kifejezéssel (igen, az f kezdőbetűjű), a végén pedig enyhe célzás az állami berendezkedésre. Hogy aztán rájöjjek, az egész vers arról szól – ha valóban jól értettem –, hogy valaki el akarja hagyni Magyarországot. Hogy miért, azt már kezdi sejteni a kedves olvasó.
Nem tudtam megállni ezek után, s immár nem a többi versről, hanem magáról a szerzőről kezdtem „érdeklődni”. Lássuk csak, jelen van-e a közösségi médiában? Profilját hamar megkaptam, s kezdtem nézelődni a közzétett tartalmakban. No ott aztán volt, kérem szépen, minden, mi szem-szájnak ingere (bár nekem inkább a hányinger szó jutott eszembe): az irodalmi jellegű tevékenységek mellett ugyanis Pride-tüntetés, Népszavában megjelent interjú, kordonbontás a Karmelitánál, szolidaritás a magyarországi kormánypárt Lendvay utcai székházánál levő zavargásokkal, a mi házunk tájáról pedig hasonló történetekkel.
Félreértés ne essék: a véleményszabadság alapján mindenkinek jogában áll kritizálni bárkit, a művészi szabadság értelmében pedig (akár a közerkölcsöt is bizonyos fokig sértve) bármit leírni. Csak már
nehogy ezeket az enyhén szólva is kétes tartalmú alkotásokat tegyük első helyre a legszebb versek kategóriájában. Igaz, mint utólag újranéztem, a listát az egyik balliberális médiafelület által felkért „szakemberek” állították össze.
Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a közmondás. És hát úgy látszik, ez érvényes az irodalmi ízlések (és pofonok?) szintjén is.
S mielőtt még valaki azzal vádolna, hogy óriási túlzásokba estem, álljon itt a szóban forgó költő (aki nemrég a fővárosi polgármestertől Budapestért-díjat kapott) kétes értékű alkotásaiból egy-két csemege. „Mise után leszavaztak / bezabáltak be is basztak”, „szívem minden melegével leszoplak / az okosok úgyis mindent beszopnak”.
Nem marad más hátra, mint a kedves olvasóra hagyni, hogy eldöntse: vajon a többi versre és költőre is kíváncsi lettem?
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
