Kormányváltás esetén mi kerülne a kukába az Alaptörvényből?

Minden feleslegessé vált mocskos dolog gyűjtőhelye a kuka. Magyarország ellenzéke, Dobrev Klára asszony nyájas hangján, a vérünkké vált Alaptörvényünket, nemzeti hitvallásunkat ebbe szánja. Úgy vélem, ennél semmi más nem fejezi ki jobban a teljes „ellenzéki” eszmerendszert, ezért érdemes végiggondolnunk, mit is tekintenek ők kidobandó szemétnek.
Isten, áldd meg a magyart! – áll Himnuszunk és nemzeti hitvallásunk élén. Akkor hát: kukába velük. Elsőként istennel (így, kis betűvel), aki – mint tudjuk – halott. A „magyar” sajnos még nem, de teszünk róla, hogy mielőbb azzá váljon. Addig egy rasszista-populista hangulatú-tartalmú avítt kifejezésként sajnos itt ül a nyakunkon. Kukába vele! A nemzeti hitvallásból a kirekesztő nemzeti szintúgy, a hitvallás pedig már foglalt, férjuram szívére tett kézzel szokta gyakorolni, lila ködben, két feles és két bérmálkozás között.
De maradjunk a halott Istennél. Nietzsche kijelentése, miszerint Isten halott, magyarázatot követel. Az utána következő két évszázad történetét illetően így fogalmazott: „mi az, ami már nem jöhet másként: a nihilizmus megjelenése... Egy ideje már egész európai kultúránk katasztrófa felé halad” – írta 135 évvel ezelőtt. Hát így! Belzebub malmai folyamatosan őrölnek, legyen tehát világos: aki eldobja Istent, az ő karjaiban találja magát.
Logikai sorrendbe áll itt össze minden.

Isten bennünk az erkölcsöt jelenti, Alaptörvényünk pedig az erkölcs kontrollját a jog fölött.

Dobjuk kukába az Alaptörvényt, ezzel kukába dobtuk az erkölcsöt, ezzel magát az Istent. Az életadót. Ahol pedig az élet hervad, ott (Shakespeare szavaival) tort ül a halál. Belzebub. És ott belepisilnek a szenteltvíztartóba. Itt akár pontot is tehetnénk, de érdemes azért továbblépni.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”
Igen, sajnálatos tény valamennyi, változtatni rajta már nem tudunk. Azaz dehogynem, a keresztény Európán nagyon is. A változtatás sok helyen jórészt már megtörtént, a keresztet leverték, a mi (demokratikus, koalíciós) hitvallásunk, politikai célkitűzésünk pedig nem más, mint mielőbb csatlakozni ehhez az új, sok helyen már a leggyakoribb személynevet, a Mohamedet viselő Európai Unióhoz. Irány a végvonagló, szivárványos szörnybirodalom! És még azt mondják, hogy a „baloldalnak” nincsen programja!
„Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.”
Legyen büszke rá a rosseb, az egésznek mára tragikus eredménye lett, maga Orbán Viktor és bandája, így aztán mielőbb kukába velük, de csak a lámpavas után! Demokratikusan!
„Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.”
Sajnos, ez tagadhatatlan, Hunyadi Jánost és Zrínyi Ilonát például már nem lehet leszedni a várfokról, ők örökre ott maradnak. Éppen ezért kell ide egy jókora kuka, az egész, politikailag inkorrekt magyar történelem számára, ráadásul mielőbb.
„Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.”

De azért a zsidókat listázzuk, ami biztos az biztos alapon, elengedhetetlen egy ilyen antiszemita-fasiszta országban. Ja, hogy ezt most megint mi csináljuk, az összeölelkezett szélsők? Semmiség, letagadjuk, és kész.
Villantsunk fel még néhány „érzékeny és veszélyes” kitételt Alaptörvényünkből. „Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit…
Még mit nem!... Az erőforrásokra szüksége van Rotschildéknak meg a mieinknek toszkán villára Floridában, és ha valami még marad, az esetleg mehet „segíjbe”. A cigánykérdés megoldva, szavazatuk ömlik.
„Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet”.
Megannyi túlhaladott gondolat.

Ursula asszony ki is mondta: szégyen a családvédelmi törvény. A népszavazáson pedig mindenki adjon le érvénytelen szavazatot, de inkább dobja azt rögtön a kukába,

követeljük kihelyezni minden szavazófülke mellé! És reméljük, hogy a trágyatáplált és fogyatékos magyar nem gondol rá, hova is vezet ez az út! Bizony oda (ezt már én mondom – K.P.), ahol kisgyermekeink lelkét megmérgezik, testét megcsonkítják, életét tönkreteszik, az öngyilkosságba vezető úton őket elindítják.
Hát igen (vissza hozzájuk), kukába a gyermekekkel, kukába a nemzettel, kukába magával az emberrel, szavazzatok az egyesült, progresszív ellenzékre!
„Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők…”
Számunkra kiemelt ponthoz érkeztünk, nem is idézgetem őket tovább. Bosszankodva tapasztalom, hogy kedvenc vitaműsoraimban, ha fel is villan a téma, hamar túllépnek rajta, talán a politikai pragmatizmus okán (kisebb szavazati súly, csak pártlistára szavazhatnak). Akkor hát pótoljuk. Gyurcsányék 2004 óta visszatérően hangoztatott, és most ismét előhúzott lózungjáról van szó: „ne döntsenek helyettünk azok, akik nem viselik döntésük következményeit.”
Kérem szépen, tessék utánanézni, mi minden épült fel a határon túli magyarság érdekében, csak anyagiakban, és utána végiggondolni mindennek szellemi, érzelmi következményeit. Iskolák, óvodák, templomok, civil közösségek, szellemi kezdeményezések… megannyi igenis ennek a kormányzatnak a részéről. Köszönhetően annak, hogy nem amazok kormányoznak.
Potápi Árpád államtitkár minapi tájékoztató anyagából idézek:

a kormány 2010 óta megtízszerezte a külhoni magyarság támogatását, erős intézményrendszert épített ki, gondoskodik a magyar közösségekről, valamint növelte a szülőföld megtartó erejét”.

Beszámolt arról is, hogy Magyarország évente több mint ötezer intézményt és szervezetet támogat, a minőségi anyanyelvű oktatást pedig 300 ezer gyermek számára tette lehetővé a Kárpát-medencében és a diaszpórában.
A kül- és belhoni magyarok együttes döntésének következményeiről van itt szó, az egy-két parlamenti helynél sokkal többről, nagyon is viseljük hát e következményeket! Saját külső védőburkát is védi, erősíti mindezzel az anyaország (ami persze súlyosbító szempont „demokratikus”-éknál).
És akkor következzen annak számbavétele, mit értünk el az egységes nemzettudat terén. Melynek értékét, hatalmát, megtartó erejét az elszakítottak érzik (és őrzik!) csak igazán. Ha mindezt egyetlen mozzanatban kellene kifejeznem, talán az állampolgári eskütételeken előtörő könnyáradatot említeném. A szívfacsaró, boldog érzést: „ezért a pillanatért érdemes volt megszületni, élni, kitartani…” Meg azért a pillanatért, amikor a százéves Trianonról emlékező parlamenti ünnepi ülésen házelnökünk (rá két napra miniszterelnökünk) köszönetet mondott az elszakítottaknak százéves kitartásukért. Kitartásunkért. Igen, megérte…
Nos, a „kukavilágban” mindez ismeretlen.  A gonosz örök törvényének megfelelően rántanának a mélybe, és erről szól majd április harmadika: hagyjuk-e, vagy sem! Választhatunk: kukavilág, anyagi-szellemi-lelki leépülés vagy az öröm könnycseppjei!

Kövesdy Pál